[:en]
S – 1995 – Novi Becej
Finished high school for landscape architecture in Novi Sad and started studying Scene architecture, technique and design at the Faculty of Technical Sciences.
Q: So, you currently live in Novi Sad.
A: Yes.
Q: And how long have you lived in Novi Bečej?
A: I was born in Novi Bečej, I finished elementary school there, I went to high school in Novi Sad and I’ve been living there since then.
Q: So both Novi Sad and Novi Bečej, apart from being Novi, are somewhat multicultural and multinational communities, towns. What’s it like to live in such an environment?
A: Well, I think that in Novi Bečej, although it’s smaller, people are much more reasonable and I think they accept different people and people of other nationalities more easily. In Novi Sad, ok, as they say Novi Sad is a big village, but people are somehow far more limited. I expected much more from Novi Sad, that people will be in a better mood for some other things, for some different, well, I don’t know… I don’t even know how to describe it.
Q: And what makes you think that they’re more closed towards that multiculturalism than in Bečej?
A: Well, I went to high school there and again I think everybody more or less knows each other in Novi Bečej and then there’s no big barrier, whether you’re Roma or Hungarian od a Serb, it doesn’t matter. There are some kind of barriers that somehow define you, there are prejudices about people, it’s like I’m less educated or know less if I came from a village or a smaller community. That’s the impression I got during high school.
Q: Do you think that national minorities are generally… what’s the status of national minorities in Vojvodina?
A: Well, the story is that they’re endangered. But I don’t know, Roma people are getting more and more rights. Honestly, I like Roma culture very much. I have few Roma friends and they came here to study, I mean it’s not a problem, but then again you have that part of Roma people who still act like their rights are threatened, like they didn’t get some rights, and I believe they have. Then again there are those who will judge you based on the color of your skin, your looks, your nationality, it will always be like that no matter what rights they get, what rights we have.
Q: In what kind of behavior we can see that there’s that kind of judgment?
A: I think they can cause that too. I have one friend who is Roma, but I believe they didn’t judge him that much because he somehow managed to fit in with the crew. He came and finished medical high school, got enrolled at the Medical University. He’s basically a good person and I don’t think there is that difference then. Yet again, if a member of national minority or anyone starts that kind of a discussion, they started it themselves, they led someone to judge them as a national minority.
Q: And where does identity come from?
A: I think it basically comes from family. Parents basically form you in their own way, they slowly form your personality, and later when you get to a certain age you start finding yourself, creating your own personality. And that’s it. I think the greatest influence comes from upbringing.
Q: Could you make some correlation between the things we inherit and the things we build ourselves when it comes to forming person’s identity?
A: The things you inherit from your parents have a great influence, but again it depends on the personality whether you’ll let your parents form you completely or you’ll say at some point: I want to be my own person now and to form myself my own way. I think it’s crucial that we form our own personality, that that’s more important. Though the upbringing and the family conditions are very important too. If you have a strong personality you can get out if something’s not right.
Q: Where do prejudices come from?
A: Also from family. I think everything comes from family, depending on what your parents are like, whether they let you… whether they fill your head with prejudices from the start or, I mean, it’s normal that each of us has some prejudices. That’s very normal. It’s just a matter of how you’ll deal with it and whether you’ll let them consume you completely.
Q: Could prejudices be broken somehow?
A: Well, they can be. I also have prejudices when I see someone. It’s not OK to have prejudices based on someone’s appearance, but that person will often surprise you. And when you get to know someone, you should always give people a chance.
Q: How can we affect the deconstruction of other people’s prejudices?
A: I don’t know to what extent we can, but mostly through conversation maybe. Like, let them get to know you. That’s it.
Q: Do you have any neighbors of other nationalities?
A: I do. We all do in Novi Bečej.
Q: What is your relationship like?
A: In the beginning, while we were all little, since Novi Bečej is a small town, we were all hanging out. Now it all depends. I had a lot of Hungarian friends. I still do. I have no prejudices towards them. It just depends on where life takes you. I don’t hang out with them anymore. I do with some. We were all hanging out and playing together when we were kids.
Q: Are there situations and conflicts that we put into a national context even though they originate from something completely different?
A: I didn’t really understand.
Q: I was inspired by what you said about not losing touch because of your backgrounds but because of where life took you and your interests, so now I’m interested in what other situations people lose touch or get into conflicts that are natural, and then people put them into a national context?
A: I don’t even think about it that way. When I lose touch with someone it has nothing to do with nationality. It has to do with interests, maybe. For example, my best friend left. We didn’t have any common interests, we were friends since childhood. We’re like brother and sister. He went far away because of his career. There’s nothing I can do about that. Nor will l hate him for it, nor will I be jealous or something like that. I won’t let it fall apart. I’ll see him when I see him.
Q: How do you react to media reports on minorities in Vojvodina?
A: Basically whatever the media releases might not be true, it can have a counter effect like someone’s taking pity on minorities, and in reality it has a counter effect. They might even provoke the same minority they’re trying to give rights to, because they’re not really doing it right…
Q: And what would be the right way to do something?
A: To give rights to minorities or for the media?
Q: Both. Whatever inspires you more.
A: Maybe they should make more of these workshops, to develop tolerance. There is no need for media when it comes to minorities because I have no interest in reading about it. I do my best to be tolerant. I won’t let anyone step all over me or something like that, but I’ll be tolerant and I’ll give everyone a chance. Why not. We’re basically all different, regardless of anything.
Q: You said that it’s different in Novi Sad, where you live, than in Novi Bečej, and that you believe people are less open to minorities, that you feel like a minority there sometimes too.
A: Yes.
Q: How should people from Novi Sad behave in order for that feeling to change?
