[:en]T 1991 Temerin[:hu]T – 1991 – Temerin[:sr]T 1991 Temerin[:]


T – 1991 – Temerin.

Student of MA of Mechatronics in Novi Sad at the Faculty of Technical Sciences. Activist and member of the NGO Society of Nature Enthusiasts FALCO where he participated in local activities, working with children and youth.

Q: How long have you lived in Temerin?

A: Since birth.

Q: How do you feel in Temerin?

A: Well, good. I can’t say anything bad. There are some problems, but generally it’s fine.

Q: And what are some of those problems?

A: The current problem is the society and the state of the society and the country, mostly economic. There’s no work, people are unemployed, there’s no money, and that causes problems, so people are getting angry. That’s the main reason. The society is starting to differentiate, there are places to go out to for some, and not for some others and those are the problems. And as I noticed in Temerin, the great problem is the passivity of people. Whatever people organize, here or at the Center for Culture and Information, before or now, I’ve been following regularly for a while now, there are some openings, people who organize the exhibition come or people who open them, their relatives, up to five people. If there’s no rain, then there are 20 people. That’s a disaster. There’s no people, there’s no social activities, they disappear. And that passivity of people is starting to be expressed through religion as well. That’s causing a problem.

Q: What can we do to improve communication?

A: Motivate people somehow, it’s mostly difficult. The society is very closed here.

Q: Closed in what way?

A: I don’t know, when they rely on public opinion, they get no feedback as far as I know. No opinions, usually there’s no reply. We get nothing. There was an initiative to get a bicycle track here two years ago. OK, we were aware that something like that can’t happen in a month, that it’s a process that takes years, maybe it would take 5-10 years, but we got a reply:  it’s not in this year’s plan, but we turned to them to put it in some future plan. And they completely rejected the initiative. We forgot about that. There was already something planned before, but we wanted to slowly activate it and put it into focus, to start the process of turning it into a project, considering possibilities to start something, and that takes money. Now it’s a question whether the Municipality itself should propose a project to be financed or with some association, whether here in the state or as an IPA project, that could work too. We can’t do that on our own. The Municipality has to take charge.

Q: So, a lot of support. And you mention lack of communication and feedback. I’m interested in one aspect now. Since you’re Hungarian, how do you see international communication in Temerin? Do you think there are differences between…?

A: Public communication?

Q: Communication in general.

A: There are separate newspapers both in Hungarian and Serbian. The radio works half the time in Hungarian, half in Serbian. Unfortunately for the media, they release some information, but there’s a lot of mistakes, and that’s a problem. Both newspapers and radio. And then you need to check it out, you can’t trust them, and published information are usually one-sided, not from a wider perspective. It was mentioned before, in relation to the Youth Office, that the Municipalities over there have their own TV channel. I know it existed here too and in the neighborhood on cable TV, it’s relatively easy to set up, but we still don’t have it. That could be done.

Q: How does that division in media communication affect the communication between people?

A: Well, it affects it a lot. In autumn we did a project of planting trees with the support of Ministry from Belgrade, I’m not sure where exactly we got the money from. We notified the media. If I’m not mistaken, only the Hungarian channel of Temerin radio showed up, and we wrote the article for the others and sent it, and they didn’t release it. Or they released just a fraction on it, like a tenth of it. We documented everything we did, but I think we should focus more on the website and then we can release it there and it will be more accessible to people.

Q: Do you think that the situation with communication is caused by the language barrier or that there are other reasons?

A: We made some mistakes too, but the text was translated, so all they needed to do is release it. They didn’t want to. We also made a video and edited it and everything was done. They didn’t release it anywhere, they didn’t want to, like we invited them too late for them to come. I know we notified some of them in time. They didn’t want to, so later they said we didn’t notify them.

Q: Do you miss anything in this community? I mean in Temerin.

A: Well, as far as I see, the problem in Temerin is that we don’t know what we want. We do things day to day. Plans exist, don’t exist. There are many civic associations and part of them work, part doesn’t, they’re falling apart. We have a problem that there are not enough people. We don’t know how to attract more people who want to do something, because we miss work power, there is a desire to do things, but we have no time. I don’t know what to say. People being passive is the main problem, because there are people here, they sit at home, watch movies, play games, there’s a bunch of young people doing nothing but sitting in front of their computers all day long. Those who go to school do that, but there are many who finished school, they’re unemployed, they do nothing at home as well and they have time to do something of social benefit, but they don’t want to.

Q: And does a more active society bring more conflicts?

A: Yes, in a way. But an active society can resolve those conflicts through conversation. Because there were bigger conflicts, fights and so on, it usually happened at night, when people go out. And both sides were mostly drunk by then. They had too much to drink and then they start thinking about differences and who has more. The problems start then, but that could also be resolved if they closed the bars in time, now people start going out at 11 p.m. or whenever. Ok, it changes the society, but they shouldn’t allow… till 1 a.m. would be enough, they could wake up in the morning to do what they need to do and there would be fewer problems.  The problems occur mostly between people who provoke them. Sometimes it happens that they’re one-sided, but that’s rarer.

Q: We have this situation in Temerin that schools are separate, I mean the nations have school each in their own language, but the buildings are separate. Do you think that affects the youth in Temerin and the way they bond to each other?

A: Well, it shouldn’t affect them, because we go to preschool together. The fact that the schools are separate does affect communication a bit, we communicate less, but even if we were in the same building it doesn’t mean we’d communicate more. The only thing we could have together is physical education, but that would also create conflicts, because you’d have teams playing against each other, and that usually goes based on nationality, Serbs play against Hungarians, if we talk about football, basketball, whatever, and I don’t believe that would lead to improvement. The buildings are apart, not far from each other, there’s a different schedule and timetable. So there are no conflicts caused by that. We need more information to know each other and how we behave. When it comes to religion, there are many Orthodox customs I don’t understand. OK, I respect them, it’s the way they do it and that’s OK. I do it differently, we don’t know what’s what. And when it comes to the rest, the problems started when people were moved here, people who never had contact with other nations and weren’t used to their existence.

Q: And what are those problems?

A: It happened after the war. There’s a part of Temerin where they settled. There are talks that it was done on purpose coz Temerin had over 50% of Hungarians. Now there are about 30% as far as I know.

Q: That’s correct, some 20-30 years…

A: Now they’ve changed that on purpose. Turned things upside down.

Q: And who would’ve done that? Who has the power to purposely change the balance of population?

A: The government back then and I don’t know who else supported it. It happened before as well, but it should be done slowly, gradually, because it happened before, after the World War II, but not of these proportions, because people who didn’t know how to use a kitchen came here, so they were teaching women how to use these modern kitchens, and what the parquet is, that it’s not firewood. Stories like that were going around.

Q: You mentioned there were some problems then because some people never had contact with another culture. What’s the situation now?

