[:en]N 1992 Temerin[:hu]N 1992 Temerin[:sr] N 1992 Temerin[:]


N – 1992 – Temerin

Youth worker at KZM in Temerin.


Q: What does a feeling of ’being fulfilled in every aspect’ means for you?

A: ’Being fulfilled in every aspect’? Well, I really am fulfilled in every aspect, but what makes me most happy are some people, my friends, then some interesting people, some places. But truly I enjoy nature the most and I enjoy running some projects. Well, I can say I’m overbooked, that I really work a lot, but that fulfills me and I’m really happy, although I don’t have so much time to enjoy. In the little things I find…

Q: What is it that you find in nature that fulfills you?

A: Well, for example in this space, at the Youth Office, in this association, we have in the back… when I sit on the stairs, I have a view on three trees, and those three trees rustling in the wind or how they move, wave, that fulfills me. I mean, they make me calm and really fulfill me.

Q: And the projects?

A: And the projects… Projects definitely fulfill me because I do what I want, what I love and what I think is important for the youth. Those kind of activities always bring together a good team of people and we all dive into that idea together, and of course we feel fulfilled, we’re happy when we do what we want, what is our need and if we’re solving some problem in our own unique way, so…

Q: And, what do you think, what are the factors that influence us to be fulfilled in every aspect, happy?

 A: Which factors influence us? Well, I don’t know, I think it’s important to do everything we do with our hearts. And I always try to do that, to do everything I do according to my personal values and principles, and of course I feel fulfilled then whatever I do. That’s why I don’t do things that don’t interest me, I don’t do things that don’t make me happy. I don’t do things just to get them done, I do them because I really like to do them. So, I provide many different services, young people gather around different activities, and we create some really creative stuff, so of course I’ll be happy in making those things happen.

Q: How does the environment in which you live in influence that?

A: Well, people react differently. It depends. I always have a target group that I speak to and with which I work, and that target group usually reacts well. Now, there are always people who will find some kind of problem, who will say something like ‘Well, that’s not done well’ or ‘That could’ve been better’ or ‘There could’ve been more people’. But, of course, we ourselves are never completely satisfied with our activities either. You always want to make things better, give it more quality. I mean, we always strive to improve everything we do, and that’s why it’s good we’re not content. If we were completely content with what we do, the quality of our work probably wouldn’t improve.

Q: Do you think that it can put someone down, diminish someone’s confidence if there are bad reactions to what he does? When someone’s fulfilled, and someone else makes bad comments – can that person be so fulfilled?

A: Well, such things have impact, of course, but I think that the influence of the environment, of the people who don’t understand, well… I think – who has the credibility to tell you if something’s well done or not? So there are not that many people who can comment on those things, and the people who would comment are probably very caring and I think it’s their goal to improve things too. And then, if we made a mistake, we’ll get a positive or good feedback in an assertive way, in the right way in which things should happen. So… I mean, there are no objections to our activities, no one said like ‘Why did you do that?’ or ‘You didn’t do that well‘. It happens very rarely. There are people who make comments on every activity like ‘This sucks, I don’t want to do it’. Those people don’t take part in these activities in the first place. So, we are content with how people react to the activities we organize.

Q: And since I know that there are half Hungarians, half Serbs here in Temerin, how do they get along? How do they function? Do they cooperate?

A: Well, they cooperate, but how much is the community focused… how intercultural we truly are, that’s arguable. In some activities, some associations do better than the others. For example, some structures are more developed, others less. The youth truly cooperates lately, but I see a lot of gaps in education, in schools, in institutions. Since we have 30% of Hungarians, we are a bilingual community and all the programs we do should be done bilingually. But, we don’t have capacities for it and then a barrier is created. If I teach in Serbian, then the children who listen to their classes in elementary school in Hungarian won’t understand everything well, so we try to get some young people to get involved who speak well both Hungarian and Serbian, so they would take part in those activities with us, and so they could clarify when something is not clear. We had a couple of projects dealing with this issue. Actually, we had a lot of projects dealing with this issue. And every time we do something, we try to include the „Kokai Imre“ school. They have educational program in Hungarian language. And we have „Petak Kočić“ school which has educational program in Serbian. Now, since we’re a big municipality, we have two settlements Bački Jarak and Sirig. There we have the schools „Danilo Zelenović“ and „Slavko Rodić“. We have a high-school „Lukijan Mušicki“ which is bilingual, there are classes in both Serbian and Hungarian, and we really try to connect the youngsters. I believe that people started changing now that the Youth Office has started these activities with some associations. Because we also have coffee shops and places to go out, and an ethno house „Tajhaz“, we have „Brvnara“, and all of it is king of split. Young people of Serbian nationality go out into some coffee shops where young people of Hungarian nationality won’t go out because they don’t have friends there, their kind of music is not played there…. So, there are some other obstacles. I’ve lived here for 22 years, which is how old I am, and I don’t speak Hungarian. And if I spoke Hungarian I might be able to communicate better with that part of my community, and if they spoke Serbian better, they could also communicate better with us. But, the system allows that if you’re of Hungarian nationality, actually if you speak Hungarian language and that’s your mother tongue, you have the possibility to function great, with no obstacles, to speak Hungarian in the store, at the Health Center, to speak your mother tongue in all such places. You have no need to learn Serbian until you reach University. Then the problems start. Young people either go to Hungary or stay in some of the institutions where they can work in their own language.

Q: Don’t you think people who live in a foreign country should learn the language of the country they live in?

A: Well, they should, but…

Q: I mean, for understanding other people.

A: Yes, definitely. I mean, people try, but you know what the biggest problem is? Here, for an example, at the elementary school… at least while I was a student, we has English language, we had German language. You learn some basics of that language, but if you don’t speak it, of course you can’t communicate well. And now if the kids of Hungarian nationality at the „Kokai Imre“ school learn only Hungarian language and have no friends of Serbian nationality or that speak Serbian, they don’t use that language and they simply don’t know it. And when they find themselves in a situation to speak Serbian, then they slowly improve, because they actually know it, they know some rules, they know a lot of words, but they haven’t reached the stage to talk to someone.

Q: And do you think they might be embarrassed to start talking because they don’t speak Serbian well?

A: Well, in the beginning they are shy in our programs when we connect them, they are shy. Later they open up, the whole communication improves. I see that later they add each other on Facebook, they talk, go out together. That means our programs have good results. Now, I can’t present to a donor or, I don’t know, to the community how important that is, but I think it’s extremely important that such activities take place, to bring young people of different nationalities together, because this is the only moment when they communicate. In all the other systems, the system will keep them apart. ‘Come on, you of Hungarian nationality speak Hungarian over there, and we will speak Serbian over here, and Bačka will be peaceful’. Well, how peaceful is Bačka, that’s…

Q: And what do you think what is the best way for a nation to express its identity, without hurting another nation with which they coexist in a community?