A: They should stop perceiving themselves as hosts, just because they’re from Novi Sad. Maybe they should be a bit more tolerant towards other people who come here, and I believe they didn’t show themselves in the best light. They’re like they conquered it and it’s theirs now. Like they’re stubborn. I didn’t make many friends in Novi Sad. Mostly when I meet someone and keep hanging out with them it turns out that they’re from someplace else. They’re full of prejudices, but what I just said is also prejudices. Not everyone’s like that.
Q: I guess it’s hard to be politically correct.
A: Yes.
Q: And to everyone. Are there maybe some kind of events or activities that can be open to everyone? That we’re not already doing? Is there something in Vojvodina, in your town, in your surroundings, that’s more accessible to one group and less accessible to another?
A: There always is. It can be accessible to whomever, but the difference is always being made. I always move in tighter circles because I prefer a more intimate atmosphere. There is no barrier, people chose where they want to go, what they want to do. There’s always more available clubs, some kind of manifestations and what not for the majority in towns, like we have the Dormition of the Mother of God in Novi Bečej, it’s the patron saint celebration of Novi Bečej accessible to the majority, not just to me. I don’t like it, so I won’t go, but there is a minority.
Q: And what makes something accessible to everyone? What makes that Dormition of the Mother of God or any other cultural event accessible to everyone?
A: For everyone to hang out together, to be in the same place, regardless of music… There’s no rule who can attend, and who can’t, we choose for ourselves where we’ll be and what we’ll do and with whom.
Q: Where can we hear the experiences of minorities?
A: Basically everywhere. You mean like some kind of a public space or whatever? Well, you can hear it everywhere if you run into a minority. I can hear a friend who’s been counted with the minority, although he doesn’t feel like that. I believe he doesn’t feel that way because we all accepted him and that’s not an issue. You can hear it in the street, in conversations, you can hear the experiences of minorities anywhere, if you find yourself somewhere by accident.
Q: And how can we confirm how people feel?
A: Well, we can’t really.
Q: We can’t confirm. We can only believe what somebody said. How many national minorities are there in Vojvodina?
A: Only in Vojvodina?
Q: Or in your town. How many minorities in your surroundings are you aware of? Give me a number or the amount.
A: I don’t know if Hungarians are considered a minority or not. I mean, I don’t count them as a minority because there are almost half of them I think. The Albanians, that’s three already. I don’t know, people are coming from China, so they might be a minority. They call them the minorities, but I don’t see them as a minority because we basically let them come, why not? They can come.
Q: What is a minority then?
A: Well, it’s a term and a fact that they are a minority, it’s just that a lot of people see it as an insult, like minorities should either be eliminated or given more and more rights. Why wouldn’t we all have the same rights? I mean, no one should have more if we all live in the same town and we all live in the same country, we all have the same rights, why not?! There’s a lot of talk about minorities, and it always comes up that minorities don’t have enough rights, and the minorities this, and the minorities that. As far as I’m concerned, I would give them all rights. I’ll accept them as well.
Q: And what are the rights we all have?
A: I guess we all have the same rights to socialize, to go out, to live well, to go to school, although when we talk about school, there are again differences in terms of minorities that they have an advantage because an image has been created about them.
Q: What kind of advantages?
A: Well, the advantage of getting a dormitory room, of getting enrolled at the university first. I know that about Roma people. But the ones that want to enroll should be given the advantage as far as I’m concerned, if they can’t afford it. They should get the dorm and… Yet again, our educational system is one big mafia…
Q: What is heritage?
A: Heritage? Heritage is something we get from our family. Heritage can be spiritual and material and genetic. I don’t really know how to define it. Heritage… is something we get without asking for it.
Q: How would you describe your culture to someone who never had contact with it, keeping the politics and all that aside…?
A: If I set aside all prejudices people have about us, I would say… I think we’re very emotional, very connected to our surroundings and family, and when foreigners come we welcome them. When I think back to places I visited, people are not so close there, not so… We’re not just about work-home, home-work, we’re also having fun and socializing. I think we’re much closer as a nation than the others, that we’re warm, regardless of all the other prejudices and if…
Q: And what are those prejudices?
A: That we’re poor, that we’re maybe very vulgar, uncivilized, that we’re dirty, that we don’t speak English for example. That’s one of the prejudices I heard while I was in Switzerland for a two week exchange with ‘Isidora’. The Belarus and us were talking about our prejudices and the first thing they said was that Serbs don’t speak English, but it turned out that we do better than them.
Q: How do you react when you face prejudices?
A: I might have a need to prove they’re untrue. Not like to spite anyone, but if I can correct someone’s prejudices, why wouldn’t I? Because I don’t like when people judge each other based on anything, whether it’s culture, appearance, music they listen to, the way they talk or anything else.
Q: Is there something useful or positive about prejudices?
A: Probably yes. Now, I don’t know… Well, I don’t know. I can’t think of anything.
Q: I think I can stop bothering you now. And is there something about this subject you feel inspired to say and that I haven’t asked you?
A: I think there should be more workshops like this, and not just in Temerin, anywhere. There’s probably some in Novi Sad that I haven’t heard of. They should promote it a bit, so people would hear about it and really be willing and ready to take part in something like that. I think that’s one of the ways to resolve everything.
Q: And how could we motivate people to take part in projects like this in your opinion?
A: Well, I don’t know. Maybe if it was organized as a part of some kind of manifestation, with some music performers and some plays and then to put in the workshops within the whole day program, like some kind of a mini festival. That might attract people, or not, I don’t know. I wanted to help, why not.
[:hu]
S – 1995 – Újvidék
Q: Tehát most Újvidéken laksz.
A: Igen.
Q: Meddig éltél Törökbecsén?
A: Törökbecsén születtem, ott jártam általános iskolába, Újvidéken iratkoztam középiskolába, azóta élek Újvidéken.