A: I believe it calmed down since then, but this economic crisis had been going on for years. Right now everybody’s trying to get out of here. Both Hungarians and Serbs. I hear about it even in the bus, people finish school here and then go abroad to find a job. They don’t want to stay here. It will cause serious problems, there will be no young people left, and it’s obvious even now that people are leaving, and if the whole generation leaves, so to speak, there’ll be no youth left, and there are already problems with the Hungarian school, they’re closing down grades. There were 4 grades with over 20 students each, while I was in school even up to 25. Right now there’s three to twenty. That’s a big difference in 20 years. And that’s a current trend that will continue.

Q: And how does that make you feel here?

A: Well, I was planning to try and find a job here, but the associations that exist now will start to disappear. Civic and others, because there’ll be no people to take part in them and do something. I don’t know how many people are present and active here. There was something planned for the students, it was organized for the second time too, but there were five people the first time, as far as I know. If there’s five people, that’s not representative of the whole society, and if all the rest are passive, it won’t work. The associations will disappear, there will be problems. OK, we live, we’ll continue to live, but even we don’t know how and we can’t know up front. 

Q: Are there any rights, your rights, for which you believe are threatened or not respected enough?

A: We have a school, education is possible, it’s true there’s no university in Hungarian, just a few departments, but since we live here, we have to learn the language and that’s not a disaster and can be done. I don’t like it either when the professor says we have to learn the language, because if they don’t see who’s writing then they won’t… he checked who wrote it, otherwise he wouldn’t have accepted the answer which was technically correct, but not grammatically. Other than that, there are no problems at the university, I’m the only Hungarian in class, but I notice the rest too, there are more Serbs, but three or four of them speak Hungarian really well. But they don’t use it. They know it, but I only discovered that when they’re talking to someone on the phone, and that’s a bit strange after three years.

Q: And in which language do you follow the media, I mean in most cases?

A: Mostly in Hungarian. If I see something on Facebook that they posted in Serbian, I check out the link. I don’t watch news, I don’t keep track of it, I check out weekly newspapers. It’s mostly all familiar.



T – 1991 – Temerin

Q: Kérlek, mutatkozz be!

A: Tóbiás a nevem, 24 éves vagyok, Temerinben élek. Újvidéken vagyok egyetemi hallgató a Műszaki Egyetem Mehatronika szakán. A maszter fokozatot végzem. Röviden ennyit. Itt helyben a „Falco” természetbarát egyesület tagja vagyok. Fotózással foglalkozom, Röviden ennyi.

Q: Nagyszerű. Köszönöm.  Kezdjük az identitás kérdésével. Mennyire fontos az identitás?

A: Az identitás igenis fontos. Kinek mennyire. Attól függ, de fontos az önbecsülés is meg az, ha komolyan vesszük önmagunkat. Mindenki számára fontos az identitás.

Q: Úgy értettem, te azt gondolod, hogy mindannyiunkban több identitás rejlik.

A: Valóban, több identitás rejlik és még azt is mondtam, hogy az önbizalom fontos, mert mindenki egyféleképp viselkedik otthon, másféleképp másutt, attól függően milyen társaságban van éppen.

Q: Mitől függ a különböző viselkedés?

A: Hát az emberek közti különbségtől, kultúrák közti különbségtől, szokásoktól, attól, mi elfogadott és mi nem. Nem mondhatsz el mindent egyformán rokonoknak, nagymamáknak, nagypapának, azoknak, akik nem értenek a mostani dolgokhoz, mert nekik meg kell magyarázni egyes dolgokat, míg a barátokkal más. Ők értik a modern elnevezéseket, értenek a mai technológiákhoz, nekik nem kell magyarázni.

Q: Teljesen egyetértek. Mondd, honnan ered az identitás? Hogyan kapjuk az identitásunkat?

A: Részben magunk teremtjük meg, valószínűleg, részben pedig a környezetünk alkotja rólunk, annak alapján, ahogy az emberek látnak minket. De ez már filozófia.

Q: Filozofálhatsz nyugodtan. Ezek olyan kérdések, hogy megengedik ezt. Mi az, amit öröklünk? Mi képezi az örökségünket?

A: A géneket bizonyára örököljük. A kultúrát meg a nyelvet kicsi korunktól tanuljuk, ezeket túlnyomórészt tanuljuk.

Q: Mióta élsz Temerinben?

A: Születésem óta.

Q: Hogy érzed magad Temerinben?

A: Hát, jól. Nem mondhatok semmi rosszat. Vannak gondok, de általában minden rendben van.

Q: Melyek azok a gondok?

A: Pillanatnyilag gondot okoz a társadalmi helyzet az országban, általában a gazdasági helyzet. Sok a munkanélküli, nincs az embereknek munkájuk, nincs pénzük, ebből kifolyólag nehézségekkel küzdenek s ezért bosszúsak. Ez a legnagyobb gond. A társadalom rétegeződik, szórakozóhelyek vannak , másfajta esemény  meg nemigen van, és ez is gondot okoz. Temerinben, amint látom, óriási gondot okoz az emberek passzivitása. Bármit is rendezzenek, vagy itt a KIC-ben, azelőtt is, most is, egy időben figyelmmel kísértem, kiállítás – megnyitók vannak,  megjelennek a szervezők, a kiállítás szerzője, meg annak a rokonai, összesen öt ember. Ha nem esik az eső, eljön húsz. Ez, úgy gondolom, lesújtó. Sehova nem jönnek el, nincs semmilyen megmozdulás, nincs semmi. Lassan már a vallás se érdekli az embereket. Minden téren gond van.

Q: Ez engem is foglalkoztat, mivel már régóta próbálkozom rendezvények szervezésével. Mit lehetne tenni, hogy megváltozzon a heyzet?

A: Nem tudom. Nehéz kérdés. Attól függ hol és hogyan, de mit lehetne megszervezni, mihez volna kedvük az embereknek, hogy a fiatalok is eljönnének, mivel a fiatalokra kellene építkezni, azokra a harminc évesnél fiatalabbakra, mert hatminc felett már családjuk van, gyerekeik, el vannak foglalva és nem érnek rá. Ezért ők kevésbé veszik ki részüket úgy a civil mint a társadalmi feladatok végzésében.

Q: Mi az, amit nélkülöznek itt a fiatalok, ami kimozdítaná őket?

A: Több lehetőséget kellene felkínálni nekik,ki kellene kérni véleményüket. Arról beszélhetek, ami velem történt, mivel én fényképezéssel foglalkozom. Öt éve volt egy természetfotókat bemutató kiállítás, nem emlékszem a címére. Öt vagy hat alkotó vett rajta részt, mindegyikük öttől tíz fotóval, és ez azóta nem ismétlődött meg. Egyszer sem. Akkor voltam kezdő. Nem vettem rajta részt. Azóta nincs ilyesmi, pályázatot sem írtak ki, semmilyen kiállítás sincs. Láttam valami felhívást, hogy lehet i alkotásokkal jelentkezn kiállításra, öten – hatan vehetnek részt a pályázaton. Lehet úgy is, de ez így nem elég közvetlen. Én legalábbis ezt gondolom.