A: By not letting your national identity influence things. We organize activities here, it might get emphasized, but they both need to be emphasized, and that always turns out bad. That’s why I think if we look at any person, either of Serbian or Hungarian nationality, and what’s woven into their identity, there is the ring of nationality too. And when you reveal that nationality a bit, you realize that culture and tradition and language are a part of it. All kinds of things are located in that ring of nationality and that’s a very sensitive area which shouldn’t be touched. And then, if we would organize an activity in which we would say ‘Come on, Serbs and Hungarians two flags’, and now we’re like doing something, that always ends up badly. But if we forget those flags, if we forget those nationalities, and we say ‘Come on, we are all young, that’s what we have in common. We are all people. We all have similar needs for cultural events, for some activities’, then that connects us well and the results are good.

Q: Do you think it’s like that because of the environment, because of Serbia, that you can’t express your culture because you’re in someone else’s country? Or does it work the same way everywhere in the world?

A: No, you can express your culture, that’s not the problem. I believe no one is complaining about that. Hungarians have their own holidays too, they celebrate them regularly, and all such events go on with no problem. But if we want to connect both nationalities… Now will you celebrate a Hungarian holiday. Well, if my community is celebrating, I will join in, I have no problem with that. Now, the question is how someone else will react if they visit such an activity where they only speak Hungarian and where the Hungarian flag is flying. Then they will ask themselves ‘Wait, is this Serbia?’ and there’ll always be someone who will have bad, negative attitude towards that. And then if you say ‘Hey, this is an activity that connects both nations’… For example, it happened that Hungarian associations organized some events and they invited the general community, and you would come, but the program is announced over the mic only in Hungarian. I really don’t understand Hungarian, and it’s not that I’m not supportive of it and that I don’t want to, but I simply don’t speak that language. And maybe that’s my fault, but I wouldn’t blame myself. I would blame the system which didn’t teach me to let this environment make me one language richer. So, today, 22 years old, I would know two languages, I would be richer for an additional value. Now, for me that’s fortune. What is that for other people, that’s the question.

Q: Did you ever find yourself in a situation that someone of Hungarian nationality felt uncomfortable speaking Hungarian with someone who is also Hungarian, passing by somewhere, and that someone gives them a mean look? Something like that.

A: Well, we had such activities here that… I mean, you have right wing organizations which promote that limited view. Like, just one language, one culture, Serbia, three fingers. I mean, that’s not our story, nor will it ever be. That system of values can’t find its way into institutions because that would be awful for the whole community. I mean, there are people who think that way. It can’t be avoided. You have such things everywhere. Not only in Serbia, but in the surrounding area too. We should fight against such things. Well, I don’t know how to comment a situation like that. It happened, but you overcome it.

Q: And what does the term ‘nation’ mean for you? What does it mean when someone says he belongs to a certain nation?

A: To be honest, I don’t have that feeling of nation here. Maybe I have a greater sense of community than of nation. I have some friends, for example, who visited Latvia and Latvians are proud Latvians because their culture and tradition are not limiting. They, for example, celebrate life, celebrate nature. And their national songs are dedicated to that sort of growth in the community. Here the songs and our culture in general are such that we make ourselves to be Heavenly people. And I don’t see myself in that, you know. I am kind of more free, I am more for forming that sense of community than the national one. I mean, if we’re gonna talk about the feeling that should be formed here.

Q: You think that things should be created which everyone can glorify?

A: Yes. For a community such as ours, yes.

Q: I agree. And what is happiness for you? When do you feel most happy?

A: Well, I answered that in the beginning. I feel most happy when…

Q: …you’re working on a project.

A: Yes.

Q: And what do you think, the identity of a person… What is the best way for someone to express themselves, to do things their own way, not to pretend, to be what they are?

A: Well, that’s an excellent question. I think that, especially young people, that they need a lot of time to find themselves. And in order to be happy that’s the most important thing – to get to know yourself first, your values, your interests, what is it you like, and only then to know how to enjoy it. That’s why every time I talk to young people I try to inspire them to communicate with themselves as much as possible. The best thing in which you can talk to yourself is a diary, for example. If that one little thing would… if they would put in the system for young people to write diaries… it’s a space where you’re alone with yourself, where you’re talking to yourself, explaining some events. Aand if you get back to those pages few years later, you will see how much you’ve improved some of your skills, knowledge, attitudes, and that you’ve realizes what life is and what surrounds you and what are your possibilities. So, it’s only a matter of reflection. To reflect for yourself what is happening and what you’re experiencing. I mean, you can also do that if you talk to your friends and you tell them about your day, you describe things every day, and you will grow. It can’t turn out any other way. So, when young people understand themselves, then they can enjoy the activities that feel good to them. Someone will realize what’s their favorite band, what kind of gigs they like, what kind of music feels best, I don’t know. You can express yourself through being creative, through decoupage, making jewelry, making clay cups or something, I don’t know. So, there are millions of ways to express yourself. Now, to get to that part, you have to get to know yourself first.

Q: So, you think that a diary is one of the ways?

A: A diary is one of the most beautiful activities for me, and I would introduce it in school curriculums as mandatory. Well, maybe not that radical. Let’s say I wouldn’t make it mandatory, but I would tell the kids ‘Hey, people, it is very important that you have your own diary, to write down things that are happening to you’. A diary or… I find it brilliant when someone comments on some news. That’s another way to develop critical attitude. So, that can be one of the activities, for example. In general, to attend a creative workshop, to make something for yourself at the creative workshop. You express yourself there, in your own way, and that will get better and better if you continue working on it. So, I think we can express ourselves in many different ways, and every form of expression makes us better in a way

Q: And love? Do you think love should be given only to the person you’re in love with or also to friends, family, everybody equally? What is love for you?

A: That’s a complex question. To whom… more to him, less to him. I guess how…

Q: Does it happen a lot that someone complains you give them less attention that to your girlfriend?

A: Well, friends complain that I don’t give them enough attention, but they’re aware that I have too many things going on. I mean, I don’t know. It’s how I function, I socialize with people whose company I enjoy and, I can’t say only when I enjoy it – of course I’m there for them when they need me the most – but I don’t make it difficult for myself that it has to be forced, like I need to see some friend every other day at 18:55, and then that’s like because we love each other. Well, it’s not like that. So, if we’re gonna talk about love, love is when it feels god. Love is when you have time. And love is when… I don’t know. And that grows. And if you feel like paying more attention to it, then you do it.

Q: And do people understand when, for example, you tell them that your love is not only friendship or love as love, but also art, for example? Do people understand that or they wonder how can that be love?

A: Well, I don’t express it that way. (Laughs.) First of all, I don’t express it that way. I say, for example, that I do things with my heart, and you can say that’s a kind of love, but I don’t call it that to avoid that confusion, what it could mean. But… Well, I don’t know what to say on that subject. I mean, love is life.





N – 1992 – Temerin

Q: Mit jelent számodra minden tevékenység terén elégedettnek lenni?