Q: Ezek szerint, Újvidék (Novi Sad) is meg Törökbecse (Novi Bečej) is, amellett, hogy mindkettő elnevezésében ott az új előtag (novi), multikulturális, többnemzetiségű helység, város. Milyen az élet ilyen környezetben?
A: Szerintem, mondjuk, Törökbecsén, bár sokkal kisebb város, az emberek józanabbak és könnyebben fogadják be a jövevényeket, a más nemzetiséghez tartozókat. Újvidék sokak szerint egy nagy falu, és az emberek ott valahogy sokkal zárkózottabbak. Én sokkal többet vártam Újvidéktől, azt gondoltam, hogy hajlandóak több mindent elfogadni, nem is tudom… Nem tudom, hogy magyarázzam meg.
Q: Miből gondolod, hogy ott zárkózottabbak a multikulturalizmus iránt, mint Becsén?
A: Ott jártam középiskolába, Törökbecsén meg többé-kevésbé mindenki ismeri egymást, nincs különbség a romák, magyarok, szerbek között, ez senki számára nem lényeges. Itt pedig valahogy érzed a határokat, bizonyos előítéletek uralkodnak arra vonatkozóan, hogy faluról jöttél-e, vagy egy kisebb településről, mintha ettől kevésbé lennél művelt, mintha sok mindenről nem volna tudomásod. Ezt tapasztaltam amíg középiskolába jártam.
Q: Gondolod, hogy a nemzeti kisebbségek úgy általában… vajon milyen a nemzeti kisebbségek helyzete Vajdaságban?
A: Hát úgy mondják, hogy elnyomják őket. Nem tudom most milyen, a romák egyre több jogot élvezhetnek. Őszintén, nagyon szeretem a roma kultúrát. Van néhány roma barátunk, ők itt járnak az egyetemre, és semmi baj nincs velük. De ott vannak azok a romák, akik továbbra is úgy viselkednek, mintha elnyomnák őket, pedig úgy gondolom, ez nincs is így. Egyesek lenézik az embert a bőre színe miatt, kinézése miatt, nemzeti hovatartozása miatt, ez mindig is így lesz függetlenül attól, milyen jogaik lesznek nekik a mi jogainkhoz képest.
Q: Milyen viselkedés utal arra, hogy lenézik őket?
A: Úgy vélem, ők is ludasak ebben. Van egy haverom, aki ugyan roma, de őt nem nézik le annyira, mivel ő beilleszkedett a társadalomba. Idejött, elvégezte az egészségügyi középiskolát, beíratkozott az orvosi egyetemre. Gondolom, amúgy jó fej és az ő esetében nem tesznek különbséget. De mégis, ha egy nemzeti kisebbség kifogást emel valami ellen, akkor ők maguk kezdték el, ők maguk az okai annak, hogy mások nemzeti hovatartozásuk miatt lenézik őket.
Q: Honnan ered az identitás?
A: Általában úgy gondolom, hogy minden a családból ered. Úgy van ez, hogy a szülők a saját mintájukra nevelnek, fokozatosan formálnak személyiséggé, majd később, amikor már eléggé felnőttél, te magad találod meg saját személyiségedet, énedet. Úgy gondolom, a nevelésnek van a legnagyobb hatása.
Q: Meg tudnád határozni, milyen arányban játszanak szerepet az öröklött tulajdonságok, valamint saját magunk által kialakított tulajdonságaink, amikor önazonosságról van szó?
A: Erős a szüleinktől kapott befolyás, ám a személyiségtől is függ, attól, milyen a személyiséged, mennyiben hagyod, hogy a szüleid hassanak rád, vagy egyszercsak azt mondod: mostantól magam szabom meg az értékrendem, magam határozom meg a megítélésem. Úgy gondolom, döntő fontosságú az, hogy magad építsd fel a saját egyéniséged, személyeséged körvonalait. De az is döntő, milyen nevelésben részesülsz, milyenek a családi körülményeid. Ha elég erős személyiséged van, ki tudod magad vonni a család értékrendje alól, ha úgy érzed, valami nincs rendben.
Q: Honnan ered az előítélet?
A: Szintén a családból. Úgy gondolom, minden a családból ered. Abból, milyenek a szüleid, megengedik-e, hogy te… beléd táplálnak-e eleve bizonyos előítéleteket, vagy, gondolom, minannyiunknak vannak előíteletei. Ez természetes. Csak sok függ attól, hogyan viszonyulsz hozzájuk, hagyod-e, hogy hatalmukba kerítsenek.
Q: Lehet-e valahogy túltenni magunkat az előítéleteken?
A: Hát, lehet. Nekem is vannak előítéleteim, ha megpillantok valakit. Nincs rendjén, hogy előre ítélj meg valakit a külseje szerint, de nemritkán az a valaki meglepetéssel szolgál. Ha megismerünk valakit, mindig esélyt kell neki adnunk.
Q: Hogyan tudunk hatni másokra, hogy leküzdjék előítéleteiket?
A: Nem tudom hogyan tudunk hatni másokra eredményesen, de talán a beszélgetés a legjobb módszer. Megengedni, hogy megismerjenek. Így.
Q: Vannak-e szomszédaid, akik valamilyen más nemzetiséghez tartoznak?
A: Vannak. Törökbecsén mindenkinek van ilyen.
Q: Milyen viszonyban vagytok egymással?
A: Kezdetben, amíg mindannyian kicsik voltunk, Törökbecse kis település s mindenki mindenkivel jóban volt. Most pedig, attól függ. Sok barátom magyar nemzetiségű. Most is. Velük szemben nincs előítéletem. Ez csakis attól függ, merre visznek az élet útjai. Én nem barátkozom többé velük. Van akivel igen. Kiskorunkban mindannyian barátkoztunk egymással, együtt játszottunk.
