A 1997 Temerin

[:en]

A – 1997 – Temerin

High school student at Grammar school in Bečej. Planning to study sociology at the Faculty of Philosophy in Novi Sad in 2015.

 

Q: You were born here? Could you tell me how you’ve spent your childhood here?

A: Well, yes. Mostly round the building I lived in. I had friends who gathered there as a matter of circumstances. We were hanging out with them. I very much cared about friendships in my childhood, it was very important to me to fit in regardless of how they might react to my presence. It happened, of course, I remember some good times and those not so good. I think I had little influence over it, I believe my childhood influenced my general understanding of society later on. I learned some things, how much it’s actually… how much it’s not necessary to impose yourself into where you don’t… where you simply see, you feel that you don’t belong. Maybe that’s because I’m not very social in general, but I’m very communicative and that’s my good side.

Q: Since you mentioned that people shouldn’t impose themselves where they feel they don’t belong, if that was a part of those bad aspects of your childhood, could you tell me something about it, describe one of those situations?

A: Well, I actually overcame that kind of situations, they didn’t really cause me some emotional pain as they have to my parents, but I didn’t pay attention to it then. I only cared about socializing and I have socialized and made the best of my childhood. I can say I’ve spent all of my childhood playing, even when I started going to school, I neglected first few years of elementary school, until I grew up a bit and realized why I should focus on school, why education is important. There were some situations, but it appears to me I created a defense mechanism which I still use to fight against it and I think I’m successful in it, regardless of what people say or do, I believe I have a solid defense mechanism. Probably because of it or because of my nature, I don’t know.

Q: Both options are good. Could you tell me something about that defense mechanism?

A: It’s my personal one, I’ve built it without any outside influence at least that I’m aware of, without advice or something like that. It came naturally and it helps a lot. It doesn’t allow some people that I don’t care about to access my inner self, to hurt me in any way. Of course, that defense mechanism doesn’t include insulting or hurting people in any way, no way, only my attitude, the natural guard that helps me fight it. Yes, I believe everyone should have their own personal, individual defense mechanism because not every fool deserves to know things about you that you don’t want them to know. Or to hurt you in some way. Sometimes it’s unavoidable, right, but again that defense mechanism helps you defend yourself and overcome that situation and recover.

Q: Thank you.

A: You’re welcome.

Q: I would like to ask you something, since you said we all have to build our own mechanisms. What do you think how could people build better defense mechanisms, since they can be a product of fear or simply desire for isolation or preservation of one’s personality without attacking other people? How could we improve communication between people, so those attacks of other people on our personality wouldn’t even happen?

A: Well, actually, through communication. It seems to me that such things can be overcome through communication. It’s important to talk to those people openly, to tell them our problems, to hear their problems. It doesn’t have to be anything too personal, but to let that person know that you’re being honest, and actually through getting to know new, different people, it builds tolerance and, in a way, empathy which is very, very important in life even though people who don’t have it might be getting by better in a material sense, but it appears to me that’s a matter of choice or maybe nature.

Q: We never know between those two. OK. You mentioned honesty. Honesty could be one of the main principles that guide us through life. Could you tell me what were the main principles that guided you through life?

A: My inner energy and my openness. I believe I’m honest though, as I said before, I don’t socialize with a lot of people, but maybe that’s the reason everything sucks sometimes. Sometimes I might feel bad, but I realize that I made my own choice. Of course, it doesn’t mean I should do nothing about it, just sometimes, in those critical situations I’m simply trying to deepen my relationship with people I’m already close to and overcome it that way. Or I simply do something that will make me feel better.

Q: Could you tell me, since you often mention that you’re not very social although you’re communicative, you defined yourself as not social, do you think that it provides you with some kind of security or that it might keep you safe from people you shouldn’t be in contact with?

A: Yes, more the latter. Actually, I try to avoid socializing with people who don’t suit me based on first impression, although that might not always be good, but I simply don’t force it and maybe I follow the line of least resistance. However, knowing some people who so much… actually most people who care so much about fitting in, I don’t know if it’s really the line of least resistance. It might be a more passive way, but on the other hand I believe it’s much easier to let the water carry you than go against the current. I think it’s easier, regardless of passivity.

Q: In your opinion, how should any kind of conflict in a society be overcome? It could be a social, economic, could be a political conflict. What’s the best way to do it in your opinion? Could you give me an example?

A: You mean am I for some sort of punishment or…?

Q: You may answer the question the way you understand it, of course. But, overcoming a conflict… If you have one interest, and the person next to you has another, and you’re not aware that you can find common grounds. Maybe living together, cooperating, sharing a goal although your ultimate goals are different?

A: Well, yes. Reach a… try to establish a good relationship through communication and make some kind of a balance of interests, some kind of compromise maybe, if that’s possible and they agree. But if they realize it doesn’t work, that energies don’t match, that interests don’t match, that nothing matched, I don’t see why they should insist on anything.

Q: What’s your attitude towards other people’s opinion?

A: I don’t believe that that attitude ‘I don’t care what other people think’ is very honest, coz we can never not care about what everybody thinks. I mean you can not care about what someone who’s not important to you thinks, but we all have people whose opinion is very important to us of course. It’s the same with me and I care about the image I project, but yes, I believe that attitude is not honest and I believe people who say that maybe just repeat it as some kind of mantra without thinking about how much they actually care about other people’s opinion. Of course we all care.