A: Minden téren elégedettnek lennni? Tulajdonképpen, én minden téren elégedett vagyok, de leginkább az emberek, a barátaim tesznek boldoggá, valamint egyes érdekes emberek, esetleg bizonyos helyek. De valójában legjobban a természetet élvezem, meg a projektek lebonyolítását. Elmondhatom, hogy elfoglalt vagyok, elég sokat dolgozom, de szívesen és boldogan csinálom, habár nem jut sok iszabad dő. Az apró dolgokban örömöm lelem.

Q: Mi az, ami a élvezetes számodra a természetben?

A: Például itt, ebben az Ifjúsági klubban, abban a hátsó udvarban… Ha leülök a lépcsőre és azt a három fát nézem, azt a három fát, ahogy ott a szélben susognak, miközben az ágaik hajladoznak, rezegnek, az engem boldoggá tesz.  

  1. És a projektek?

A: A projektek… A projektek lebonyolítása is boldoggá tesz, mert azzal foglalkozom, amiben kedvem lelem, amit szeretek illetve azt, ami a fiatalok számára fontos. Az effajta tevékenységek összekovácsolnak egy nagyszerű csapatot, s ekkor mindannyian mindent beleadunk és persze, hogy boldogok vagyunk ezért, mert sikerült az amit szerettünk volna elérni, azt amire szükségünk van, vagy ha egy bizonyos probléma megoldásán munkálkodunk, úgyhogy…

Q: Mit gondolsz, mitől függ az, hogy minden téren bizonyítani tudjunk, hogy elégedettek legyünk? Milyen tényezőktől?

A: Milyen tényezőktől függ? Nem is tudom, úgy gondolom, hogy bármit is csinálunk, azt szívből tegyük. Igyekszem is mindent amit csinálok tehetségem szerint, elveimmel összhangban végezni s természetesen ennek köszönhetően minden téren elégedett is vagyok. Olyan dolgokkal, amelyek nem érdekelnek, vagy nem tesznek boldoggá, nem is foglalkozom. Nem azért csinálok valamit, csakhogy csináljak valamit, hanem azért, mert valóban szeretem azt csinálni. Elég sok szolgáltatást végzek itt, jönnek a fiatalok, valóban hasznos dolgokkal foglalkozunk, ezért érthető, hogy boldoggá tesz a munka.

Q: Hogyan fogadja mindezt a környezeted?

A: Kölönféleképpen reagálnak az emberek. Attól függ. Mindig egy bizonyos célcsoportot célzok meg, és az a célcsoport általában jól szokott reagálni. De mindig akadnak olyanok, akik találnak valamilyen kifogást , leginkább akik azt mondják „Ez nem jól sikerült” vagy „Lehetett volna jobban is” vagy „Többen jöhettek  volna el”. De mi sem vagyunk ám mindig elégedettek önmagunk teljesítményével. Mindig jobbra, többre törekszünk. Állandóan tökéletesíteni szeretnénk a tevékenységönket, s ezért van abban jó is, ha nem vagyunk mindig elégedettek. Mert ha állandóan teljesen elégedettek vonánk mindavval, amit csinálunk, soha nem javítanánk a minőségen.

Q: Gondolod, hogy rossz hatással van az emberre, rongálja önbecsülését az, ha kedvezőtlen visszhangra talál valamilyen tevékenysége? Ha mondjuk ő maga elégedett, de valaki valami elmarasztalót mond, akkor máris kevésbé érzi magát sikeresnek?

A:  Bizonyára ez is hatással  lehet, ám úgy gondolom, hogy a környezet hatása, meg azoké az embereké, akik megértik a törekvés lényegét… Gondolom, ki mondhatja meg azt, hogy valami jól sikerült-e vagy sem? Nincsenek sokan olyanok, akik mérvadóak lehetnének. Egyébként azok, akik esetleg jogosultak véleményt mondani, ők tapintatosak, mivel az ő érdekük is az, hogy haladjanak a dolgok. Ha meg valami hibát találnak, akkor pozitív vagy kielégítő feedbacket kapunk, asszertív módon, úgy ahogy kell. Úgyhogy… Nem hallunk kifogást a munkánk ellen, nem mondta senki, hogy „Minek csináltátok ezt vagy azt”? vagy, hogy „Ezt nem jól csináltátok”. Ilyesmi ritkán fordul elő. Vannak olyanok, akik bármi legyen is az, mindig kifogásolják, hogy „Minek ez, én ebben nem veszek részt”. Az ilyen emberek nem vesznek részt a munkánkban. Ezért elégedettek vagyunk amiatt, hogyan fogadják a tevékenységünket.

Q: Tudom, hogy itt Temerinben fele-fele arányban vannak magyarok és szerbek: Hogy férnek ők meg egymással? Egyetértenek, együttműködnek?

A: Együttműködnek, de vajon mennyire vagyunk voltaképpen… mennyire vagyunk multikultúrális közösség, az vitás. Bizonyos tevékenységet végző csoportok jobban működnek, egyesek kevésbé. Például, egyes struktúrák sikeresen dolgoznak, mások kevésbé. Az utóbbi időben az ifjúság részt vesz a munkában, de az oktatásban elég sok a hiányosság, az iskolákban is, de intézményekben is. Azért mert harminc  százalékú a magyar lakos, mi itt kétnyelvű közösséget alkotunk, tehát minden programot, amit itt bonyolítunk, két nyelven kell levezetni. De nincs elég kapacitásunk erre, ezért gördülnek elénk akadályok.  Amikor én szerbül tartok oktatást, azok a gyerekek, akik az általános iskolában magyar nyelven tanulnak, nem értik jól az anyagot, ezért olyan fiatalokat vonunk be, akik magyarul is meg szerbül is jól tudnak s miközben velünk együtt dolgoznak,  meg tudják magyarázni ha valami nem elég világos. Néhány projektumunk pont ilyesmivel foglalkozott.  Vagyis több projektumunk foglalkozott ilyen témával. Akármivel is foglalkozunk, mindig igyekszünk bevonni a Kókai Imre iskolát. Ott magyarul folyik az oktatás. De a Petar Kočić iskolát is, ahol meg szerbül folyik az oktatás. Mivel nagy község vagyunk, itt van még két település, Bački Jarak meg Sirig. Ott is van két iskola, a Danilo Zelenović meg a Slavko Rodić. A Lukijan Mušicki középiskola kétnyelvű, szerb és magyar tagozatai egyaránt vannak, s mi igyekszünk összehozni a fiatalokat. Csak most, az Ifjúsági Iroda meg más egyesületek segítségével fogtunk olyan munkába, amely hatására változtathatunk a közhangulaton. Nekünk itt kávézóink is vannak, szórakozóhelyeink vagy itt a Tájház, meg ott a Brvnara is, de mindez többnyire megosztott. A szerb fiatalok olyan kávézókba járnak, ahová magyar fiatalok nem járnak, mert nincsenek ott barátaik, meg nem a kedvükre való zene szól… tehát más akadályok vannak. De a legnagyobb akadály a nyelv. Én ebben a környezetben 22 éve élek, pont azóta, amióta a világon vagyok és nem tudok magyarul. Ha tudnék magyarul, talán könnyebben megtalálnám a közös hangot a többiekkel és ha ők jobban tudnának szerbül, jobban tudnának velünk komunikálni. De nálunk az a helyzet, hogy ha magyar vagy, pontosabban, ha magyar az anyanyelved, te  itt zavartalanul beszélhetsz úgy az üzletben, az egészségházban, meg számos más helyen az anyanyelveden. Nincs szükséged szerbül megtanulni egészen az egyetemig. Ekkor kezdődnek a problémák. A fiatalok vagy Magyarországra mennek, vagy olyan helyen helyezkednek el, ahol a munkájukat a saját nyelvükön végezhetik.