Q : Kissé bonyolult kérdést tettem fel. Vannak-e szituációk, amikor a nemzeti hovatartozással vagy konfliktussal hozzuk összefüggésbe őket, ám tulajdonképpen más az eredetük?
A: Nem jól értettem.
Q: Mivel azt mondtad, nem a származás miatt szakadt meg köztetek a barátság, hanem egyszerűen ketté váltak útjaitok, az érdekel, hogy melyek azok a szituációk, melyek miatt emberek eltávolodnak egymástól, illetve konfliktusba sodródnak, ami egyébként természetes dolog, de amelyeknek okai nemzeti hovatartozásukra vezethetők vissza.
A: Én erről másként gondolkodom. Ha én szakítok valakivel, az nincs összefüggésben nemzeti hovatartozásával. Talán az érdeklődésünkkel van csak összefüggésben. Példának okáért, az én legjobb barátom elment innen. Nem voltak közös érdekeink, egyszerűen gyerekkorunk óta barátok vagyunk. Mint két testvér. Ő messzire ment innen a karrierje miatt. Én erről nem tehetek. Se nem gyűlölöm emiatt, se nem vagyok féltékeny vagy egyebek. Nem fogom megengedni, hogy barátságunk megszakadjon. Egyszer majd úgyis találkozunk.
Q: Hogy reagálsz a médiumok tájékoztatására, ami a vajdasági kisebbségeket illeti?
A: Eleve az, amit a médiumok közölnek, lehet, hogy nem is igaz, lehetséges, hogy a kívánttól ellenkezőleg hat, mintha valaki sajnálná a kisebbségeket, s ez ellenkező hatást válthat ki. Lehet, hogy provokálják a szóban forgó kisebbséget, amelynek a jogaiért szállnak síkra, de ez nem helyes.
Q: Hogyan kellene helyesen cselekedni ennek érdekében?
A: Úgy, hogy a kisebbség jogokhoz jusson, vagy úgy, ahogy a médiumok teszik?
Q: Mindkét féleképp. Mi az, ami jobban hangzik neked?
A: Bizonyára több effajta műhelymunkát kellene tartani ahhoz, hogy kialakuljon velamiféle tolerancia. Nincs semmi szükség a kisebbségi beállítottságú médiumokra, egyszerűen azért, mert az ilyesmi nem érdekel és el sem olvasom. Én arra törekszem, hogy minél toleránsabb legyek. Nem engedem meg, hogy valaki elnyomjon vagy ilyesmi, de jómagam toleráns leszek és esélyt adok másnak. Mi mindannyian különbözőek vagyunk, függetlenül mindentől.
Q: Azt mondtad, Újvidéken, ahol most laksz, mások a körülmények, mint Törökbecsén voltak és azt is mondtad, hogy ott kevésbé nyitottak a kisebbségek iránt és, hogy te ott néha kisebbséginek érzed magad.
A: Igen.
Q: Hogyan kellene az újvidékieknek viselkedniük ahhoz, hogy ez a benyomás megváltozzon?
A: Úgy, hogy pont azért mert újvidékiek, ne viselkedjenek házigazdák módjára. Talán toleránsabbnak kellene lenniük mindenki iránt, aki a városba érkezik, ilyen tekintetben úgy gondolom, nem a legjobb fényben mutatkoznak. Mintha ők elfoglalták volna a várost, s ezért az csakis az övék lenne. Önfejűek. Nem tettem szert túl sok barátra Újvidéken. Ha megismerkedem valakivel és barátkozom vele onnantól kezdve, kiderül, hogy szintén vidéki. Teli vannak előítélettel, s az amiről beszélek, szintén előítéletre vall. Nem mindenki ilyen.
Q: Nehéz mindig korrektnek lenni.
A: Valóban.
Q: Pláne mindenkivel. Esetleg volnának-e programok vagy olyan rendezvények, melyek mindenki számára hozzáférhetőek lennének? De amilyenek pillanatnyilag nincsenek. Van-e Vajdaságban, a te városodban, vagy környezetedben olyasmi, ami egy bizonyos csoport számára hozzáférhető, de egy másik csoprt számára már kevésbé az?
A: Iyen mindig van. Hozzáférhető az mindenki számára, csakhogy különbségek jönnek létre. Én rendszerint olyan körökben forgok, ahol kevesebben vagyunk, mert nekem jobban megfelel a közvetlen hangulat. Nincsenek éles határok, mindenki eldönti, hogy hová megy, mit csinál. Minden városban vannak olyan klubok, rendezvények, ahova a többség eljár, ilyen Törökbecsén a Velika Gospojina (Nagyboldogasszony) ünnepség, ahova bárki elmehet, nemcsak én. Nekem ott nem tetszik, nem is megyek el oda, de van egy kisebbség, akinek tetszik.
Q: Mitől lesz egy valami mindenki számára hozzáférhető? Mitől lesz az a Gospojina vagy bármi más kulturális rendezvény mindeki számára hozzáférhető?
A: Attól, hogy barátkozunk, mindannyian egy helyen vagyunk, függetlenül a zenétől… Nincs megszabva, ki jöhet el s ki nem, mindenki maga döntheti el, hogy eljön-e, mit csinál illetve kivel van.
Q: Hol lehet meghallani a kisebbség véleményét?
A: Elvileg, bárhol. Gondolod, valahol nyilvános helyen vagy így? Bárhol, ahol kisebbséggel találkozol. Meghallhatom a barátom véleményét, akit a kisebbség soraiba sorolnak, bár ő nem érzi magát annak. Hiszem, hogy ő nem érzi magát annak, mert mi elfogadtuk őt és ez nem okoz gondot. A kisebbség véleményét bárhol meg lehet hallani, úgy az utcán, beszélgetés közben, ahol éppen véletlenül telálkozol velük.