Q: Tapasztalatod szerint odafigyelnek mások a te véleményedre, ezzel kapcsolatban? Fordul valaki hozzád a kérdéssel:”Mi a véleményed, milyen programok kellenének”?

A: Vannak, akik megkérdezik. Engem nem kérdeztek meg. Egyszer érdeklődtem valami esemény felől, érdekelt közelebbről, mivel ha fényképezek, tudnom kell előre a részleteket is, de még válaszra sem méltattak.

Q: Hogyan lehetne javítani a komunikáción?

A: Nehéz ezen javítani. Zárkózottak az emberek. Nincs semmilyen ötletem.

Q: Hogyan zárkózottak?

A: Nem tudom. Ha nyilvánosan kérnek véleményt, tudtommal  nem érkezik válasz. Semmilyen válasz, semmilyen. Lehetséges, hogy valami kevés akad, de többnyire nem. Itt és most a „Falc”-cal valamit megjelentetünk és általában nincs válasz. Nem érkezik semmi. Két évvel ezelőtt kezdeményezték egy kerékpárút megépítését. Tudtuk mi jól, hogy azt nem lehet egy hónap alatt kivitelezni, hogy az egy olyan folyamat, mely éveket vesz igénybe, talán öt-tíz évet is, de ezt a választ kaptuk: ez nincs az idei tervben, jelentkezzünk legközelebb. Elvetették a kezdeményezést. Elfelejtettük. Előbb is volt már hasonló tervünk és lassan megszerettük volna valósítani, el akartuk kezdeni a projektet, belefogni a dologba, persze hogy pénzbe kerül. Az önkormányzat egymaga, vagy valamilyen egyesülettel közösen nyújtsa-e be a pályázatot, itt nálunk, vagy az IPA projektek keretében? Egymagunk ezt nem tudjuk megvalósítani. Az önkormányzatnak kell a vezető szerepet vállalnia.

Q: Támogatásra van szükség. Te pedig hiányolod a kommunikációt és a visszajelzést. Egy valami érdekel. Mivel te magyar vagy, milyennek látod a nemzetek közötti komunikációt Temerinben? Mit gondolsz, van-e különbség…

A: Nyilvános kommunikáció?

Q: Úgy általában.

A: Külön jelennek meg az újságok, magyarul és szerbül. A rádió fél műsoridőben magyarul, fél műsoridőben pedig szerbül sugároz műsort, sajnos a médiára jellemző, hogy elég sok hibával közlik a híreket. Ez baj. Úgy az újság, mint a rádió. Ellenőrizni kell, nem lehet hinni nekik, a hírek viszont egyoldalúak, nincs rájuk tágabb rálátás. A Fiatalok Irodája kapcsán szó volt róla, hogy ott az önkormányzatoknak saját TV csatornáik vannak. Tudom, hogy itt a szomszédságunkban is volt kábel TV, amit elég könnyen létre lehetne hozni, de nálunk még nincs ilyen. Pedig lehetne.

Q: Hogyan hat ki ez a médiumok közott uralkodó  elkülönülés az emberek közötti komunikációra?

A: Hát eléggé kihat. Az ősszel faültetési akciót rendeztünk a belgrádi minisztérium támogatásával, nem tudom pontosan, honnan kaptunk pénzt. Értesítettük a médiát. Ha nem tévedek, egyedül a temerini rádió magyar szerkesztőségétől jöttek el, a többiekhez mi írtunk cikket, elküldtük nekik, de nem közölték le. Vagyis egy töredékét, alig tized részét. Lejegyeztük azt, amit csináltunk, de én azt szeretném, ha inkább a honlapon jelentetnénk meg ezeket a dolgokat, ott jobban hozzáférnének az emberek.

Q: Érzésed szerint ez azért van, mert eltérnek a nyelvek és csak a komunikáció teszi, vagy másban rejlenek az okok?

A: Részünkről is történt hiba, a szöveg egyébként le volt  fordítva, csak meg kellett volna jelentetni. De nem akarták. Videófelvétel is készült ekkor, a vágás is elkészült, minden készen volt. Sehol nem közölték, nem akarták, állítólag nem szóltunk időben, hogy kijöjjenek. Tudtommal időben bejelentettük. De ők nem jöttek ki, aztán meg azt állítottak, hogy nem szóltunk időben.

Q: Mennyi kifogás!

A: Kevés az érdeklődés, az aktuális esemény, vagy mi. Tavaly, a robotikai verseny után megkérdeztek, ez a magyar nyelvű RTV részére készült, amikor én az egyik versenyző voltam a robotikai vetélkedőn és 10-15 percig beszéltem, a végén megkérdeztek, szívesebben mennék-e külföldre dolgozni, vagy maradnék itthon, a végén csak ezt a munkára vonatkozó részt közölték, meg arra vonatkozó kommentárt,  hogy az emberek el szeretnének-e menni külföldre, úgyhogy ha nyilatkozatot adsz, nem tudhatod mi lesz belőle a végén.

Q: A maguk izlése szerint átfogalmazzák.

A: Igen, a szövegkörnyezet az akkor aktuális politikai és társadalmi helyzethez igazodott, a riporter azt mondta, ami akkor éppen aktuális volt, legalább két éve már. De hogy a robotikai verseny nyilvánosságot kapjon, az már nem lehetséges. Nem mondom, egyetemisták meg mások részére szervezték a versenyt, több, mint 15 csapat vett benne részt. Mindegyik csapat sok munkát fektetett bele, rengeteg munka volt benne meg pénz is, amit a szponzoroktól kaptunk, mégis kevesen számoltak be róla. Idén is megtartottuk. Én nem vettem benne részt. Három újvidéki csapat bejutott a Svájcban megtartásra kerülő világ-fináléba. Amennyit a médiában erről megjelenni láttam, arra vonatkozott csupán, hogy az utolsó hétig nem lehett tudni, lesz-e szponzor, s ki fizeti az utiköltséget. Személyenként körülbelül ezer munkaórát fektettek be az előkészületekbe, ha nem többet, az egyetem részéről meg egyes csapatok részéről, mert mindannyian az egyetemről jöttek, egyesek már felsősök voltak és a tanársegéd vezette őket, de túlnyomórészt az egyetem fektetett be anyagi eszközöket.

Q: Ismét az anyagiakra terelődik a szó, mondtad is, hogy az emberek másképpen viselkednek.

A: A végén sikeresek voltak, a legjobb csapat negyedik lett a világ-finálén, nem tudom hány országból voltak versenyzők.

Q: Ez valóban jelent valamit.

A: igen.

Q: Most visszakanyarodok a többnemzetiségű és a különböző nyelvű nemzetekre Temerinben. Mondd, van-e más nemzetiségű szomszédod?

A: Van. Körülöttem túlnyomórészt magyarok élnek, de vannak szerbek is. Egymás mellett élünk, gond nélkül. Ismerjük egymást. Ha valami felmerül, megbeszéljük, ezzel nincs gond.

Q: De a problémáktól eltekintve mennyit szoktatok beszégetni?