Q: Nem gondolod, hogy azok, akik idegen országban élnek, meg kell hogy tanulják az adott ország nyelvét?

A: Hát kellene, de…

Q: Már úgy gondolom, azért, hogy tudjanak beszélni a többiekkel.

A: Feltétlenül. Gondolom, az emberek igyekeznek, de tudod mi a legnagyobb baj? Itt vagyunk mi, az általános iskolában… legalábbis amíg én oda jártam, tanultunk angolul is meg németül is. Az idegen nyelvek alapjait megtanulod, de ha nem beszélsz ezeken a nyelveken, nem fogsz tudni jól megtanulni. Ha a magyar gyerekek ott a Kókai Imre iskolában csakis magyarul tanulnak és nincsenek szerb barátaik, akikkel szerbül beszélnének, ők akkor nem használják azt a nyelvet és nem beszélik. De ha ide jönnek és alkalmuk van szerbül beszélgetni, lassacskán tökéletesítik, mivel ők már tulajdonképpen ismerik a nyelv szabályait, meg elég sok szót is ismernek, csak nem volt alkalkmuk másokkal beszélgetni.

Q: Nem gondolod, hogy talán szágyellik magukat és azért visszafogottak mert nem tudnak jól szerbül?

A: Eleinte persze, hogy szégyellik magukat a mi programjainkban, amikor összehozzuk őket, kezdetben szégyellik magukat. Később már megy simán, mivel beindul a komunikáció. Azt látom, hogy később a Facbook-on is üzengetnek, meg barátkoznak. Ez azt mutatja, hogy a mi programjainknak megvan az eredménye. Én ennek a fontosságát nem tudom eléggé kihangsúlyozni az adományozónak vagy a környezetemnek, de úgy gondolom, hogy az ilyen programok igen fontosak, azért mert különböző nemzetiséghez tartozó fiatalokat hoznak össze és mert ez az egyetlen alkalom, amikor ők egymással komunikálnak. Minden más különválasztja őket, olyan alapon, hogy „Ti ott magyarok beszéljetek csak magyarul, mi pedig itt majd szerbül beszélünk és minden rendben lesz“. Vajon rendben lesz-e minden?

Q: Mi a véleményed, hogyan tudja egy nemzet a legjobban kifejezni önazonosságát úgy, hogy ne sértse meg a másik nemzetet, amellyel együtt él?

A: Úgy, hogy nem fogja nemzeti identitását fitogtatni. Nekünk itt különféle programjaink vannak, ahol előtérbe kerülnek az identitást taglaló témák s előfordul, hogy a mindkét nemzethez tartozókat az jellemzi, hogy a saját identitásukat helyezik előtérbe, ami mindig helytelennek bizonyul. Bármelyik egyént is vesszük, legyen ő magyar vagy szerb, és jobban megnézzük, hogy mi rejlik identitásában, elénk tárul egy nemzeti  tulajdonságokból összetevődő gyűrű. Ha jobban megznézzük, látni fogjuk, hogy abban kultúra van, tradíció, és nyelv. Sok mindent foglal magában az identitás gyűrűje, ami nagyon érzékeny pontja mindenki személyiségének s ezért nem nagyon szabad bolygatni. Na most, ha egy olyan aktivitást kezdeményezünk, amelyben azt mondjuk, hogy „Gyerünk szerbek is meg magyarok is, mindenki a maga zászlajával“, mert mi most itt valamit csinálni szeretnénk, akkor az eleve rosszul fog elsülni. De ha mellőzzük azokat a zászlókat, s a nemzetiségeket is, és azt mondjuk, hogy „Gyerünk, mindannyian fiatalok vagyunk, ez a közös bennünk. Emberek vagyunk. Hasonló kulturális tartalmak érdekelnek bennünket“,  akkor az már erős kötelék és jó eredményhez vezet.

Q: Gondolod, hogy a környezettől függ, Szerbiától függ, hogy valamilyen kultúrát itt nem lehet kibontakoztatni, mivel más országban élsz, vagy ez az egész világra jellemző?

A:Nem, te igenis kifejezésre juttathatod kultúrád, az nem gond. Úgy gondolom, erre senkinek sincs panasza. A magyaroknak is megvannak az ünnepeik, megünneplik őket és minden ami ezzel jár megengedett. De ha mindkét nemzetiséget össze kell hozni… Mondjuk, te magyar ünnepet szeretnél megünnepelni. Ha ott az én környezetemben ünnepelni szokták azt a bizonyos ünnepet, jómagam elmegyek rá, semmi gond nélkül. De hogyan fog valaki más reagálni egy ilyen eseményre, ahol kizárólag magyarul beszélnek és ahol  magyar zászló leng? Lehet, hogy ők felteszik a kérdést „Várjunk csak, Szerbiában vagyunk?“ . Minidig lesznek olyanok, akik erre elmarasztalóan néznek. Da ha azt mondod „Itt van egy műsor, mely mindkét nemzetet összeköti“… Például magyar egyesületek készítettek műsort, melyre meghívták a helybéli lakosokat s ahova te el is elmész, csakhogy a mikrofonba a műsorvezető kizárólag magyarul beszél. Én nem értek magyarul és nem arról van szó, hogy elutasítom vagy kifogáson lenne a nyelv ellen, de egyszerűen nem értek magyarul. Lehet, hogy ez az én hibám is, de nem akarom magam hibáztatni. Inkább hibáztatom azt a rendszert, mely ebben a közegben nem tanított meg… nem tett gazdagabbá egy nyelvvel. Mert én ma a 22 évemmel, ha tudnék két nyelvet, még egy értékkel gazdagabb lennék. Számomra ez gazdagságot jelentene, de kérdés, hogy ugyanakkor másoknak is ugyanezt jelentené-e.

Q: Voltál már olyan helyzetben, amikor valakinek, aki magyar, kellemetlen volt egy másik magyarhoz magyarul odaszólni, csak úgy futólag, mert valaki emiatt rossz szemmel nézett rá? Vagy hasonló?