Q: OK. Connected to that we come to the concept of prejudges. Since it seems all people have that option of already knowing what other people want and like and how it all goes, could you tell me what do you think about prejudges and how they are formed?

A: Out of ignorance and the need to have an opinion on everything without actually knowing the matter. By matter I mean a person or a group, but I believe it comes from ignorance and maybe in a worse case out of lack of need to change anything, to get deeper into things and study something and educate yourself and form an opinion based on that which mostly won’t be so superficial. I think that might be the way to overcome prejudges.

Q: And what’s the easiest way to spread good energy on people around you?

A: That’s a difficult question. We can’t all do that, especially coz some people lose that life energy as a matter of circumstances and they have a personal problem and the positive energy disappears of course. But, on the other hand, maybe a person who naturally has endless positive energy can influence others. Obtained naturally or through a satisfying life. Of course they can influence others. That’s why it’s important to surround ourselves by positive people, although not at any cost. Not by force, of course, by fake empty optimism. No, I don’t mean that.

Q: You mentioned people who unfortunately slowly lose their energy, they’re actually isolating themselves in a way. What do you think they gain by that sort of isolation? Good or bad in your opinion?

A: It may seem god in the beginning, they avoid the others forming an impression about them, knowing what’s really going on with them, they retreat, but that retreat later leads to loneliness, so such persons need help from a family member or some kind of support or, if it grows into a more serious problem, even psychological or psychiatrically help, why not? There’s a solution to any problem.

Q: Do you think you learn more through words or through examples?

A: Both. However, theory is nothing without practice, and on the other hand theory is important because it introduces us into the practice in a way. So I think both are important. I don’t know what guides me more, but I believe I’ve matured a lot since I started going to high school through the conversations we have, regardless of my upbringing which I am content with. I gained some maturity. I don’t know, maybe it comes with years, but I attribute it to school and education.

Q: Could you tell me what is identity in your opinion? What is actually the identity of some person?

A: The identity of a person is actually something you gain in time. The base of it is, of course, given to us at birth. But the problem occurs when we start being a part of society. We’re all different, that’s a fact. But it seems to me, and I find it sad, that many of us are trying to discard our own personality just to fit in with the masses, in their way of thinking and their behavior. Starting with most banal things, like the taste in music… Actually, that’s not the most banal thing, not at all. I made a mistake. The way they dress, that’s not it either, but starting with most banal things to everything else. It’s all connected, I can’t exclude anything. Little things are also what makes us who we are.

Q: How did you build your identity?

A: Through freedom. Freedom of thinking, freedom of movement, of behaving. I think that’s it. But I was aware I have to learn. I’m not talking about formal education. I mean it of course in every sense of the word and for as long as I live. I learned that and I’ll try to stick with it for the rest of my life, I’ll try not to lose this life force.

Q: You mention people who fit in better, who belong to a majority so they would have better chances. What kind of security do you think they find in that? That’s one of the questions. And the other one is how could we maybe help them build their own identity?

A: Ah, those are serious questions. Do they find security in it? Seemingly. They think they do. But actually it’s just the easier road, it appears to me, and they’re not really getting anything from it unless they’re Alfas in that group of mediocrities. I think they’re more likely to become a victim of that group than anyone who’s outside of it, who has their own defense mechanism and their own opinions and their own personality, of course not too limited coz that leads to nothing. I believe that at some point they would even have it worse than the ones who’re on the outside. If they don’t stick out.

Q: I will change the topic a bit, since it’s all connected to this part. Since you live here in Temerin, you’ve spent your whole life here, do you think there’s enough young people here?

A: You mean the number?

Q: Well, I mean the number, but also the satisfaction of young people and the desire to stay and live here. Fulfillment. On a cultural, musical, social, any kind of level.

A: In terms of numbers I think there’s a lot of young people, as far as I’ve noticed, but that kind of personal satisfaction, I think it’s at a low level. And I fully understand any young person who wants to make their life better, give it more quality, even if they have to leave the country to do so. I fully understand. I don’t believe that’s good for this country, but people who could’ve made decisions about what’s good for this country chose badly, so why blame a young person for wanting to improve their life… And again, if they choose to stay here, I don’t know to what extent they could find satisfaction in the things they do, how much they would be rewarded for what they do, how happy they would be. I don’t know, I haven’t yet reached clarity in thinking about it. Of course it’s a part of our everyday life, but I haven’t thought about what I would do about it. Although if I wouldn’t get a chance here, if I could get no satisfaction, I wouldn’t limit myself.

Q: What could bother you the most?

A: What do you mean?

Q: I mean to make you want to leave Temerin and maybe to…

A: Yes, actually, what would bother me… what already bothers me is when I see how an average person lives here. An average educated or uneducated person. But examining the situation I simply don’t know how much I could distinguish myself, how much I could get rewarded for it, because it’s very important when we chose a way of life that we can live off of it, so we’ll see, I don’t know, but I understand. I can’t say I support it, but I fully understand and I would never blame someone who wants to make their life better.

Q: How could that be changed in your opinion?