A: Hát keveset. Úgyanúgy mint a többi szomszéddal. Nem kávézunk együtt, nem szomszédolunk, hanem ha valamelyik szomszédnak szüksége van segítségre, szól és mi elmegyünk segíteni. Ennyi. De ott, ahol csak odapillantanak, hogy mit csinál a szomszéd, vagy mit művel, ott aztán nincs valami komunikáció.

Q: Hiányzik-e neked valami ebben a közösségben? Temerin városára gondolok.

A: Hát, amint látom, Temerinben annyi a gond, hogy azt sem tudjuk mitévők legyünk. Máról holnapra tengődünk. Tervek hol vannak, hol nincsenek. Vannak civil szervezetek, egy részük működik, egy részük meg nem, megszűnnek. Mi is szembesülünk avval, hogy nincsenek embereink. Nem tudjuk, hogyan vonjunk be több embert, aki khajlandók volna dolgozni, mert nincs aki dolgozzon. Elképzelésből volna elég, csak időnk nincsen. Nem tudom mit mondhatnék. A legnagyobb gondot az emberek passzivitása okozza, mert ember az van, mind otthon ül, filmeket néz, játékokkal szórakozik, a fiatalok zöme pedig nem csinál semmit, reggeltől estig a számítógép előtt ül. Aki iskolába jár, annak az a dolga, de vannak sokan akik elvégezték az iskolát, nincs munkájuk, otthon sem csinálnak semmit, lenne idejük valamilyen hasznos társadalmi munkára, de nem akarnak tenni semmit sem.

Q: Vajon az aktívabb társadalom több konfliktust is hordoz magában?

A, Bizonyos tekintetben igen. De ha aktív az a közösség, a konfliktusokat párbeszéddel meg tudja oldani. A nagyobb méretű konfliktusok, mind amilyenek a verekedések, általában este történtek, szórakozóhelyeken. Olyankor, amikor mindkét fél már részeg. Ha a kelleténél többet ittak, hirtelen előjön, hogy az a másik másmilyen, vagy többje van. Akkor már baj van, de azt is meg lehetne úgy oldani, hogy időben be kellene zárni  a szórakozóhelyeket, mert most este tizenegykor mennek el szórakozni. Jó, jó, a társaságtól függ, de nem kellene megengedni, hogy egyig nyitva tartsanak, hogy reggel fel tudjanak kelni és dolgozzanak ha van mit, akkor nem lenne annyi probléma. Általában azok közt jelentkeznek gondok, akik keresik a bajt. Előfordul, hogy csak az egyik fél keresi a bajt, a másik nem, de ez a ritkább.

Q: Temerinben úgy van, hogy az iskolák különböző tannyelvűek, minden nemzet a saját nyelvén folytat oktatást és az iskolaépületek is külön vannak. Gondolod, hogy ez is hatással van arra, hogy a fiatalok Temerinben hogyan érintkeznek?

A: Nem kellene, hogy ez hatással legyen rájuk, mert az iskoláskor előtti intézmény együtt van. Az a tény, hogy az iskolák külön vannak valamelyest befolyásolja, hogy ne érintkezzünk annyit, de ha egy épületben lennének az iskolák, akkor sem biztos, hogy jobb volna a komunikáció. Egyedül az, hogy egy helyen lennének tornaórán, de az is könnyen konfliktushoz vezetne, mert egymás ellen játszanának a csapatok, általában úgy szokott lenni, hogy az egyik nemzethez tartozók  a másik nemzethez tartozók ellen, szerbek a  magyarok ellen játszanának, futballoznának vagy kosárlabdáznának mindegy, de nem hiszem, hogy ez javítana  viszonyokon. Külön vannak az épületek, nincsenek távol egymástól, eltérnek az órarendek is, más időpontban kezdődik a tanítás. Ebből nem származik konfliktus. A másik nemzet szokásairól több információ kellene. Ami a vallást illeti, sok mindent nem ismerek a pravoszláv szokásokból. Jó, tiszteletben tartom őket, őnáluk az a szokás. Én más szokásokat ismerek. Más szempontból, gondot okozott amikor azok költöztek közénk, akik eddig soha nem láttak más nemzetiséget, nem szokták meg, hogy létezik másmilyen nép is.

Q: Milyen gondok ezek?

A: A háború után jelentkeztek. Temerin egyik részében, egy helyen csupa ilyenek települtek le. Azt beszélik, hogy szándékosan történt ez így, mert Temerinben ötven százaléknál több volt a magyar lakos. Most meg, tudtommal, harminc százalékuk csak a magyar.

Q: Igaz, hogy körülbelül 20-30 évig…

A: Most szándékosan megváltoztatták. Megfordították az arányt.

Q: Ki tehette ezt? Kinek volna akkora hatalma, hogy megváltoztassa a lakosság összetételét?

A: Az akkori kormány és nem tudom még  ki támogatta ezt. Azelőtt is volt ilyesmi, de azt lassan, fokozatosan kellene csinálni. Azelőtt is megtörtént ilyesmi, a második világháború után is bekövetkezett ez, csak kisebb arányokban. Ide települtek emberek, akik nem tudták használni  még a konyhát se, és itteni asszonyok tanították őket arra, hogyan kell konyhában főzni. Meg azt se tudták, mire való a parketta, azt hitték, tüzelnek vele. Ilyesmit beszélnek róluk.

Q: Azt mondod, annó az okozott gondot, hogy azok az emberek nem ismertek más kultúrát. De milyen most a helyzet?

A: Hiszem, hogy valamelyest nyugodtabb azóta, csak ez a gazdasági válság ne tartana már évek óta. Most úgy van, hogy igenis mindenki azt nézi, hogy elmenjen innen. Magyarok is meg szerbek is. Hallom a buszban, hogy rendben van, itt elvégzik az iskolát és elmennek külföldre állást keresni. Nem akarnak itt maradni. Komoly gondokkal fogunk szembesülni, nem maradnak fiataljaink, már most látni mennyien elmentek, de ha egész évfolyamok mennek el, hogy úgy mondjam, nem maradnak fiatalok, már most nem indítanak osztályokat a magyar tagozaton az iskolában. Volt négy osztály, húsz diáknál több mindegyikben, amikor én jártam iskolába, huszönöt is volt. Most három tagozat van, mindegyikben húsz-húsz diák. Ez nagy különbség húsz év leforgása alatt. Ezt a folyamatot egyelőre semmi sem tudja visszafordítani.

Q: Te ettől hogy érzed itt magad?

A: Hát úgy terveztem, úgy nézem, hogy itt találjak munkát, csakhogy egyre kevesebb szervezet és egyesület létezik már. Civil szervezet, de másmilyen is, mivel nem lesznek emberek, akik majd részt vesznek a bennük folyó munkában és dolgoznak. Nem tudom, hányan vannak itt és hányan dolgoznak aktívan. Az egyetemisták megegyeztek valamiben, másodjára is szerveződtek, mivel tudtommal először öten voltak  . Öt ember még nem tükrözi az egész közösséget, vagy azt a szervezetet, ha a többiek mindannyian passzívak, nem csinálnak semmit. Eltűnik az egyesület, itt a bökkenő. Rendben van, megvagyunk, de milyen lesz itt az élet azt nem tudjuk, nem is tudjuk előre megjósolni.