A: Itt voltak programjaink… Gondolom, vannak jobboldali szervezetek, melyek az ilyen korlátolt felfogást képviselik. Hirdetik az egynyelvűséget, az egy kultúrát, Szerbiát, három újjal mutatják a hovatartozásukat. Mi nem osztjuk velük az effajta viselkedést, s ezentúl sem fogjuk. Az említett értékrendnek nem szabad teret hódítania az intézményekben, mert ellenkezőleg borzasztó következményei lehetnek. Vannak emberek, akik osztják az effajta véleményt. E felett nem lehet szemet hunyni. Ilyen mindenütt előfordul. Nemcsak Szerbiában, a környezetünkben is. Az ilyen megnyilvánulások ellen tiltakozni kell. Nem tudom, hogyan kommentározhatnám az általad felvetett példát. Hasonló esetek megtörténtek, de meg is oldódtak.

Q: Hogyan értelmezed a nemzet fogalmát? Számodra mit jelent, ha valaki azt mondja, hogy egy bizonyos nemzethez tartozik?

A: Őszintén szólva, itt nálunk nem érzékelem a nemzet fogalmát, mint olyat. Inkább a közösséghez való tartozást érzem jobban, mint a nemzethez való tartozást. Vannak barátaim, akik, például Lettországban jártak s tapasztalták, hogy ott minden Lett állampolgár büszke lett mivoltára, mivel az ő hagyományuk és kultúrájuk nem szorítja őket körlátok közé. Ők, például, rajonganak az életért és a természetért. Az ő nemzeti dalaik is a közösség továbbfejlődéséről szólnak. Nálunk viszont a dalaink is meg általában a kultúránk olyan, hogy mi magunkra mint valami mennyei nemzetre tekintünk. Én bizony nem osztom az ilyen nézeteket. Szabadabb szellemű vagyok, inkább vagyok a közösségi szellem híve, mint a nemzeti hovatartozást hangsúlyozó szellemé. Ha már a mindannyiunkat érintő érzésről van szó.

Q: Gondolod, hogy olyan értékeket kell kialakítanunk, amelyeket mindannyian egyöntetűen hirdetünk?

A: Igen. Ilyen közösségekben, mint amilyen a miénk.

Q: Egyetértek. Számodra mit jelent a boldogság? Mikor vagy a legboldogabb?

A: Már az elején válaszoltam neked erre a kérdésre. Akkor érzem magam legboldogabbnak, amikor…

Q: …amikor valamilyen projekten dolgozol.

A: Igen.

Q: Mit gondolsz, egy ember identitása… Hogyan tud valaki a legjobban az lenni aki, adnia önmagát, minden megjátszás nélkül?

A: Kitűnő kérdés. Úgy gondolom, különösen ami a fiatalokat illeti, elég sok időre van szükségük, hogy magukra találjanak. A boldogsághoz pedig a legfontosabb az, hogy először megismerd önmagad, saját értékeidet, érdeklődéseidet, azt hogy mit szeretsz, és csak ezután fogod mindezt élvezni. A fiatalokkal való foglalkozásom során arra késztetem őket, hogy minél többet komunikáljanak önmagukkal. A legjobb módszer erre a célra a napló. Ha mondjuk ez az apróság… ha például  arra késztetnék a fiatalokat, hogy naplót vezessenek… mert naplóírás közben önmagadra figyelsz, saját magaddal folytatsz beszélgetést, próbálsz bizonyos dolgokat megmagyarázni. Néhány év múlva aztán, amikor fellapozod az oldalakat, belátod, mennyit fejlődtél, hogyan formálódott mindenről a véleményed, hozzáállásod, rájöttél-e az élet rejtelmeire, a körülötted  zajló jelenségekre, saját képességeidre. Önvizsgálat kérdése az egész. A veled megtörtént eseményeket, benyomásokat letisztázod magadban. Ugyanezt megteheted, ha elbeszélgetsz barátaiddal, elmondod az aznap szerzett benyomásaidat, és ha ezt nap mint nap gyakorlod, fejlődni fogsz. Ez biztos. Hogyha a fiatalok megismerik önmagukat, örömüket lelhetik mindabban, ami kedvükre való. Van aki rájön, melyik a kedvenc zenekara, milyen zenét szeret hallgatni, meg ilyesmi. Választhatsz magadnak valamilyen foglalatosságot és kifejezheted magad általa, mondjuk olyan kézimunkát, mint amilyen a decoupage, vagy valamilyen bizsut készíthetsz, csészéket agyagból, vagy hasonló. Millió módja van annak, hogy kifejezd önmagad. De mindenek előtt meg kell ismerned önmagad.

Q: Gondolod, ezt többek között naplóírással tudod elérni?

A: A naplóírást jónak tartom és kötelező foglalkozásként bevezetném az iskolába.  Mondjuk azért nem köteleznék rá senkit, csupán elbeszélgetnék a gyerekekkel : „Figyeljetek, nagyon fontos lenne ha naplót vezetnétek, amelybe beírnátok  a veletek megtörtént eseményeket”. Nekem nagyon tetszik amikor az emberek hírekre reagálnak. Kritikus szemszögből véleményt nyílvánítanak. Ez is hasznos foglalkozás. Mint ahogy a kreatív műhelymunkát is hasznosnak találom, oda elmenni és valamit megalkotni. Íly módon kifejezed magad a rád jellemző módon, és ezt elmélyítheted ha következetes vagy a munkádban. Úgy gondolom, sokféleképpen ki tudjuk fejezni magunkat és ez csakis hasznunkra válhat.

Q: És a szeretet? Csak annak ajándékozzuk, akibe szerelmesek vagyunk, vagy a barátainknak, családtagjainknak is? Vagy mindenkinek egyformán? Számodra mit jelent a szeretet?

A: Különös kérdés. Hogy kinek… van akinek többet adunk  s  van, akinek kevesebbet. Talán attól függ…

Q: Gyakran előfordul, hogy valaki amiatt panaszkodik, hogy kevesebb figyelmet szentelsz  neki, mint mondjuk a kedvesednek?

A: A barátaim szoktak panaszkodi amiatt, hogy nem szentelek nekik elég figyelmet, de tudják, hogy elfoglalt vagyok. Nem is tudom. Általában azokkal szoktam barátkozni, akikkel megértjük egymást, meg persze hogy számíthatnak rám, de nem kényszerítem magam arra, hogy mondjuk minden másnap találkoznom kell néhány barátommal 18:55-kor, mert úgymond mi kedveljük egymást. Akkor szentelsz valakinek figyelmet, ha időd van rá. A szeretet meg, nem is tudom, fejlődik. Ha úgy érzed, nagyobb figyelmet kell valaminek szentelned, akkor azt meg is teszed.

Q: Megértik az emberek, ha mondjuk szereted a művészetet és a szeretetet nem csupán a barátokra meg a szerelemre érted, hanem másra is? Megértik, vagy csodálkoznak azon, hogy szerethetsz mást is?