A: That’s very difficult. It’s something that was built over time, and though I said I’m an optimist, sometimes I’m really overwhelmed by pessimism in some cases, in some situation when I simply don’t see the way out, at least not on an individual level. It’s something that’s done on a systemic level and something that requires persistence and something that requires decisiveness, no mistakes allowed, no compromise of any kind. I think that’s very difficult and that an average person in Serbia has no say in it, which is sad considering we supposedly can pick our own government, but in reality we can’t.

Q: Did you ever witness one of those problematic situations, caused by that kind of bad management or…?

A: You mean existentially?

Q: Socially. I don’t want to impose a specific question. In any sense where young people were facing some kind of a problem that was imposed on them because something wasn’t done right. Could be at school, or socially, or among friends. I’m aware the question is wide, but…

A: Yes. Very inconvenient. I don’t know which topic to address, which problem. As far as youth and their conflicts are concerned, I don’t know what I could add except that a lot of things are imposed on us by the media, by some kind of quasi authorities and that there’s always, always, always lack of critical thought. Of conspiracy theories not so much, but of critical thought. Yes, and that might be connected to upbringing, maybe it comes from home that impulse that you should process every information a bit in your head first, connect the things you’ve heard so far, and not just take things for granted. I don’t know, but I think that’s the problem with youth, and not just the youth, I mean with everybody, and that it leads to smaller but also greater conflicts, lack of understanding, and problems in general. I think so. But then again, we can’t change that. All we can do is just think critically, although that’s not ‘just’.

Q: How could we improve critical thinking, enhance it?

A: Again through the system of education. I think it’s very important that we think critically at school, but also at home and on the street, and through informal education in extracurricular activities, especially while we’re watching TV, while we’re on the internet. It’s also very important to select what we’ll listen to and what we’ll watch there, and not just soak everything in. Learn that technique that needs to be developed gradually. You can’t do it all at once.

Q: Thank you very much for this conversation, it was very nice.

A: Thank you as well.

[:hu]

 A – 1997 – Temerin

Q: Itt születtél? Elmondanád, hogyan töltötted itt a gyerekkorod?

A: El. Főleg annak a tömbháznak a közelében, ahol laktunk. Társaságunk ott alakult ki, mert úgy hozták a körülmények. Egymás közt barátkoztunk. Gyerekkoromban nagyon ragaszkodtam a társasághoz, fontos volt számomra, hogy beilleszkedjek, tekintet nélkül arra, mit szólnak mások ahhoz, ha hozzájuk csatlakozom. Voltak szép időszakok is, de emlékszem kevésbé szép eseményekre is. Úgy gondolom, ezekre nem tudtam döntően hatni és a gyerekkoromra vezethető vissza a későbbi gondolkodásom a társadalomról. Megtanultam egyet s mást, mondjuk azt… hogy nem kell feltétlenül tolakodnod oda, ahol látod, érzed, hogy nincs semmi keresnivalód. Lehetséges, hogy ez annak tudható be, hogy nem vagyok kifejezetten beszédes alkat, bár komunikatív vagyok, ami jó tulajdonság.

 

Q: Mivel azt mondtad, hogy nem kell tolakodni oda, ahol érzed, hogy nincs keresnivalód. Ha ezt érted a rossz gyerekkori emlékek alatt, elmondanád, vagy leírnád valamelyik ilyen esetet?

A: Ezeket a szituációkat már elfelejtettem, és nem hagytak érzelmi sérüléseket bennem, mint mondjuk a szüleimben, mert akkor nem tulajdonítottam ezeknek túl nagy jelentőséget. Csak az volt fontos számomra, hogy barátaim leygenek és voltak is, ennek köszönhetően  maximálisan élveztem a gyerekkorom. Mondhatom, hogy az egész gyerekkorom játékkal telt el, még akkor is, amikor iskolába indultam, elhanyagoltam az iskolát az alsó tagozatokban, s csak később jöttem rá, amikor már okosabb lettem és megértettem, miért is kell komolyan venni a tanulást, miért fontos az iskola. Voltak bizonyos helyzetek, de úgy hiszem kialakítottam védekezési mechanizmusokat, melyek segítségével a mai napig tudok védekezni, gondolom eredményesen, függetlenül attól ki mit mond, vagy tesz. Gondolom, hatékony védekezési mechanizmust tudhatok magaménak. Azért- e, vagy talán a természetemnél fogva, nem tudom.

Q: Mindkét opció jó. Mondj valamit a védekezési mechanizmusodról!

A: Személyesen én alakítottam ki, senki nem segített benne, tudtommal senki nem játszott benne szerepet se tanáccsal se másképp. Ez egyszerűen magától jött és nagyon sokban segít. Olyan személyeknek akik számodra nem fontosak, nem engeded meg, hogy közeledjenek és hogy fájdalmat okozzanak neked. Az említett védekezés alatt nem azt kell érteni, hogy megsértek másokat, vagy megkárosítok másokat, nem, ezt semmi képpen sem, hanem a tartásom, természetes távolságtartásom megvéd. Igen, úgy gondolom, hogy mindenkinek kell hogy legyen személyes védekezési mechanizmusa, és nem kell megengedni, hogy bárki megtudjon rólad olyasmit, amit te nem szeretnél és így megbántson. Vannak elkerülhetetlen helyzetek, de te megvéded magad a védekezési mechanizmusod segítségével , felül emelkedsz az adott helyzeten és helyre billensz.