Q: Sérülnek-e bizonyos jogok, amelyek egyébként megilletnének téged?

A: Van iskolánk, biztosított a tanulás, igaz, magyar nyelvű egyetem nincs, csupán bizonyos szakok léteznek. De mivel itt élünk, muszáj megtanulnunk a nyelvet, de az nem olyen borzasztó, meg lehet tanulni. Az igazat megvallva, nem esett jól, amikor a tanár azt mondta, hogy meg kell tanulnom rendesen a nyelvet, mert ha nem nézi meg ki írta a dolgozatot, nem is tudja. Megnézte ki írta, különben nem ismerte volna el a választ, mely technikai részről pontos, csak nyelvtani hibák voltak benne, de azt se tudom igazán, hogy mi.  Különben semmi baj nincs az egyetemen, egyedül én vagyok magyar az osztályban. Észrevettem, hogy többen, akik egyébkénet szerbek, úgy ahogy, jól beszélnek magyarul is, vannak hárman vagy négyen ilyenek. Csak nem szólalnak meg magyarul. Tudnak ugyan, de én azt csak akkor hallom, ha valamelyikőjök mobilon beszél. Ez így három év múlva egy kicsit furcsa.

Q: Hogy éreznéd magad, ha több szerb ember beszélne magyarul?

A: Valamennyivel jobb volna a helyzet, mivel vannak, akik nem tudnak jól szerbül, én sem tudoktökéletesen. Van amit muszáj elintézni vagy kitölteni valami kérdőívet, mondjuk egészségüggyel kapcsolatban. Muszáj emberekhez szólni, mégpedig úgy, hogy megértsenek. Mondjuk betegségről nehezen tudok szerbül beszélni, erre ritkán is van alkalmam, tehát nem tudok. Van rá példa, hogy egyes szerbek  megtanulnak magyarul, lehet úgy is. Volt egy tanár, akinél letettem a vizsga elméleti részét, de nem akarta beírni a kilencest, mivel egy vagy két pont hiányzott. Azt mondta, fel kell javítanom tizesre. Nahát. Előröl kellett átvennem az egész anyagot, ekkor meg a tanársegéd felajánlotta, hogy megírhatom magyarul is, a tanár megérti. Utána hallottam, hogy magyarországi vendégekkel , törve ugyan, de magyarul beszélt. A végén mégsem írtam magyarul, mivel szakkifejezésekre lett volna szükségem. Kerestem magyar nyelvű könyvet is és utánanéztem, de arra már nem jutott időm, hogy minden szakkifejezést megkeressek.

Q: Mindenesetre ez megnehezíti a tanulást.

A: Igen. Három héttel ezelőtt alkalmam volt, mivel egy tantárgyból vendégtanár adott elő nálunk Szlovéniából. A tantárgyat angol nyelven adta elő, a megjelölések eltértek attól, amit mi használunk. Egy matematikai rövidítésről volt szó, ami a diferenciális egyenletek szorzóját jelöli meg. Igyekszem megérteni amennyire csak lehet, mert nem könnyű anyagról van szó, és erre a tanársegéd kérdez tőlem valamit szerbül. Először nem is értettem, hogy mit kérdez, mert tudom, szerbül van. Megpróbálom megérteni, mit mond angolul, ugyanakkor magyarul gondolkozom, ő meg szerbül teszi fel a kérdést s e zmár túl sok volt nekem. Akkor. Különben két nyelvet még jól tudok követni. Előfordul, hogy tévét nézek, valami filmet, a szerb fordítást olvasom, aztán azt se tudom, milyen nyelven volt az a film. Nem tudom, szerbül vagy magyarul beszéltek-e.

Q: Túlnyomórészt milyen nyelven kíséred a médiát?

A: Általában magyarul. Ha a facebook-on látok egy linket szerbül, azt is megnézem. A híreket nem szoktam nézni, az aktuális eseményeket nem követem figyelemmel, át szoktam lapozni a vasárnapi újságot. Úgyis minden ugyanaz.

Q: Léteznek-e információk melyeket egy bizonyos nyelven megjelentetett folyóiratban találsz meg?

A: Előfordul. Megintcsak az egyetemen fordult elő, hogy sokáig keresetem egy bizonyos kifejezést. A tanár azt mondta, nehezen fogjuk megtalálni. Magyarul nincs semmi, szerbül semmi, angolul semmi, németül sem találtam. Három napig kerestem de nincs erről semmi az interneten. Fontos pedig a szakma szempontjából, az iparosok tudnak erről valamit, nyilvános adat nincs erről. Több minden van most magyarul, szakkifejezés, képlet, ami a radioaktivitásról szól. Tudom, hogy létezik erről, szerbül nem kísérem annyira, de ami az újabb eredményeket illeti, minden angolul van. Úgyhogy ez, amit fél éve találtak fel, és századszor nem hazugság, hogy feltalálták a daganatos betegségek elleni gyógyszert, arról nem írnak az újságok, hanem csak szakdolgozat alakjában lesz meg angolul és így is kell keresni.

Q: Múlik az idő, hosszúta nyúlt a beszélgetés, hosszabbra mint ahogy azt az utasításban meghagyták, de jól sikerült a beszélgetés, ezért nem szakítottam meg előbb.

A: Van még?

Q: Mégcsak egy kérdés maradt hátra.


T – 1991 – Temerin

Q: Možeš li, molim te, da mi se predstaviš?

A: Ja sam Tobijaš, imam 24 godine, živim u Temerinu. Studiram u Novom Sadu na FTN Mehatronika, sad već Master polako zavržavam. Tako, ukratko. Ovde sam član Društva ljubitelja prirode „Falco“. Bavim se fotografijom. Tako, ukratko.

Q: Sjajno. Hvala ti. Sad jedna od stvari od kojih smo pošli, neko pitanje identiteta. Koliko je identitet važan?

A: Identitet jeste važan. Kome kako? To zavisi, ali to samopoštovanje i samoozbiljnost, to je ono što je važno. Baš koji identitet to je važno za osobu.

Q: Ja sam razumela da misliš da ima više identiteta kod svakog od nas.

A: Da, ima više identiteta i ono što sam rekao da je samopouzdanost važna stvar, jer svako se drukčije ponaša kod kuće, jedno društvo drukčije, drugo društvo drukčije i tako.

Q: A šta utiče na te razlike u ponašanju?

A: Pa, razlike između ljudi, kultura, navike, gde šta može, gde šta ne može. Ne možeš isto pričati sa rođacima, bakama, dedom, koji ne znaju ove novije stvari, ako nešto treba onda moraš objasniti, a drugačije ide sa drugovima koji nove izraze iz tehnologije znaju i to ne treba objašnjavati.

Q: Apsolutno se slažem. A reci mi, odakle potiče identitet? Kako ga dobijamo?