A: Én azt csak úgy mondom. (Nevet). Kezdetben csak mondani szoktam. Például azt, hogy mindent tiszta szívből csinálok, ami szintén jelenthet szeretetet, csak nem hívom annak nehogy félreértsenek. Fogalmam sincs mit mondhatnék neked erről. A szeretet az élet maga.



 N –  1992 –  Temerin

Q: Šta za tebe predstavlja osećaj ’biti ispunjen na svim poljima’?

A: Biti ispunjen na svim poljima? Pa, ja i jesam ispunjen na svim poljima realno, ali što me onako zaista najviše čini srećnim jestu neki ljudi, moji prijatelji, onda tako neki zanimljivi ljudi, neka mesta. Ali, u principu, najviše uživam u prirodi i uživam u tom nekom sprovođenju nekih projekata. Pa, i mogu reći da sam prebukiran, da baš dosta radim, ali me to ispunjava i zaista sam srećan, iako nemam toliko vremena da toliko uživam. Ja u tim sitnicama pronađem onako…

Q: Šta baš u prirodi pronalaziš što te ispunjava?

A: Pa, evo, na primer u ovom prostoru, u Omladinskom klubu, u tom dvorištu imamo nazad… ja kad sednem na stepenice gledam ovako na tri drveta i ta tri drveta koja tako šušte na vetru ili se tako pomeraju, trepte, to mene ispunjava. Mislim, smiri me i zaista onako me ispunjava.

Q: A projekti?

A: A projekti… Projekti me svakako ispunjavaju zato što radim ono što želim, radim ono što volim i ono što mislim da je bitno za mlade. Oko takvih aktivnosti se uvek veže neki dobar tim ljudi i onda svi zajedno zapnemo baš za tu ideju i naravno da smo ispunjeni, da smo srećni kada uradimo ono što želimo, ono što je naša potreba ili ako rešavamo neki problem na nama neki svojstven način, tako da…

Q: A šta misliš, šta sve utiče na to da budemo ostvareni na svim poljima, srećni? Koji faktori?

A: Koji faktori utiču? Pa, ne znam, ja mislim da je bitno da sve aktivnosti koje sprovodimo da radimo srcem. I to se uvek trudim, da sve aktivnosti koje radim, radim u skladu sa nekim svojim vrednostima i principima i naravno da sam onda ispunjen šta god radio. Tako da ja ne radim stvari koje me ne zanimaju, ne radim stvari koje me ne čine srećnim. Ne radim stvari da bih ih uradio, nego radim stvari zato što stvarno volim da ih radim. Tako da ja pružam tu dosta nekih usluga, dolaze mladi oko nekih aktivnosti i kreiramo zaista neke kreativne stvari, tako da naravno da ću biti srećan u sprovođenju samih stvari.

Q: Kako okolina, okruženje u kom živiš, utiče na to?

A: Pa, ljudi reaguju različito. Sve zavisi. Ja uvek imam ciljnu grupu kojoj se obraćam i sa kojom radim i ta ciljna grupa obično dobro odreaguje. E sada, uvek ima ljudi koji će naći neki problem, koji će nešto reći ’E, pa to nije dobro urađeno’ ili ’To je moglo bolje’ ili ’Moglo je više ljudi’. Ali, naravno, ni mi nikad nismo potpuno zadovoljni aktivnostima. Uvek želiš da to bude kvalitetnije, bolje. Mislim, uvek težimo da unapredimo sve ono što sprovodimo, tako da je i dobro što nismo zadovoljni. Jer da smo totalno zadovoljni sa onima koje sprovodimo, ne bi se naš kvalitet unapređivao verovatno.

Q: Da li misliš da čoveka može da spusti, da mu smanji samopouzdanje ako neko loše reaguje na nešto njegovo? Kad je on ispunjen, a neko komentariše nešto loše – je l’ može da ne bude toliko ispunjen, ostvaren?

A: Pa, sigurno i te stvari utiču, ali ja mislim da taj uticaj sredine, ljudi koji ne razumeju neku priču, pa sad… Mislim, ko ima kredibilitet da ti kaže da je nešto dobro urađeno ili nije? Tako da nema tu ni puno ljudi koji mogu da uopšte komentarišu takve stvari, a i ti ljudi koji bi komentarisali tako nešto su verovatno veoma pažljivi i mislim da je i njima cilj da se to unapredi. I onda, ako smo naišli na neku grešku, onda ćemo dobiti neki pozitivan ili dobar feedback na asertivan način, na pravi način na koji to i treba da se dešava. Tako da… Mislim, nema tu nekih primedbi na neke aktivnosti, da nam je neko nešto rekao ’Što ste to napravili?’ ili ’Niste to dobro uradili’. Retko se dešava. Imaš ljudi koji striktno na svim aktivnostima govore ’Ovo je bezveze, ja to neću’. Ti ljudi se ni ne uključuju u ove aktivnosti. Tako da smo mi zadovoljni kako ljudi reaguju na aktivnosti koje se sprovode.

Q: A pošto znam da ovde u Temerinu ima pola Mađara, pola Srba, kako se oni slažu? Kako funkcionišu? Da li sarađuju?

A: Pa, sarađuju, ali sad koliko je zajednica okrenuta… koliko smo mi zaista interkulturalni, to je baš diskutabilno. U nekim aktivnostima neka udruženja bolje funkcionišu, neka slabije. Na primer, neke strukture su bolje razvijene, neke manje. Hajde, omladina u poslednje vreme zaista sarađuje, ali ja vidim tu dosta rupa u obrazovanju, u školama, u institucijam. Zato što imamo 30% Mađara, mi smo dvojezična zajednica i treba sve programe koje sprovodimo da radimo dvojezično. Međutim, nemamo kapaciteta za takve stvari i onda se pravi ta neka barijera. Ako ja držim edukaciju na srpskom jeziku, onda deca koja slušaju nastavu u osnovnoj školi na mađarskom jeziku neće dobro razumeti te neke stvari, pa se mi trudimo da onda animiramo neke mlade koji znaju i mađarski i srpski jako dobro, pa da oni zajedno s nama sprovode te aktivnosti, da onda mogu da pojasne kad im nešto nije jasno. Imali smo par projekata koji su se upravo bavili tom temom. Imali smo ustvari dosta projekata koji se bave tom temom. I uvek kada radimo nešto gledamo da uključimo „Kokai Imre“ školu. Tu se nastava odvija na mađarskom jeziku. I „Petak Kočić“ školu gde se nastava odvija na srpskom. Sad, zato što smo velika opština, imamo i dva naselja, Bački Jarak i Sirig. Tu imamo školu „Danilo Zelenović“ i „Slavko Rodić“. Imamo srednju školu „Lukijan Mušicki“ koja je dvojezična škola, imamo odeljena i na srpskom i na mađarskom i zaista gledamo da povežemo te mlade. Mislim da su tek sad sa Kancelarijom za mlade, sa nekim udruženjima kad smo započeli ove aktivnosti, tek onda počinje ta masa da se menja. Jer mi imamo ovde i kafiće i mesta za izlaske ili etno kuću „Tajhaz“, imamo „Brvnaru“, i dosta je to sve podeljeno. Mladi srpske nacionalnosti izlaze u neke kafiće u koje ne izlaze mladi mađarske nacionalnosti zato što tamo nemaju neke prijatelje, tamo se ne sluša ta neka njihova muzika… znači imaš nekih drugih barijera. I sad, jezik je najveća barijera. Ja živim u ovoj sredini 22 godine, upravo onoliko godina koliko imam, a ne znam mađarski. I da znam mađarski, mogao bi možda bolje da komuniciram i sa tim delom moje sredine, a oni da znaju bolje srpski, oni bi isto komunicirali bolje sa nama. Međutim, takav je sistem da ti ako si mađarske nacionalnosti, tačnije ako pričaš na mađarskom jeziku i to ti je maternji jezik, ti ovde možeš da nesmetano, odlično funkcionišeš, da pričaš u radnji mađarski, da pričaš u domu zdravlja mađarski, da na svim nekim mestima pričaš svoj maternji jezik. Nemaš potrebu da naučiš srpski dok ne dođeš do nekog fakulteta. E, onda tu kreću problemi. Mladi ili odlaze u Mađarsku ili ostaju u nekim institucijama gde će na svom jeziku da rade.