Q: Köszönöm.

A: Kérem.

Q: Ezzel kapcsolatban szeretnélek megkérdezni, mivel azt mondtad, hogy mindannyiunknak ki kell alakítanunk saját magunk védekezési mechanizmusát. Hogyan alakíthatnánk ki a magunk védekezési mechanizmusát,  hogy megvédjen bennünket a szorongás ellen, vagy hogy megőrizhessük önállóságunkat, magánszféránkat a külvilággal szemben? Hogyan lehetne jobbá tenni az egymás közötti  komunikációt , hogy ennek eredményeképpen mások ne bánthassanak meg bennünket?

A: Elsősorban komunikációval. Ezek a dolgok komunikáció révén oldhatók meg. Fontos az adott esetben nyíltan megbeszélni a dolgokat, elmondani saját problémáinkat és hagyni, hogy ők is elmondják övéiket. Nem kell feltétlenül nagyon kitárulkozni, csak a másikkal meg kell értetni, hogy őszinték vagyunk. Mások megismerésével, különböző egyénekkel való beszélgetés által toleránsabbak leszünk, valamint együttérzést nyilvánítunk, ami az életben igen fontos. Bár azok, akik nem adnak sokat erre jobban járnak, de ez is állásfoglalás kérdése, vagy inkább az ember természetéből fakad.

Q: Nem lehet tudni, hol van a két véglet. Jó. Említetted az őszinteséget. Az őszinteség az egyik alapvető vezérfonál életünkben. Elmondanád, mely alapelvekhez tartod magad az életed során?

A: Alapelveim a belső energiám és nyitottságom. Azt gondolom, őszinte vagyok, habár nincs sok barátom és pont ezt sajnálom. Sokszor bánom ezt, de hiába, magam választottam ezt az utat. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne változtatni valamin, de pont az olykor kínos helyzetekben igyekszem még mélyebb viszonyt kialakítani a hozzám közel álló személyekkel, s íly módon teszem magam túl ezen. Vagy egyszerűen olyasvalamit kezdek csinálni, ami örömetszerez nekem.

Q: Elmondanád, mivel mondod, hogy nincs sok barátod, bár komunikatív személy vagy, egyébként te mondtad magadról, hogy nincs sok barátod, hogy íly módon biztonságot teremtettél magadnak, vagy így próbálsz elhatárolódni azoktól, akikkel nem érdemes érintkezned?

A: Inkább ez utóbbi. Kerülöm azokat, akiknek a személye nem felel meg nekem első pillantásra. Lehetséges, hogy ez nem jó így, de nem eröltetem, és valószínűleg a gyengébb ellenállást választom  így. Ismervén olyanokat, akik…  a többségnek fontos az, hogy beilleszkedjen a társaságba, de nem vagyok benne biztos, hogy ez gyengébb ellenállást jelent-e. Passzív hozzáállás lehet, de úgy gondolom, hogy sokkal könnyebb hagyni ,a dolgok menjenek maguktól, mintsem árral szemben úszni. Mégis könnyebb, még akkor is ha passzívak vagyunk.

Q: Mit gondolsz, hogy lehet a társadalomban jelentkező konfliktusok bármelyikét megoldani? A konfliktus lehet társadalmi természetű, gazdasági, vagy politikai. Hogyan tudod elképzelni egyes konfliktusok megoldását? Mondanál erre példát?

A: Azt kérded, büntetésre gondolok vagy pedig…?

Q: Válaszolhatsz ahogyan akarsz. De a konfliktus megoldása… Ha neked vannak bizonyos érdekeid, a másik személynek meg valami más érdekei vannak, csak nem vagytok annak tudatában, hogy közös megoldást tudtok találni. Élhettek mondjuk együtt, dolgozhattok együtt, bizonyos közös célt próbáltok megvalósítani, habár végső céljaitok eltérnek.

A: Igen, elérni… Komunikációval lehetséges jó viszonyt megteremteni, kiegyensúlyozott kapcsolatot, talán kompromisszumot, ha megvannak ehhez a feltételek és ha van közös akarat, de ha úgy ítélik meg, hogy ez nem lehetséges, ha az energiák nem találkoznak, ha az érdekek nem azonosak, ha semmi sem jön össze, akkor nem látom miért kellene eröltetni bármit is.

Q: Milyen állásponton vagy, ha mások véleményéről vn szó?

A: Ha valaki azt állítja, hogy „nem érdekel bármit is gondolnak rólam”, akkor nem őszinte, mert nem lehet közömbös az iránt amit a többiek gondolnak. Közömbös csak az iránt lehetsz, aki semmit sem jelent számodra, de mindannyiunknak vannak olyan ismerősei, akiknek a véleményére igenis adunk. Számomra fontos az, milyen benyomást keltek másokban. Akik az ellenkezőjét állítják, ezt úgy ismételgetik, mint valami mantrát, és nem gondolnak bele abba, hogy mennyire fontos számukra az amit mások gondolnak róluk. Persze, hogy fontosnak tartjuk.

Q: Jól van. Most érkeztünk el az előítélet kérdéskörhöz. Mivel úgy tűnik, hogy mindenki tudja, mit is szeretne az a másik, meg tudnád-e határozni az előítélet fogalmát? Hogyan keletkezik az előítélet?