Q: Hogyan lehet meggyőződni arról, hogyan érzik magukat az emberek?
A: Hát, meggyőződni éppen nem lehet.
Q: Meggyőződni nem lehet, csupán hinni valaki szavának. Hány nemzeti kisebbség él Vajdaságban?
A: Kizárólag Vajdaságban?
Q: Vagy a te szülővárosodban. Hány kisebbségről tudsz a közvetlen környezetedben? Szám szerint, vagy nagyság szerint.
A: Nem tudom, a magyarok kisebbségnek számítanak-e vagy sem. Én nem sorolnám őket a kisebbségbe, mivel tulajdonképpen ugyanannyian vagyunk, úgy gondolom. Az albánok, az akkor már három. Nem is tudom, jönnek emberek Kínából is, lehet hogy ők is kisebbségieknek számítanak. Igaz, mindannyian kisebbségiek ugyan, de én nem tekintek úgy rájuk, mivel mi engedtük be őket. Miért ne jöhetnének?
Q: Akkor hát ki tartozik a kisebbséghez?
A: Valójában ők tartoznak a kisebbség fogalmához, csakhogy sokan sértésnek veszik, mintha a kisebbségeket vagy el kellene innen távolítani, vagy még több joggal ruházni fel őket. Miért nincsenek minannyiunknak egyforma jogaink? Gondolom, ne legyen az, hogy valakinek több legyen, ha már mindannyian ugyanabban a városban, ugyanabban az országban élünk, miért is ne lennének egyforma jogaink?! Sok beszélgetés hangzik el a kisebbségről, miszerint a kisebbségeknek nincs mindig elég jogaik, kisebbség így, kisebbség úgy. Ami engem illet, én minden jogot megadnék nekik. S el is fogadom őket.
Q: Melyek azok a jogok, melyeket valamennyien élvezünk?
A: Talán mindannyiunknak joga van a szórakozáshoz, barátkozáshoz, a rendes élethez, az iskoláztatáshoz, bár ha az iskoláról esik szó, a kisebbség előnyt élvez másokhoz viszonyítva, valószínűleg azért, mert olyan kép alakult ki a kisebbségről.
Q: Miféle előnyt?
A: Olyan előnyt, hogy előbb jut neki hely a kollégiumban, előbb íratkozhat be az egyetemre. Tudomásom szerint, ami a romákat illeti, ez így van. De azokat, akik egyetemre akarnak íratkozni, véleményem szerint, elsőbbségben kell részesíteni, ha már olyan hátrányosak a körülményeik. Helyet biztosítani számukra a kollégiumban, igen… Viszont, ha a mi oktatási rendszerünket nézzük, nem más mint egy valóságos maffia…
Q: Mit jelent az örökség?
A: Az örökség azt jelenti, amit a családunktól kapunk. Az örökség lehet szellemi örökség illetve anyagi, az, amit ránk hagytak. Nem tudnám jobban meghatározni. Örökség… valami, amit kapunk, anélkül, hogy kértük volna.
Q: Hogyan írnád körül a te kultúrád annak, aki soha nem találkozott vele, kivéve minden olyasmit, ami politikával kapcsolatos…
A: Ha minden rólunk alkotott előítéletet mellőznék, akkor úgy határoznám meg, hogy egy… Úgy gondolom, igen érzékenyek vagyunk, ragaszkodunk környezetünkhöz, családunkhoz és ha valaki kívülről érkezik közénk, vendégszeretőek vagyunk vele szemben. Ha visszagondolok azokra a helyekre, ahol eddig jártam, ott az emberek nem annyira közvetlenek, nem annyira… Bennünket nem kizárólag a munka érdekel, hogy úgy mondjam, csakis a munkahely meg az otthon, aztán ismét munkahely, hanem szórakozunk is, meg összejárunk. Úgy gondolom, mint nemzet közvetlenebbek vagyunk sokkal, mint mások, nagyon barátságosak vagyunk, eltekintve minden más előítélettől…
Q: Milyen előítéletekről van tudomásod?
A: Arról, hogy szegények vagyunk, hogy talán túlságosan együgyűek vagyunk, meg civilizálatlanok, hogy piszkosak vagyunk, meg, hogy például nem tudunk angolul. Ez volt az egyik előítélet, amelyet akkor hallottam, amikor Svájcban voltam két hétig diákcsere programon, Iszidórával. Ott előítéleteinkről számoltunk be a fehéroroszok meg mi és az első, amit rólunk mondtak az volt, hogy a szerbek nem tudnak angolul s a végén kiderült, hogy jobban tudtunk, mint ők.
Q: Hogy reagálsz, amikor előítéletekkel találod szembe magad?
A: Szükségét érzem, hogy kimondjam, ez nem igaz. Nem akarok én ellentmondani, hanem egyszerűen, ha el tudom oszlatni valaki előítéletét, miért ne tenném? Azért, mert nem szeretem ha bármiért is elmarasztalnak, legyen az kultúra, küllem, vonatkozzon arra, mit hallgatok szívesen, hogyan beszélek és így tovább.
Q: Van-e az előítéletekben bármi, ami hasznos vagy pozitív?
A: Valószínűleg van. Hadd gondolkozzam valami példán. Nem is tudom… Hát, nem tudom. Semmi nem jut eszembe.
Q: Úgy gondolom, nem untatlak többé. Szeretnél-e mondani valamit ezzel a témával kapcsolatban, amit én nem kérdeztem?