A: Pa, delom stvorimo sami i verovatno delom na osnovu okoline stvorimo, kako ljudi vide nas. To je više filozofski već.

Q: Osećaj se slobodno da filozofiraš. Ovo i jesu takva pitanja da ostavljaju prostora za to. Šta je to što nasleđujemo? Šta je naše nasleđe?

A: Pa, gene nasleđujemo sigurno. Kulturu i jezik učimo dok smo mali još i većina je učeno.

Q: Koliko dugo ti živiš u Temerinu?

A: Od rođenja.

Q: Kako se ti osećaš u Temerinu?

A: Pa, dobro. Ne mogu reći ništa loše. Ima i problematičnih stvari, ali generalno je u redu.

Q: A kakve stvari to mogu biti problematične?

A: Problematično je sad, trenutno, društvo i stanje u društvu i državi, uglavom ekonomsko. Nema posla, ljudi nisu zaposleni, nemaju para pa onda imaju probleme, pa se ljute. Glavni razlog je to. Društvo postaje različito, mesta za izlaske za neke vrste ima, neke vrste nema i to su problemi. A u Temerinu, koliko sam primetio, ogroman problem je pasivnost ljudi. Bilo šta se organizuje, ili ovde ili u KICu, pre ili trenutno, pratio sam neko vreme redovno, ima neko otvaranje, dolaze organizatori  čija je izložba ili otvaranje koje drži,njegova rodbina, do pet ljudi. Ako nema kiše onda 20 ljudi. Mislim to je katastrofa. Nema ljudi, nigde nema aktivnosti društvene, nestane. Postepeno počinje i verski da se izražava ta pasivnost ljudi. To ovako pravi problem.

Q: To je pitanje koje i mene jako muči pošto se dugo trudim da organizujem aktivnosti. Šta možemo da uradimo da se to promeni na neki način?

A: E, to ne znam. To je baš teško pitanje. Zavisi gde i kako, ali sad baš koju oblast bi organizator trebalo da prati, šta su želje ljudi, da uključi i mlade da i oni dolaze, jer trebalo bi graditi na mlađim ljudima, jeste za uzraste do 30 godina, jer preko 30 već svako uglavnom ima porodicu, decu, pa je zauzet, ne može. Za civilne, društvene aktivnosti mnogo manje učestvuje.

Q: Kakvi su onda to sadržaji koji nedostaju ovde mladima da bi se više kretali?

A: Treba nuditi više i pitati. Bile su stvari znam, bavim se fotografisanjem. Pre pet godina je bila neka izložba slika o temi prirode, sad ne znam pod kojim nazivom. Učestvovalo je petoro ili šestoro autora, svako po pet-deset slika, a od tada to nije ponovljeno. Uopšte. Tada sam počeo. Još nisam učestvovao, nisam ja bio. Od tada ne postoji to uopšte, nije napisan konkurs, ništa od izložbi se ne dešava. Video sam da je bilo nešto ispisano dase jave ljudi da budu izloženi radovi sa ne znam pet-šest ljudi stručno mišljenje. Mislim, dobro, može to i tako, ali to nije toliko blizu ljudima. Bar ja tako mislim. 

Q: A da li imaš utisak da ljudi pitaju tebe ili slušaju tebe vezano za te stvari? Je l’ neko dođe i kaže: ‘Šta ti misliš da treba da imamo od sadržaja?’

A: Pa, neki pitaju. Mene nisu pitali. Znam kad sam pitao neke podatke vezane za događaj kad će biti, tačno šta, jer ako odem da snimam nešto, moram da znam malo više unapred i uglavnom ne dobijem ni odgovor.

Q: Šta možemo da uradimo da se komunikacija popravi?

A: Nekako to motivisati, teško uglavnom. Društvo je ovde skroz zatvoreno. Nemam ideju baš.

Q: Na koji način je zatvoreno?

A: Ne znam, kad je nešto postavljeno da javno čekaju neko mišljenje, koliko ja znam to nikako ne dobije povratnu spregu. Nikakvo mišljenje, ništa. Moguće da nešto malo ima, ali uglavnom ne. Sad, i ovde sa „Falcom“ nešto objavimo, uglavnom nema odgovora. Ne dobijemo ništa. Bila je pre dve godine inicijativa za biciklističku stazu. Dobro, mi smo bili svesni da se to ne može izvesti za mesec dana, da je to neki proces koji traje godinama, možda pet-deset godina da ode, ali dobili smo odgovor: ovo nije u ovogodišnjem planu, pa obratimo se da u neki dalji plan ubaci. I odbacili su skroz inicijativu. To smo zaboravili. Jeste u planu nešto postojalo već i pre, ali smo želeli da to aktiviramo po malo da to pogleda, da počinje proces projektovanja, sagledavanja mogućnosti da nešto pokrene, pa to i košta. Sad da li sama Opština ili sa nekim udruženjem da preda neki projekat za finansiranje da li ovde u državi ili za IPA projekat, moglo bi i to. To mi sami ne možemo uraditi. Mora da drži Opština glavni voz.

Q: Znači, puno podrške. A pominjao si nedostatak komunikacije i povratnih informacija. Sada me zanima jedan aspekt. Pošto si ti Mađar, kako doživljavaš međunacionalnu komunikaciju u Temerinu? Da li misliš da postoje razlike među…?

A: Javne komunikacije?

Q: Uopšte komunikacije.

A: Novine postoje odvojeno i na mađarskom i na srpskom. Radio trenutno radi pola vremena na mađarskom, pola vremena na srpskom, pa sad, nažalost za medije, objavljuju neke informacije, ali ima dosta grešaka, što je problem. I u novine i u radio. I onda treba to proveravati, ne može se ni tome verovati, a objavljene informacije su uglavnom sa jedne strane gledane, nisu široko pogledane da šta je. Prethodno je bio pomenut, vezano za Kancelariju za mlade, da tamo opštine imaju i televizijski kanal. Znam da to je bilo ovde i u susedstvu na kablovskoj TV to relativno jednostavno je moguće realizovati, ali ovde to još fali. Moglo bi raditi i to.

Q: Kako ta podeljenost u medijskoj komunikaciji utiče na komunikaciju među ljudima?

A: Pa, utiče dosta. Za jesen smo radili aktivnost sađenja drva sa podrškom ministarstva iz Beograda, sad ne znam tačno gde smo dobili novca. Obavestili smo medije. Pojavili su se, ako ne grešim, jedino iz temerinskog radija na mađarski kanal, a za ostali smo mi pisali članak i poslali, pa nisu ni objavili. Ili su samo deo, kao desetinu, objavili. Ono što smo mi uradili, dokumentovali i sve, ali ja sam za to da sve više stavimo pažnju na vebsajtu i onda tamo možemo objaviti i biće bolje pristupno ljudima.

Q: Da li imaš osećaj da je takva situacija negde zbog jezika  komuniciranja ili postoje neki drugi razlozi?