A: Nem ismerünk valamit, de állást akarunk foglalni valamiről, amit nem ismerünk, mondjuk egy személyről, vagy egy csoportról. A kellő ismeret hiányából fakad, de még rosszabb ha meg sem próbáljuk megismerni azt a valamit, amiről véleményt kell alkotnunk. Utána kell járni, felkutatni, nem pedig felszínes véleményt mondani. Így lehet harcolni az előítélettel szemben.

Q: Mit gondolsz, hogy lehet másokra átvinni a pozitív energiát?

A: Nehéz kérdés. Nem adatott meg mindenkinek, annál is inkább, mivel van akinél az életvitelhez szükséges energia kialszik, ekkor igazi nehézséggel találja szemben magát az illető s érthető, hogy elfogy a pozitív energiája. Másfelől pedig az az ember, akinek kiapadhatatlan az életenergiája, pozitívan tud hatni másokra. Természetéből fakadóan, vagy egyszerűen elégedett az életével. Persze, hogy tud másokra hatni. Persze, hogy fontos pozitív kisugárzású emberekkel körülvenni magunkat, de nem mindenáron. Persze, nem mesterségesen kiváltott optimizmussal. Nem így gondoltam.

Q: Azok, akikre mondod, hogy lassan elfogy az energiájuk, sajnos visszavonulnak. Mit nyernek ezek az emberek az effajta elszigetelődéstől? Jót vagy rosszat, véleményed szerint?

A: Kezdetben talán jót, elkerülik hogy mások alkossanak róluk véleményt, vagy nyerjenek betekintést abba, ami velük történik, magukba roskadnak, magányosak lesznek, ezért ezeknek az embereknek segítségre lesz szükségük, de előfordulhat ilyesmi a családtagunk valamelyikével is. Igen, tanácsra van szüksége, és ha komolyabb nehézség  válik belőle, akkor még pszichológusra, talán pszichijáterre is szüksége lehet, miért is ne? Mindig van megoldás.

Q: Mit gondolsz, többet lehet tanulni szavakból vagy példákból?

A: Egyikből is, másikból is. Bár az elmélet semmit nem ér gyakorlat nélkül. Az elméleti tudás is fontos, mert bevezet bennünket a gyakorlatba. Úgy gondolom, hogy egyik is másik is fontos. Nem tudom, engem mi vezérel. Amióta középiskolába járok, sokat fejlődtem a beszélgetéseknek köszönhetően, nem be hozzák magukkal, de én elsősorban az iskolának és a ismeretszerzésnek tulajdonítom.

Q: Mit értesz az identitás fogalmán? Mit értünk egy ember identitásán?

A: Az ember i úgy alakítja ki dentitását. Az alapot születésünkkel kapjuk. Akkor kezd bonyolódni a dolog, amikor bekapcsolódunk a társadalomba. Külömbözőek vagyunk, ez tény. Úgy vélem, hogy szomorú az, ha sokunk megtagadja saját egyéniségét csak azért, hogy beilleszkedjen a többségbe, elfogadja a többség véleményét, viselkedésformáját. Legyen aza a legegyszerűbb valalmi, mondjuk a zenei izlés… Nem is a legegyszerűbb dolog ez. Tévedtem. Az öltözködés talán, de nem, ez sem. A legbanálisabb dolgokra gondolok, meg másra is. Minden összefügg, nem mellőzhetünk semmit sem. Apróságok is összetevői identitásunknak.

Q: Hogyan építetted ki te az identitásod?

A: Szabad gondolkodással, szabad mozgással, viselkedéssel. Erre gondolok. De tudatosodott bennem a tanulás fontossága is. És most nem csak a formális tanulásra gondolok. Hanem az élethossziglani többsíkú tanulásra. Ezt jól tudom és ezt fogom életem során szem előtt tartani, s igyekszem majd megőrizni az élethez szükséges lendületet.

Q: Olyan emberekről beszéltél, akik be tudnak illeszkedni a domináns csoportba s ezáltal jobban járnak az életben. Mit gondolsz, miféle biztonságra  tesznek íly módon szert? Ez lenne az egyik kérdésem. A másik kérdésem arra vonatkozik, hogyan tudnánk nekik segíteni, hogy kialakítsák saját identitásukat?

A: Komoly kérdések ezek! Biztonságra tesznek így szert? Látszatra. Ők úgy gondolják, hogy igen. Tulajdonképpen ez a könnyebb út, úgy hiszem, és ők így nem is nyernek valami sokat, kivéve ha nem vezéregyéniségek a középszerűek társaságában. Gondolom, hogy inkább válnak ugyanannak a csoportnak az áldozatává, mint az a valaki, aki kívülálló, akinek van saját védekezési mechanizmusa, hozzáállása, egyénisége és aki nem túlzottan korlátolt, mert az meg nem vezet sehova. Úgy gondolom, hogy még a kívülállóktól is rosszabbu        l járnának ha nem tűnnének ki.

Q: Most ugranék egyet, mivel ez összefüggésben van valami mással is. Mivel itt élsz Temerinben, itt éltél születésedtől fogva, mit gondolsz, vannak-e itt kellő számban fiatalok?

A: Számszerint gondolod?