A: Úgy gondolom, több ilyen műhelygyakorlatra lenne szükség, nemcsak Temerinben, hanem másutt is. Valószínűleg Újvidéken is van ilyen, csak én nem hallottam róluk, több felé kellene működniük, hogy minél többen szerezzenek róluk tudomást és kedvet kapjanak a részvételre. Ez egyik módja lenne annak, hogy eloszlassunk minden olyasmit, amit el kell oszlatni.
Q: Mit gondolsz, mi ösztönözheti az embereket arra, hogy részt vegyenek ilyen projektekben?
A: Hát, nem is tudom. Talán ha valamilyen rendezvény keretein belül kerülne rájuk sor, ahol zenei előadó is szerepelne vagy valamilyen előadás és akkor egész nap műhelymunkák folynának, úgy mint valami minifesztiválon. Az talán összekovácsolná az embereket, de talán nem, nem tudom. Én hajlandó voltam segíteni, miért is ne?
[:sr]
S – 1995 – Novi Becej
Q: Znači, ti trenutno živiš u Novom Sadu.
A: Da.
Q: A koliko dugo si živela u Novom Bečeju?
A: U Novom Bečeju sam od rođenja, išla sam tamo u osnovnu školu, srednju sam upisala u Novom Sadu i od tad sam u Novom Sadu.
Q: Znači i Novi Sad i Novi Bečej, osim što su novi, su negde i multikulturalni i multinacionalne zajednice, gradovi. Kako je živeti u takvim sredinama?
A: Pa sad, meni je na primer u Novom Bečeju, mislim da su, iako je mnogo manje mesto, ljudi mnogo razumniji i mislim da mnogo lakše prihvataju drugačije ljude i ljude druge nacionalnosti. U Novom Sadu, jeste Novi Sad jedno veliko selo, što bi sada rekli, ali nekako su ljudi mnogo ograničeniji. Ja sam očekivala mnogo više od Novog Sada, da će ljudi biti raspoloženiji za neke druge stvari, za neku drugačiju, pa ne znam… Ne znam ni kako bi ih opisala.
Q: A na osnovu čega stičeš utisak da su zatvoreniji za tu multikulturalnost nego u Bečeju?
A: Pa, išla sam tamo i u srednju školu i opet mislim da se u Novom Bečeju više-manje poznajemo skoro svi i onda ne postoji sad neka velika granica, da li si Rom, da li si Mađar, da li si Srbin, nije bitno. Ovde nekako, opet, postoje neke granice koje te određuju, predrasude o osobama, ako sam ja došla sa sela ili iz manje sredine, kao da sam manje obrazovana, da ne znam toliko stvari. Takav sam stekla utisak idući u srednju školu.
Q: Da li smatraš da su nacionalne manjine generalno… koji je status nacionalnih manjina u Vojvodini?
A: Pa, priča se da su ugrožene. Sad ne znam, Romi dobijaju sve više i više prava. Iskreno, volim romsku kulturu jako. Imamo mi par drugara koji su Romi i oni su došli da studiraju ovde, mislim nije problem, ali imaš opet onaj deo Roma koji se ponašaju kao da su i dalje ugroženi, kao da nisu dobili neka prava, a mislim da jesu. Opet, postoje oni koji će te osuđivati prema boji kože, prema izgledu, prema nacionalnosti, uvek će postojati to, bez obzira koliko oni prava dobili, koliko mi prava imali.
Q: Kakva su to ponašanja iz kojih možemo videti da postoji osuda?
A: Mislim da to mogu i oni sami da stvore. Ja imam jednog druga koji jeste Rom, ali mislim da njega nisu osuđivali toliko zato što se on uklopio u to neko društvo. On je došao i završio medicinsku školu, upisao medicinski fakultet. Mislim da, dobra je osoba i u principu, ne postoji onda ta razlika. Ali opet, ako nacionalna manjina ili bilo ko drugi krene tako u neku raspravu, sam si pokrenuo, sam si doveo do toga da tebe neko osuđuje prema nacionalnoj manjini.
Q: A odakle potiče identitet?
A: U principu mislim da je stvar svega toga dolazi iz porodice. U principu, roditelji te vaspitaju na neki njihov način, polako te formiraju kao ličnost, kasnije kada dođeš u te neke godine, ti sam sebe pronalaziš, stvaraš neko svoje ja. I to je to. Mislim da vaspitanje ima najveći uticaj.
Q: Možeš li da postaviš u neki odnos stvari koje nasleđujemo, stvari koje gradimo sami, u smislu formiranja identiteta?
A: Veliki uticaj ima ono što ti roditelji prenose, ali opet to zavisi od ličnosti, zavisi kakva si ličnost, da li ćeš ti dopustiti da te roditelji formiraju do kraja ili ćeš ti, u jednom trenutku, reći: ja želim sad da budem svoj čovek i želim da se formiram na svoj način. Mislim da je presudno da sam stvaraš sebe, da gradiš i formiraš svoju ličnost, da je to presudnije. Opet i vaspitanje i uslovi u kojima živiš u porodici jesu dosta presudni. Ako si jaka ličnost, možeš se izvući ako nešto nije OK.
Q: Odakle potiču predrasude?
A: Isto iz porodice. Mislim da sve dolazi iz porodice, kakvi su ti roditelji, da li ti dozvoljavaju da ti… da li ti oni stvaraju neke predrasude već unapred ili, mislim, normalno je da svako od nas ima neku predrasudu. To je najnormalnije. Samo, kako ćeš se ti postaviti i da li ćeš dozvoliti da ona tebe potpuno pojede.
Q: Mogu li se predrasude razbiti na neki način?
A: Pa, mogu. I ja imam svoje predrasude kada vidim nekog. To nije Ok da ti imaš predrasude na osnovu nečijeg izgleda, ali dosta često te taj neko iznenadi. I kad upoznaš osobu, treba uvek pružiti nekome šansu.