A: Bilo je to malo i greška od strane nas, a tekst je bio preveden tako da trebalo bi samo da objave. To nisu hteli. Radili smo mi tada i video snimak i sečenje videa i sve je bilo urađeno. Nigde nisu objavili, nisu hteli, kao da nismo dovoljno na vreme javili da oni dolaze. Znam da negde smo javili na vreme. Nisu hteli, posle odgovor da nismo javili.

Q: Mnogo izgovora.

A: Ide malo interesa, aktuelnosti šta je. Prošle godine, posle robotskog takmičenja su me pitali, to je bilo za RTV na mađarskom i onda sam ja bio kao jedan kandidat, vezano za robotsko takmičenje ja pričam 10-15 minuta na kraju jedno pitanje je da li hoću da odem u inostranstvo ili ovde da zaposlim i onda na kraju vest je izašla samo taj deo vezano za zapošljavanje i da ljudi hoće ili neće da odlaze iz zemlje, tako da, i ako daš izjavu, to se menja toliko da ne možeš znati na kraju šta će biti.

Q: Ljudi to stave u svoj kontekst.

A: Da, tu je bio kontekst reportera i aktualnosti politike i ostalog društva, da šta je trenutno aktualno, to kao aktuelna tema već dve godine sigurno, a da dobije neku medijsku publicitet robotsko takmičenje, to ne ide. Jedino preko ovako, ali ne kažem, to je takmičenje za studente i ostalo i učestvovalo je tada 15 ili još više ekipa. Svaka ekipa je uložila dosta rada, ogromna količina rada je uložena, i novčana sredstva što smo dobili od sponzora  je ostalo posle baš malo što je bilo objavljeno. Ove godine isto je to bilo održano. Ja nisam učestvovao. Tri ekipe iz Novog Sada je otišao na svetsko finale u Švajcarsku. Koliko sam video u mediju, ono što su oni objavili do zadnje nedelje nisu znali hoće li biti sponzora, ko će da plati put. Uloženo je po osobi hiljadu sati rada otprilike, ako ne i više, sredstva što je fakultet imao i pojedini timovi, jer svi su krenuli s fakulteta, neki su već prerasli tako da su stariji studenti sa vođom asistenta, ali to je bio sve uglavnom novac i sredstva od strane fakulteta uloženo.

Q: Tu se opet vraća na onu priču o ekonomiji što si rekao da se ljudi drugačije ponašaju.

A: Na kraju su uspeli i najbolja ekipa je bio četvrta tamo na kao svetska finala, ne znam iz koliko zemalja su išli.

Q: To zaista znači nešto.

A: Da.

Q: Opet se ja malo vraćam na tu situaciju različitih nacija i jezika u Temerinu. Reci mi da li ti imaš komšije drugih nacija?

A: Imam. Uglavnom su oko mene Mađari, ali ima i Srba. Živimo jedan pored drugog, nema problema. Znamo se. Ako nešto ima, možemo pričati, to ne predstavlja problem.

Q: A koliko komunicirate nevezano za probleme?

A: Pa, baš malo, kao i sa ostalim komšijama. Kafu ne pijemo, ne idemo kod komšije za kafu, tako da ima komšija koji nešto radi pa ako treba pomoć – kaže, odemo, pomognemo i nazad, ali oni koji samo gledaju šta komšija radi, od čega to radi, tamo već malo manje je komunikacija.

Q: Da li ti nešto nedostaje u ovoj zajednici? Mislim na Temerin kao grad.

A: Pa, uTemerinu je koliko vidim problema da ne znamo šta ćemo, kako ćemo. Idemo od danas na sutra. Planovi postoje, ne postoje. Udruženje civilnog posla ima više i one delom rade, delom ne rade, raspadaju. Imamo i mi taj problem, nedostatak ljudi. Mi ne znamo kako da privlačimo još ljudi koji oće da rade, jer nedostaje rad, želja šta sve možemo uraditi ima, ali vreme za to nemamo. Ne znam šta da kažem. Uglavnom problem pasivnost ljudi, jer postoje ovde ljudi, sede kući, gledaju filmove, igraju igre, gomilu mladih ne rade ništa pored toga od ujutru do uveče pred računarom. Dok ide u školu ode, a ima i dosta onih koji su završili školu, nisu zaposleni, ne rade ni kući ništa i onda vreme imaju da rade nešto društveno korisno, ali neće.

Q: A da li aktivnije društvo sa sobom nosi više konflikata?

A: Na neki način da. Ali, aktivno društvo te konflikte koje ima razgovorom može rešiti. Jer, veći konflikti što su bili, tuče i ostalo, to se uglavnom dešavalo uveče, pri izlazu. I onda uglavnom tako da je oba strana napijena već. Da su popili malo više od potrebnog i onda se budi da ovaj drugi drukčiji je, ima više. Tada već počinju problemi, a i  to bi moglo rešiti na neki drugi način da zatvore lokale na vreme, sad ovo da uveče izlazak počinje u jedanaest ili kad već. Dobro, menja društvo, ali ne bi trebalo dozvoliti mislim da do jedan bilo bi dovoljno, ujutru da može probuditi da radi ako ima šta da radi i onda bi bili i manji problemi. Uglavnom se javljaju problemi između osoba koje to i traže. Dešava se da samo jedna strana traži to, drugi ne, ali to je ređe.

Q: U Temerinu imamo situaciju da su škole razdvojene, mislim nacije imaju nastavu na svojim jezicima, ali su objekti razdvojeni. Da li misliš da to utiče na mlade u Temerinu, na njihovo kreiranje veza?

A: Pa, ne bi trebalo da utiče, jer predškolska ustanova je zajedno. To što su škole razdvojene, jeste, utiče malo da ne komuniciramo međusobno toliko, ali iako bi bio u  istom objektu, ne znači da bi bilo više komunikacije. Jedino što bi moglo biti zajedno, to fizičko a tamo ponovo bi stvarali samo konflikte, jer jedna ekipa protiv drugog u igranju, a to uglavnom ide po nacionalnom da Srbi protiv Mađara igra i ako je reč o fudbalu, košarci, svejedno, a to verujem da ne bi donelo poboljšanje. Razdvojeni su objekti, nisu daleko, idu po drukčijem rasporedu i vremenski u drugom terminu počinje nastava. Tako da konflikti od toga nema. To da znamo koji je drugi, kako ponaša, trebalo bi više informacija uglavnom. Verski, ja imam dosta stvari koje ne razumem neke običaje pravoslavske. Dobro, poštujem, oni rade tako i u redu. Ja radim po drukčijem, ne zna se šta je kako. A ovo drugo, problemi su se javili kad su se ovde pojavili onaj deo koji je preseljen i koji nikada nije video drugu naciju i nije bio naviknut da to može da postoji.

Q: A kakvi su to problemi?

A: To su bili posle rata. I onda još ima deo Temerina, to je bio koncentrisano. Sad ima priča da je to bio naravno urađeno da je Temerin bio više od 50% Mađara. Trenutno, koliko znam, oko 30%.

Q: To je tačno, da su nekih 20-30 godina…

A: Sad su to namerno promenili. Okrenuli stvari.