Q: Úgy gondolom, hogy számszerint elég a fiatal, amennyire látom, de a személyes elégedettség nem kiekégítő. Megértem azokat a fiatalokat, akik jobb életre vágynak s ezért akár külföldre távoznak. Megértelek. Nem gondolom, hogy az jót tesz ennek az országnak, de azok akik dönthettek volna arrók, mi tenne jót ennek az országnak, rossz utat választottak. Ezért nem kell megvádolni azokat a fiatalokat, akik nem vágynak másra, csupán jobb minőségű  életre… De ha azt választaná az ember, hogy itt marad, nem tudom hogyan tudna örömet lelni munkájában, mennyire becsülnék meg a munkáját, mennyire lenne boldog. Nem tudom, nem jutottam még el odáig, hogy elgondolkozzam azon, én mit tennék. Ámbár ha itt nem akadna számomra esély s nem volnék elégedett, nem  ragaszkodnék a maradáshoz.

Q: Mi zavarna téged itt leginkább?

A: Milyen értelemben?

Q: Amiért esetleg elhagynád Temerint.

A: Zavarna, mint ahogy zavar az is amint látom, hogyan élnek az átlagemberek. Az iskolázott átlagemberek, de azok is, akik nem különösebben iskolázottak. Figyelem a különböző eseteket, nem tudom mennyire tudnék bizonyítani, hogyan jutalmaznák a munkámat, ami igen fontos az ember hivatásában , mert valamiből meg kell éleni. Majd meglátjuk, nem tudom. Nem vagyok a külföldre való távozás híve, bár senkit sem  hibáztatnék azért, ha a jobb élet reményében elhagyná szülőföldjét.

Q: Mit gondolsz, hogyan lehetne ezen változtatni?

A: Igen nehéz dolog ez. Hosszú időt vett igénybe amíg idáig jutottunk. Mondtam, hogy optimista vagyok, de néha elszomorít egy-egy eset, van amikor néha  nem látok kiutat, olyat, amit az ember magától megtalálhat. Ez aprólékos munka eredménye, kitartást igényel meg határozott fellépést, semmi hiba, semmi kompromisszum nem jöhet számításba. Úgy gondolom, ez nagyon nehéz, és Szerbiában egy átlagember nem dönthet erről. Ez szomorú, mivel látszólag megválaszthatjuk ugyan, hogy ki legyen hatalmon, de voltaképp ez nem lehetséges.

Q: Voltál-e tanúja olyan kínos eseteknek, melyek a rossz szervezés miatt fúltak kudarcba?

A: Egzisztenciális értelemben?

Q: Szociális értelemben. Nem szeretnék konkrét példával untatni. Arra gondolok, hogy találkoztál-e olyan esettel, amikor a fiatalság nehézséggel találta szembe magát azért, mert valami hiba csúszott a szervezésbe. Az iskolában, szociális téren, vagy barátok között. Tudom, hogy tágan tettem fel a kérdést…

A: Igen. Nagyon nehéz így. Nem tudom, melyik témával kezdjem, melyik problémával. Ami a fiatalságot illeti, az ő konfliktusaikat, nem tudom mit mondjak, hacsak azt nem , hogy a médiumok mindenfélét állítanak, meg afféle tekintélyes személyek is, ám ugyankkor mindig, de mindig elmarad a kritikai gondolkodás. Nem összeesküvésre gondolok, hanem kritikai gondolkodásra. Valóban ennek is köze van a neveltetéshez, a családban kell megtanulnod, hogy minden hírt át kell gondolnod, s nem kritikátlanul elfogadnod. Úgy látom, ez hiányzik a fiatalokból, de nem csupán a fiatalokból, mindenkiből hiányzik, s ez vezet sokszor mindenféle kisebb vagy komolyabb bajhoz. Erre gondoltam. Ezen nem lehet változtatni. Mindig jobb ha kritikus szemszögből nézzük a dolgokat.

Q: Hogyan fejleszthetjük kritikus gondolkodásunkat?

A: Tanulással. Fontosnak tartom, hogy az iskolában, otthon meg az utcán is, kritikus szemmel figyeljük a dolgokat. Hogy a kötelező tantárgyak mellett is képezzük magunkat, kritikusan gondolkozzunk akkor is, amíg TV-t nézünk vagy az interneten böngészünk. Mindenütt szelektálni kell, mit nézel, mit hallgatsz, nem pedig elfogadni bármit. Ez nagyon fontos. Ezt a módszert fokozatosan kell kialakítani magunkban. Egyszerre nem lehet.

Q: Köszönöm  a tartalmas beszélgetést.

A: Én is köszönöm.

 

[:sr]

A – 1997 – Temerin

Q: Rođena si ovde? Je l’ bi mogla da mi kažeš kako si provodila svoje detinjstvo ovde?

A: Pa, da. Uglavnom u okolini zgrade u kojoj sam živela. Imali smo društvo koje se, sticajem okolnosti, naravno, našlo tu. S njima smo se družili. U detinjstvu jako mi je bilo stalo do društva, bilo mi je bitno da se uklopim, bez obriza na to kako će oni da reaguju na moje prisustvo, recimo. Dešavalo se, naravno, pamtim i lepe trenutke i one manje lepe kojih je bilo. Mislim da nisam mogla da utičem toliko na to, mislim da je moje detinjstvo uticalo kasnije na moje razmišljanje o društvu generalno. Naučila sam neke stvari, koliko je zapravo… koliko nije neophodno gurati se tamo gde ti… jednostavno gde vidiš, gde osećaš da ti nije mesto. Možda je to i posledica toga što nisam naročito društvena, ali sam komunikativna i to mi je neka dobra osobina.