Q: Na koji način možemo da utičemo na razbijanje predrasuda kod drugih?
A: Ne znam koliko možemo, ali možda razgovorom najviše. Ono, dopustiti mu da vas upozna. To je to.
Q: Imaš li komšije koji su drugih nacionalnosti?
A: Imam. U Novom Bečeju svi mi imamo.
Q: Kakvi su vaši odnosi?
A: U početku, dok smo svi bili mali, a Novi Bečej je malo mesto, mi smo se svi družili. Sad, sve to zavisi opet. Ja sam imala dosta drugara koji su mađarske naconalnosti. Imam i sada. Nemam ja predrasude prema njima. To samo zavisi kuda te život odnese. Ja se više ne družim s njima. S nekima se družim. Mi smo se svi kao mali družili, igrali zajedno.
Q: Malo sam zakomplikovala. Postoje li situacije koje stavljamo u kontekst nacionalnosti i nekih konflikata, a da zapravo potiču u nečem sasvim drugom?
A: Nisam najbolje razumela.
Q: Inspirisalo me to što si rekla da se niste razišli zbog pozadina nego zbog svojih životnih puteva i interesa i onda me zanima koje su to još situacije kada ljudi se raziđu ili zapravo dopadnu u neki konflikt zbog nečeg što je prirodno, a da mi to možemo da stavimo u neki kontekst nacionalnosti kao bitan?
A: Ja o tome ni ne razmišljam tako. Ja, kad se raziđem s nekim, nema veze sa nacionalnošću. Ima veze sa interesima, možda. Na prime, meni je najbolji drug otišao. Mi nismo imali neke zajedničke interese, mi se družimo odmalena. Mi smo poput brata i sestre. On je otišao daleko zbog svoje karijere. Ja tu ne mogu ništa da uradim. Niti ću ja njega mrzeti zbog toga, niti ću biti ljubomorna ili bilo šta. Neću dopustiti da se to raspadne. Videću ga kad ga vidim.
Q: Kako reaguješ na izveštavanje medija o manjinama u Vojvodini?
A: U principu, šta god da mediji objave, lako može biti da nije istina, može biti baš suprotnog efekta kao da neko sažaljeva manjine, a u stvari da to utiče nekim kontaefektom. Možda čak i provociraju na taj način istu tu manjinu kojoj kao pokušavaju da daju prava, a u stvari ne rade na dobar način.
Q: A kakav bi bio dobar način da se nešto sredi?
A: Da manjina dobije prava ili da se to kao u medijima?
Q: Oboje. Šta te više inspiriše?
A: Možda bi trebalo da se radi više ovakvih radionica, da se razvija ta neka tolerancija. Nema potrebe za tim nekim medijima u principu na osnovu manjina zato što, ne interesuju me takve stvari da pročitam. Ja radim najbolje što znam da postanem tolerantnija. Neću dopustiti sebi da mene neko gazi ili tako nešto, ali ću biti tolerantna i pružiću tu neku šansu. Što da ne. Mi smo, u principu, svi različiti, bez obzira na bilo šta.
Q: Rekla si da u Novom Sadu, u kome sada živiš, da je okruženje drugačije od Novog Bečeja i da misliš da ljudi nisu toliko otvoreni prema manjinama, da se ti nekada tamo osećaš kao manjina.
A: Da.
Q: Kako bi trebalo da se novosađani ponašaju da bi se taj osećaj promenio?
A: Da ne gledaju na sebe kao da, baš zbog toga što jesu novosađani, jesu domaćini. Možda bi trebalo da budu malo tolerantniji prema svima ostalima koji dolaze, a mislim da nisu sebe predstavili baš u najboljem svetlu. Kao da su oni to zauzeli, to je njihovo. Kao da su tvrdoglavi. Ja nisam stvorila nešto mnogo drugara u Novom Sadu. Uglavnom kad upoznam nekog i nastavim da se družim, uglavnom se desi da bude iz neke druge okoline. Prepuni su predrasuda, ali i to je još jedna predrasuda što sam ja rekla. Nisu svi.
Q: Teško je vazda biti korektan.
A: Da.
Q: I prema svima. Da li možda postoje neki događaji ili aktivnosti koje možemo da otvorimo prema svima? A da to sada ne radimo? Da li postoji u Vojvodini, u tvom gradu, u tvom okruženju, nešto što je više dostupno jednoj grupi, a manje dostupno drugoj grupi ljudi?
A: To uvek postoji. Može to biti dostupno kome god hoće, ali tu se opet stvara ta neka razlika. Ja se uvek krećem u tim nekim krugovima gde ima manje ljudi zato što i meni više prija ta neka bliža atmosfera. Ne postavlja se tu neka granica, ljudi sami biraju gde će ići, šta će raditi. Uvek ima da u gradovima imaš više dostupnih nekih klubova, nekih tih manifestacija ili šta god za većinu, kao što je u Novom Bečeju ta Velika Gospojina, slava Novog Bečeja dostupna za veliku većinu, ne samo za mene. Meni se to ne sviđa, ja neću otići, ali ima ta neka manjina.
Q: A šta neku stvar čini svima dostupnom? Šta je to što tu Gospojinu ili neki drugi kulturni sadržaj čini dostupnim svima?
A: Da se svi družimo, da budemo svi na istom mestu, bez obzira na muziku… Nema tu nekog pravila ko može doći, ko ne može doći, sami biramo gde ćemo biti i šta ćemo raditi i s kim ćemo biti.
Q: Gde možemo čuti iskustva manjina?