Q: A ko bi to uradio? Ko bi imao moć da namerno promeni procenat populacije?

A: Tadašnja vlada i ne znam ko je još to podržavao. Bilo je to i pre, ali to bi trebalo onda polako, postepeno, jer je i pre, posle drugog svetskog rata bilo slično to u manjim veličinama jer došli su ljudi koji nisu znali da koriste ovde kuhinje, pa su bile žene odnesene tamo da nauče kako treba ove moderne kuhinje koristiti; da šta je parket, da to nije drvo za grejanje. Priča se i takve stvari.

Q: Rekao si da  je tada bilo nekih problema zato što ljudi nikada nisu videli drugu kulturu. Kakva je situacija sada?

A: Verujem da malo je smirenije od tada, ali ova ekonomična kriza već godinama. Trenutno stojimo ovako da, jeste, svako gleda da ode odavde. I kod Mađara i kod Srba. Čujem i u busu da , dobro, završe ovde školu i ide u inostranstvo da tamo zaposli. Neće ovde ni da ostane. Imaćemo ozbiljne probleme, neće biti mlade i već sad je očigledno to da ljudi odlaze, a ako ode ceo generacija da kažem tako, onda neće ovde uopšte biti mladi ljudi i sad na mađarskom jave problemi u školi da zatvaraju razrede. Bio je četiri razreda, više od 20 đaka, tada dok sam ja bio i do 25. Trenutno ima tri po dvadeset. To je znatna razlika za 20 godina. I to je smer koji u skoro vreme neće okrenuti.

Q: A kako to konkretno čini da se ti osećaš ovde?

A: Pa, ja sam planirao i gledam tako da ako mogu da nađem ovde posao, ali nestajaće društvo i udruženje koji postoje. I civilno i druge, jer neće biti ljudi koji će učestvovati i raditi nešto. Ne znam koliko ljudi ovde je prisutno i radi aktivno. Bio je to za studente neki dogovor, isto to je bio organizovan i drugi put, jer prvi put je bio petoro, koliko znam. Ako ima pet ljudi, to nije presek celog društva, tog dela, i ako ostali su svi pasivni, neće raditi. Nestaće udruženje, biće problema. Dobro, mi živimo, živićemo i dalje, ali kako, to ni sami ne znamo i to ne može proceniti unapred. 

Q: Postoje li neka prava, tvoja prava, za koje misliš da su narušena i da nisu dovoljno zadovoljena?

A: Školu imamo, obrazovanje je moguće, jeste da fakultet na mađarskom ne postoji, ima neki konkretni smerovi samo, ali kako živim ovde, moramo naučiti jezik i to nije katastrofalno i može uraditi. Jeste, ni meni ne sviđa slučaj da je profesor rekao da naučiš jezik, jer ako ne vidi ko piše onda neće, pogledao je ko je pisao inače ne bi priznao odgovor koji je sa tehničkog aspekta tačan, ali gramatički bio neka greška, šta – ne znam. Inače, nema problema na fakultetu, jedini sam Mađar u razredu, ali primetim i kod ostalih, ima više njih koji su Srbi, a koliko-toliko, baš troje-četvoro baš dobro znaju i mađarski. Ali ne koriste. Znanje imaju, ali to otkrijem ovako kad čujem da priča preko mobilnog sa nekim, a to posle tri godina malo čudno.

Q: A kako bi se ti osećao kada bi više Srba koristilo mađarski?

A: Negde bi to donelo poboljšanje, jer imaju ljudi koji ne znaju toliko srpski, a i ja ne znam neki delovi. I moraš da uradiš neke stvari ili papirologiju, da ne kažem zdravstveno. Moraš da se obradiš ljudima tako da može da te razume. O bolestima i ostalom da pričam na srpskom i meni ide teško, jer to je oblast koju ne koristim i ne znam. Tako da, ima primera i toga da Srbi nauče mađarski, pa može i tako. Bio je jedan profesor isto, teoretski deo sam položio, nije hteo da upiše devetku, jer falio bod-dva. Ti to moraš da popraviš za 10. E, pa sad. Onda ide učenje skoro celog oblasta ponovo, onda asistent je ponudio da profesor razume mađarski. Posle sam čuo da priča sa gostima iz Mađarske koliko-toliko, ja primetim da ne zna baš savršeno, ali na osnovu toga da gde i kako dobro to, ali ja sam na kraju odustao od toga da pišem na mađarskom, jer su bile stručne izraze sve, pa tražio sam ja knjigu i na mađarskom i pogledao to, ali da naučim svaki izraz posebno, toliko vremena nisam imao.

Q: To komplikuje studiranje u svakom slučaju.

A: Da. Imao sam priliku, pre tri nedelje, iz jednog predmeta imali smo gost za predavanje iz Slovenije. Predavao je oblast na engleskom, oznake drukčije nego što mi koristimo. Reč je o skraćenom matematičkom označavanju množenje matrica diferencijalna jednačina u njemu je ostalo. Pokušavam da to skontam koliko mogu, jer nije bio lak oblast i onda još asistent pita nešto od mene na srpskom. Ja prvo nisam znao ni šta je pitao, jer znam da je na srpskom. Pokušavam da razumem ono što priča na engleskom, delom razmišljam i na mađarskom i onda još pita i na srpskom i to bio previše. Tad. Ali inače, dva jezika još mogu da pratim. Dešava se i to da gledam neki program na TV, neki film, srpski natpis ima, posle, na koji jezik sam to gledao? Ni ne znam je li bio na srpskom ili na mađarskom.

Q: A na kom jeziku pratiš medije, mislim u većem broju slučajeva?

A: Uglavnom na mađarskom. Ako na fejsu vidim nešto na srpskom da su neki kačili link onda pogledam i to. Vesti ne gledam, aktualnosti ne pratim toliko, nedeljne novine što ima, to prelistam. Uglavnom sve je poznato već.

Q: Postoje li neke informacije zbog preferiranja medija na nekom jeziku?

A: Moguće. Opet na fakultet sam imao problem da sam nešto tražio, neki izraz. Profesor rekao o tome ćemo teško naći. Na mađarskom ništa, na srpskom ništa, engleski ništa, ni na nemačkom. Tako da tri dana sam tražio i ništa nema o tome na internetu. Poznato delo struke, majstori nešto znaju o tome, javno nije ništa kačeno. Više stvari postoji trenutno na mađarskom stručne i medije i formule, više radioaktivne su. Znam da postoji neke, na srpskom ne pratim toliko, ali ako pričamo o novijim stvarima onda sve ide na engleskom. Tako da ovo šta su otkrili pre pola godina, a nije stoti put laž da su rešili lek protiv tumura, onda to neće izneti novine, to će ostati stručni rad uglavnom na engleskom i tako treba tražiti.

Q: Moram da vodim malo računa i o vremenu. Mi smo malo duže pričali nego što mi je dato uputstvo, ali dobar je razgovor, nemam želje da ga ranije prekidam.

A: Je l’ ima još?

Q: Ima još jedno pitanje.