Q: Pošto si pomenula to da ne treba se gurati tamo gde osećaš da ti nije mesto, ako je to bio sastavni deo tih loših delova iz detinjstva, možeš li mi reći nešto o tome, opisati neku od tih situacija?

A: Pa, to su situacije koje sam ja prevazišla zapravo, nisu mi toliko nanele neku emotivnu bol koju su mojim roditeljima, ali ja nisam obraćala, tada, pažnju na to. Meni je samo bilo bitno da se družim i ja sam se družila i iskoristila sam detinjstvo maksimalno. Mogu da kažem da sam celo svoje detinjstvo provela igrajući se i čak i kad sam krenula u školu, zapostavila sam i školu i u nižim razredima osnovne škole, tek dok nisam sazrela i shvatila zbog čega, zapravo, treba da se posvetim školi, zbog čega je bitno obrazovanje. Dešavale su se situacije, ali čini mi se da sam stvorila odbrambeni mehanizam pomoću kog se dan-danas borim protiv toga i ja mislim uspešno, bez obzira na to šta neko kaže ili uradi, mislim da imam solidan odbrambeni mehanizam. Valjda zbog toga ili zbog moje prirode, ne znam.

Q: Obe opcije su dobre. Možeš li mi reći nešto o tom odbrambenom mehanizmu?

A: To je lično moj, ja sam ga sagradila bez ikakvog uticaja da kažem da sam ja svesna da je neko uticao na to, bez ikakvih saveta ili nešto slično. To je, jednostavno, došlo prirodno i to jako pomaže. Ne dozvoljava nekim osobama do kojih ti nije stalo da uđu dublje u tebe, da te povrede na neki način. Naravno taj moj odbrambeni mehanizam ne podrazumeva vređanje ostalih ili bilo šta da radim nekom nažao, naravno, to nikako, nego jednostavno taj moj stav, prirodni gard, pomoću kog se borim protiv toga. Da, mislim da svaka osoba treba da ima neki svoj lični, individualni odbrambeni mehanizam, jer ne zaslužuje svaka budala da zna nešto o tebi što ti ne želiš. Ili da te povredi na neki način. Ma nekad je situacija neminovna, je l’, ali opet ti pomoću tog odbrambenog mehanizma uspevaš da se odbraniš i da prevaziđeš tu situaciju i da se oporaviš.

Q: Hvala.

A: Molim.

Q: Htela bih da te pitam nešto upravo zato što si rekla da svi moramo izgraditi svoje odbrambene mehanizme. Na koji način misliš da bi ljudi mogli da grade bolje odbrambene mehanizme, pošto oni mogu da budu proizvod ili straha ili prosto želje za izolacijom ili očuvanjem neke svoje ličnosti bez napada drugih ljudi? Na koji način bismo mogli da poboljšamo komunikaciju između ljudi, da ne bi uopšte dolazilo do takvih vrsta napada drugih ljudi na našu ličnost?

A: Pa, zapravo, komunikacijom. Komunikacijom se, čini mi se, prevazilaze takve stvari. Bitno je da pričamo sa tim ljudima otvoreno, da kažemo neke svoje probleme, da nam oni kažu neke svoje. Ne mora to biti ništa preterano lično, ali da ta osoba shvati da si iskren i, zapravo, upoznavanjem novih, različitih ljudi, mi stičemo toleranciju i, na neki način, empatiju koja je veoma, veoma bitna u životu iako možda osobe koje je nemaju, u nekom materijalnom smislu prolaze bolje, ali to je isto stvar izbora, čini mi se ili, opet, prirode.

Q: Nikad ne znamo između ta dva kraja. Dobro. Spomenula si iskrenost. Iskrenost bi mogla da bude jedan od osnovnih principa koji nas vode u životu. Možeš li mi reći koji su tvoji neki principi koji su te najviše vodili u životu?

A: Moja unutrašnja energija i moja otvorenost. Mislim da sam iskrena iako opet kažem da se ne družim sa velikim brojem ljudi, ali ponekad možda mi je zbog toga i sve bez veze. Ponekad se možda i loše osećam, ali shvatim da sam sama izabrala taj put. Naravno, ne znači da ne treba ništa da uradim povodom toga, samo nekada jednostavno u tim kriznim situacijama pokušavam da uđem u još kompleksnije odnose sa osobama sa kojima sam inače veoma bliska i na taj način to prevaziđem. Ili jednostavno radim nešto što će učiniti da se sećam dobro.

Q: Možeš li mi reći, pošto si spominjala dosta da nisi društvena iako si komunikativna, tako si definisala sebe da nisi društvena, da li misliš da si time sebi obezbedila neku vrstu sigurnosti ili možda da više sebe čuvaš od ljudi s kojima ne treba da stupiš u kontakt?