A: U principu, svuda. Mislite, kao neko javno mesto ili kao gde god? Pa svuda može, ako naletiš na manjinu. Mogu čuti druga koji je svstan u manjinu, mada se on tako ne oseća. Ja verujem da se on tako ne oseća zato što smo ga mi svi prihvatili i to uopšte nije problem. Možeš čuti i na ulici, u nekom razgovoru, bilo gde možeš čuti iskustva manjina, slučajno se naći negde.
Q: A na koji način možemo da potvrdimo kako se ljudi osećaju?
A: Pa, i ne možemo baš.
Q: Ne možemo da potvrdimo. Možemo samo da verujemo nešto što je taj neko rekao. Koliko nacionalnih manjina ima u Vojvodini?
A: Baš samo u Vojvodini?
Q: Može i u tvom gradu. Koliko manjina si uopšte svesna u svom okruženju? Može brojem, može količinom.
A: Sad ne znam da li se Mađari smatraju za manjinu ili ne. Mislim, ja ih ne svrstavam u manjinu zato što, u principu nas ima pola-pola skoro, ja mislim. Albanci, to je već tri onda. Sad ne znam, dolaze nam iz Kine ljudi, tako da je možda i to manjina. Jeste da se to sve zove kao manjina, ali ja ne gledam kao manjinu, zato šo, u principu, mi smo im dozvolili, što da ne? Mogu doći.
Q: Šta je onda manjina?
A: Pa jeste to kao pojam i kao činjenica da to jeste manjina, samo što mnogo ljudi to shvata kao uvredu, kao da bi trebalo manjinu ili odstraniti ili davati joj sve više i više prava. Zašto ne bismo onda imali svi ista prava? Mislim, nema tu ko će imati više, ako živimo svi u istom gradu i ako živimo svi u istoj zemlji, svi imamo ista prava, što da ne?! Mnogo je tih razgovora o manjini, nekako je izašlo iz tih razgovora da se vrati na isto da manjina nema uvek dovoljno prava, a da manjina ovo, manjina ono. Što se mene tiče, ja mogu da im dam sva prava. Ja ću ih isto prihvatiti.
Q: A koja to prava svi imamo?
A: Valjda imamo svi ista prava da se družimo, da izlazimo, da živimo kako treba, da se školujemo, mada kad dođemo do tog školovanja, opet ima neke razlike što se tiče manjina, da imaju prednost na osnovu ostalih zato što je verovatno stvorena neka slika.
Q: Kakve prednosti?
A: Pa, prednost da će pre dobiti dom, da će pre upisati fakultet. Znam što se tiče Roma. Ali, taj neko ko želi da upiše fakultet, što se mene tiče, treba im dati prednost, ako već nemaju uslove. Da dobiju dom, da… Ali, opet, kad gledaš to naše obrazovanje, sve je to jedna velika mafija…
Q: Šta je nasleđe?
A: Nasleđe? Nasleđe je nešto što dobijamo iz porodice. Nasleđe može biti i duhovno i materijalno i genetski. Ne znam kako to definisati baš. Nasleđ … nešto što dobijamo, a ne tražimo.
Q: Na koji način bi opisala svoju kulturu nekome ko je nikada nije sreo, izostavimo politiku i sve to onda…
A: Kad bih zanemarila sve predrasude koje imaju o nama, ja bih je objasnila kao jednu… Mislim da smo veoma emotivni, veoma smo vezani za svoju sredinu i za porodicu i kad dođe neko sa strane, mi ćemo mu pružiti tu neku kao dobrodošlicu. Kad pogledam gde sam bila, nisu ljudi toliko prisni, nisu toliko… Nama nije samo u pitanju posao-kuća, kuća-posao, mi se opet i zabavljamo i nekako družimo se. Mislim da smo mnogo prisniji kao nacija, nego kao neko drugi, da smo jako topli, bez obzira na sve ostale predrasude i ako…
Q: A koje su to predrasude koje znaš?
A: To da smo siromašni, da smo možda jako prosti, da smo necivilizovani, da smo prljavi, da ne znamo engleski na primer. To je jedna od predrasuda koje sam čula kad sam bila u Švajcarskoj na razmeni tih dve nedelje, baš sa Isidorom. Tu smo predstavljali naše predrasude Belorusi i mi i prvo što su rekli bilo je da Srbi ne znaju engleski, ali se na kraju ispostavilo da znamo bolje od njih.
Q: Kako reaguješ kada se suočiš sa predrasudama?
A: Ja imam neku želju da dokažem da to nije tako. Ne sad da ja teram inat, nego jednostavno da, ako mogu da ispravim nečiju predrasudu, zašto ne bih? Zato što ne volim da se osuđije prema bilo čemu. Da li kulturi, da li izgledu, da li šta slušam, kako pričam ili ostalo.
Q: Postoji li nešto korisno ili pozitivno kod predrasuda?
A: Verovatno da. Samo da se setim nekog primera. Sad, ne znam… Pa, ne znam. Ne mogu da se setim ničega.
Q: Mislim da ne moram više da te maltretiram. A, postoji li nešto na ovu temu što si inspirisana da kažeš, a što te nisam pitala?
A: Mislim da bi trebalo više takvih radionica da se organizuje, ne samo u Temerinu, bilo gde. Verovatno ih ima i po Novom Sadu samo ja nisam čula za njih, da bi trebalo možda malo da se prošire, da ljudi čuju za to i da stvarno budu voljni i željni da učestvuju u tako nečemu. Mislim da je to jedan od načina da se razbije sve.
Q: A šta misliš da ljude može motivisati za učešće u ovakvim projektima?
A: Pa, ne znam. Možda da se održi u sklopu neke manifestacije, pa da bude i neki muzički izvođač, i neka predstava i da onda u sklopu toga se celog dana dešavaju neke radionice, kao neki mini festival. Možda bi ljude to povezalo, možda ne bi, ne znam. Ja sam želela da pomognem, što da ne.
[:]