Q: Zar ne misliš da bi ljudi koji žive u stranoj državi trebali da nauče jezik države u kojoj žive?

A: Pa, trebali bi, ali…

Q: Mislim, zbog razumevanja sa ostalim ljudima.

A: To svakako. Mislim, i trude se ljudi, ali znaš šta je najveći problem? Evo mi, na primer, u osnovnoj školi… bar ja dok sam išao, imali smo engleski jezik, imali smo nemački jezik. Ti učiš neke osnove tog jezika, ali kad ga ne pričaš, ti naravno da ne možeš ni da komuniciraš tako dobro. I sada, ako su deca mađarske nacionalnosti u „Kokai Imre“ školi i uče samo mađarski jezik i nemaju prijatelje koji su srpske nacionalnosti ili koji pričaju srpski, oni ne upotrebljavaju taj jezik i oni ga prosto ne znaju. A kad dođu ovde u situaciju da pričaju srpski, onda ga polako unapređuju, jer oni u principu formalno ga i znaju, znaju neka pravila, znaju reči dosta, ali nisu došli do tog momenta da oni pričaju sa nekim.

Q: A misliš li da se možda stide da se opuste da pričaju zato što ne znaju dobro srpski?

A: Pa u početku se stide u našim programima kad ih povežemo, u početku se stide. Kasnije se to otvori, je l’, unapredi se cela ta komunikacija. Ja vidim, na primer, da posle toga oni i na Fejsbuku se dodaju, pričaju, izlaze zajedno. Znači da ti naši programi zaista imaju dobar rezultat. E sad, ja to ne mogu da predstavim nekom donatoru ili, ne znam, sredini koliko je to bitno, ali smatram da je izuzetno važno da se takve aktivnosti odvijaju, da se spajaju mladi različitih nacionalnosti, jer ovo je jedini momenat kada oni komuniciraju zajedno. U svim ostalim sistemima, njih će sistem odvajati. ’Hajde vi mađarske nacionalnosti pričajte na mađarskom tamo, a mi ćemo ovde na srpskom i mirna je Bačka.’ E, pa, koliko je mirna Bačka, to se sad…

Q: A šta misliš kako jedna nacija najbolje može da izrazi svoj identitet, a da ne povredi drugu naciju s kojom živi u zajednici?

A: Tako što neće isticati svoj nacionalni identitet. Znači mi ovde imamo aktivnosti i ako ga ističeš, ističeš ga… ili da ističeš oba, ali to se uvek pokaže kao loše. Tako da mislim da ako posmatramo bilo koju osobu, srpske ili mađarske nacionalnosti, i šta je utkano u njegov identitet, pa imate i prsten nacionalnosti. Pa tu nacionalnost kad malo razviješ, skontaš da tu stoji i kultura i tradicija i jezik. Svašta se nalazi u tom prstenu identiteta i to je veoma osetljiva zona koju ne bi trebali pipkati. Pa sad, ako napravimo aktivnost u kojoj bi rekli ’Hajde sad Srbi i Mađari dve zastave’, pa sad mi tu nešto radimo, to se uvek pokaže loše. Ali ako zaboravimo te zastave, ako zaboravimo te nacionalnosti, kažemo ’Hajde, mi smo svi mladi, to nam je zajedničko. Mi smo svi ljudi. Mi svi imamo neke slične potrebe za kulturnim dešavanjima, za nekim aktivnostima’ e onda nas to dobro uveže i onda tu imaš dobrih rezultata.

Q: Je l’ misliš da je to do sredine, do Srbije, da ne može da se izrazi kultura nečija zato što si u drugoj državi ili tako svuda u svetu funkcioniše?

A: Ne, ti možeš da izraziš svoju kulturu, nije to problem. Mislim da se niko ni ne buni oko toga. I Mađari imaju svoje praznike, obeležavaju ih normalno, sva ta dešavanja normalno funkcionišu. Ali ako treba da uvezujemo i jednu i drugu nacionalnost… Sad hoćeš ti slaviti mađarsku slavu. Pa ako slavi moja sredina, ja ću otići na nju, ja nemam problem s tim. E sad, kako će neko drugi reagovati ako dođe na neku takvu aktivnost gde se samo priča mađarski i gde se viori mađarska zastava. Onda će se oni zapitati ’Pa čekaj, pa je l’ ovo Srbija?’ i onda uvek će se naći neko ko će imati loše, negativne stavove o tome. A ovako ako kažeš ’E ovo je ne znam kakva aktivnost, povezuje obe nacije’… Na primer, bilo je da su mađarska udruženja pravila aktivnosti gde bi pozvali širu lokalnu zajednicu, gde ti dođeš, a na mikrofonu se vodi program samo na mađarskom. Ja ga zaista ne razumem i nije da ga ne podržavam i da ga ne želim, nego jednostavno ne znam taj jezik. I to je možda i moja greška, ali ne bih sam sebe okrivio. Nego bi okrivio i sistem koji me nije naučio da u ovoj sredini… da me ona učini bogatijim za jezik. Znači, ja bih bio danas sa 22 godine, da znam dva jezika, ja bih bio bogatiji za još jednu vrednost. E sad, za mene je to bogatstvo. E sada, šta je to za druge ljude, to je sad pitanje.

Q: Jesi se našao nekad u situaciji da je nekom ko je mađarske nacionalnosti neprijatno da priča na mađarskom s nekim ko je takođe Mađar, u prolazu negde samo, i da ga neko popreko pogleda? Tako nešto.

A: Pa, mi smo imali ovde takvih aktivnosti zbog… Mislim, imaš desničarske organizacije koje ti promovišu to ograničeno shvatanje. Znači ne, samo jedan jezik, jedna kultura, Srbija, tri prsta. Mislim, mi nismo u tom fazonu, niti ćemo biti. Takav sistem vrednosti ne sme ni da uđe u institucije, jer bi to bilo strašno po celu sredinu. Mislim, imaš ljudi koji imaju te stavove. To ne možeš da izbegneš. To imaš svuda. Ne samo u Srbiji, nego i okolo. Protiv takvih stvari se treba boriti. Pa sad ne znam koji komentar da ti dam na takvu neku situaciju. Dešavalo se, ali prevažiđeš.

Q: A šta je za tebe pojam ’nacija’? Šta ti to označava kad neko kaže da je određene nacije?

A: Iskreno da ti kažem, nemam taj osećaj nacije ovde kod nas. Možda imam veći osećaj zajednice, nego osećaj nacije. Imam neke prijatelje koji su, na primer, išli u Letoniju i u Letoniji svi Letonci su ponosni Letonci zato što njihova kultura i tradicija nije ograničavajuća. Oni, na primer, slave život, slave prirodu. I njihove pesme nacionalne su posvećene tako nekom razvoju u zajendici. Kod nas su nekako pesme i uopšteno naša kultura je takva da mi ističemo sebe kao Nebeski narod. I onda se ja ne pronalazim u tome, znaš. Ja sam više nekako slobodniji, više sam za to da se taj osećaj zajednice pre formira, nego taj neki nacionalni. Mislim, ako ćemo već pričati o nekom osećaju koji treba da se formira kod svih nas.

Q: Misliš da treba da se stvore neke stvari koje će svi zajedno da veličaju?

A: Da. Za ovakve zajednice kao što smo mi, da.

Q: Slažem se. A šta za tebe predstavlja sreća? Kad se osećaš najsrećnijim?

A: Pa, to sam ti odgovorio na početku. Osećam se najsrećnijim kada…

Q: …kada radiš projekat.

A: Da.

Q: A šta misliš, identitet osobe… Kako može najbolje da se izrazi neko, da bude sasvim svoj, da ne glumi, da bude ono što jeste?

A: E, pa, to je odlično pitanje. Mislim da, pogotovo za mlade ljude, da im je potrebno dosta vremena da pronađu sebe. I da bi bio srećan to ti je najbitnije, da ti upoznaš prvo sebe, koje su to tvoje vrednosti, koja su tvoja interesovanja, šta je to što ti voliš, pa tek onda da znaš da uživaš u tome. Tako da ja uvek kad pričam sa mladima nekako gledam da ih podstaknem da što više komuniciraju sa sobom. Ono što mi je najbolja stvar u kojoj možeš da pričaš sa sobom je dnevnik, na primer. Kad bi eto ta jedna mala sitnica… kad bi u sistem ubacili to da mladi pišu dnevnik… to je jedan prostor gde si ti sam sa sobom, gde ti pričaš sam sa sobom, objašnjavaš neke događaje. I posle par godinaa, ako se vratiš na one stranice, ti ćeš videti koliko si ti unapredio i neke svoje veštine i znanje i stavove i da si shvatio šta je život i šta te okružuje i koje su tvoje mogućnosti. Tako da, pitanje je samo reflekcije. Znači da ti ono što ti se dešava i ono što doživljavaš da reflektuješ nekako sam sebi. Mislim, to možeš da uradiš i ako pričaš sa prijateljima, pa pričaš mu današnji dan, ako opisuješ te neke stvari svaki dan, ti ćeš rasti. To ne može da bude drugačije. Tako da, kad mladi shvate sebe, e onda mogu da uživaju u aktivnostima koje njima prijaju, pa će neko shvatiti koji mu je omiljeni bend, pa kakve svirke on voli, koja mu muzika najviše prija, ne znam. Možeš da se izraziš kroz kreativnost, kroz neki dekupaž, kroz pravljenje nakita, kroz pravljenje nekih šoljica od gline, nemam pojma. Znači, postoji milion načina kako možeš da izraziš sebe. E, da bi došlo do tog dela, moraš sebe da upoznaš.

Q: Znači, misliš da je dnevnik jedan od tih načina?

A: Dnevnik mi je ovako jedna lepša aktivnost koju bi uveo u škole kao obaveznu. Možda ne tako radikalno. Hajde, kao, ne bih je uveo kao obaveznu, ali bih onako pričao s decom ’E, pa, ljudi, jako je bitno da imate svoj dnevnik, da pišete aktivnosti koje vam se dešavaju.’ Ili dnevnik ili meni je genijalno kad neko komentariše neke vesti. Isto ti tu dobiješ neki kritički stav. Tako da eto, na primer, to može biti još jedna od aktivnosti. Uopšteno da dođeš na kreativnu radionicu, da ti praviš na kreativnoj radionici nešto za sebe. Ti se izražavaš tu, na sebi svojstven način, i to će da se unapredi ako budeš nastavio to da radiš. Tako da, mislim da možemo da se izrazimo na razne načine, a svako to izražavanje nam negde, na bilo koji način, doprinosi.

Q: A ljubav? Misliš da treba ljubav posvećivati samo osobi u koju si zaljubljen ili i prijateljima, porodici, svima jednako? Šta za tebe predstavlja ljubav?

A: To je sad specifično pitanje. Kome… ovom manje, onom više. To valjda kako se…

Q: To često se dešava da se neko žali da mu posvećuješ manje pažnje nego, na primer, devojci?

A: Pa, žale mi se prijatelji da im ne posvećujem dovoljno pažnje, ali su svesni da imam previše aktivnosti. Mislim, nemam pojma. Ja tako i funkcionišem da se družim sa ljudima koji mi prijaju i ne mogu reći kad mi prija – naravno da sam tu za njih kad sam im najpotrebniji – ali ne pravim sebi neku otežavajuću okolnost sad da to mora biti usiljeno sad ja da se vidim s nekim drugovima svaki drugi dan u 18:55 i onda da je to kao zato što se mi volimo. Pa, nije tako. Tako da, ako ćemo pričati o ljubavi, ljubav je kad ti prija. I ljubav je kad imaš vremena. I ljubav je kad… ne znam. I to se razvija. Iako se možda osećaš tako da želiš više pažnje da posvetiš tome, onda to i uradiš.

Q: A da li razumeju ljudi kada kažeš, na primer, da je tvoja ljubav ne samo prijateljstvo ili ljubav kao ljubav, nego da ti je ljubav na primer umetnost? Da li to ljudi razumeju ili gledaju kako može da ti bude ljubav?

A: Pa, ja to tako ne kažem. (Smeje se.) Za početak, ja to tako ne kažem. Ja kažem, na primer, da aktivnosti radim srcem, što se može reći da jeste to neka ljubav, ali ne nazivam tako baš zbog te konfuzije, znači šta to može da ispadne sad šta sam rekao. Ali… pa nemam pojma šta bih ti rekao na tu temu. Mislim, ljubav je život.