A: Da, više ovo drugo. Zapravo, izbegavam druženje sa osobama koje mi ne odgovaraju na prvi pogled iako možda to ponekad i nije dobro, ali jednostavno ne silujem i možda idem linijom manjeg otpora. Međutim, poznavajući neke ljude kojima je toliko… t.j. većina je ljudi kojima je toliko bitno da se uklope u društvo, ne znam koliko je to, zapravo, linija manjeg otpora. Jeste možda pasivniji način, ali opet mislim da je mnogo lakše pustiti da te nosi voda nego ići uzvodno. Mislim da je ipak lakše, bez obzira na pasivnost.

Q: Kako bi, prema tebi, trebalo izgledati prevazilažanje konflikta koji može da se javi u bilo kom smislu u društvu? Može da bude socijalni, ekonomski, može da bude politički. Kako zamišljaš da bi to bilo možda najbolje izvesti? Možeš li mi reći iz nekog tvog primera?

A: Mislite da li sam za neke kazne ili…?

Q: U principu, možeš da odgovoriš na ono na šta tebe pitanje navodi, naravno. Ali, prevazilaženje konflikta… Ukoliko ti imaš jedan interes, a osoba kraj tebe ima drugi interes, samo niste svesni da možete naći neki zajednički put. Eventualno da živite zajedno, da sarađujete, da idete ka istom cilju, negde, iako su vam različiti krajnji ciljevi?

A: Pa, da. Doći do… komunikacijom zapravo, pokušavati ostvariti dobar odnos i napraviti taj neki balans interesa, neki možda kompromis, ukoliko je to moguće i ukoliko se slažu, ali kada možda procene da to jednostavno ne ide, da se energije ne poklapaju, da se interesi ne poklapaju, da se ništa ne poklapa, ja ne vidim razlog zbog čega bi trebalo insistirati na bilo čemu.

Q: Kakav stav zauzimaš prema mišljenju drugih ljudi?

A: Onaj stav ‘Baš me briga šta drugi misle’ ne mislim da je naročito iskren, jer nikad ne može da te briga baš šta svi misle, odnosno, može da te briga šta neko tamo tebi nebitan misli, ali naravno da svi imamo osobe do čijeg nam je mišljenja veoma stalo. Tako i ja i bitno mi je kakvu sliku ostavljam, ali da, mislim da nije iskren taj stav i mislim da osobe koje to govore možda ponavljaju to kao neku mantru ne razmišljajući toliko koliko je zapravo njima stalo šta drugi misle. Naravno da nam je svima stalo.

Q: U redu. S tim u vezi dolazimo negde do pojma predrasuda. Pošto, izgleda, svi ljudi imaju opciju da već znaju šta neko drugi želi i voli i kako to ide, je l’ bi mogla da mi daš neko svoje shvatanje predrasuda, kako do njih uopšte dolazi?

A: Neznanjem i potrebom da imamo stav o bilo čemu iako neku materiju ne poznajemo. Pod materijom podrazumevam neku možda osobu ili neku grupu ljudi, ali mislim da dolazi i iz neznanja i možda je čak i u gorem slučaju kada ne postoji potreba da se tu nešto promeni, da malo zađeš dublje i proučiš nešto i na osnovu toga malo se edukuješ i na osnovu toga izgradiš svoje neko mišljenje koje, uglavnom, neće biti toliko površno, u svakom slučaju. Mislim da možda na taj način može da se prevaziđe predrasuda.

Q: Na koji način misliš da je lakše preneti dobru energiju na ljude oko sebe?

A: To je teško pitanje. Ne možemo svi to da radimo, naročito što sticajem okolnosti nekima se ta životna energija jednostavno ugasi i taj ima lični problem i naravno da nestaje pozitivne energije. Ali, s druge strane, možda osoba koja ima neiscrpnu pozitivnu energiju prirodno može da utiče na druge. Prirodno ili stečeno životom kojim je zadovoljan. Naravno da može da utiče na druge. Zato je bitno da se okružimo pozitivnim ljudima, mada, baš i ne po svaku cenu. Naravno, ne lažno, lažnim ničim izazvanim optimizmom. Ne, to ne podrazumevam.

Q: Ljudi za koje si pomenula da gube energiju polako, nažalost, oni se na neki način izoluju u stvari. Šta misliš da ljudi dobijaju takvom vrstom izolacije? Dobro ili loše, prema tvom mišljenju?

A: U početku je možda dobro, izbegavaju da ostali formiraju neku sliku o njima, da znaju šta se njima zapravo dešava, povlače se u sebe, a kasnije to povlačenje u sebe dovodi do usamljenosti, tako da je tim osobama neophodna pomoć bilo da je to neki član porodice, neka podrška, da naravno, podrška ili ako to preraste u neki ozbiljniji problem, pa i pomoć psihologa, psihijatra, zašto ne? Uvek postoji rešenje problema.

Q: Da li misliš da više učiš na rečima ili na primerima?

A: I jedno i drugo. Međutim, teorija je bez prakse ništa, a s druge strane i teorija je bitna, jer nas uvodi u praksu na neki način. Tako da mislim da je važno i jedno i drugo. Ne znam šta mene lično vodi, ali recimo od kada sam krenula u srednju školu mislim da sam dosta sazrela baš zbog razgovora koje smo vodili, bez obzira na moje vaspitanje kojim sam zadovoljna. Dobila sam tu neku zrelost. Ne znam, možda je to sa godinama, ali ja to nekako pripisujem školi i obrazovanju.

Q: Možeš i mi reći šta se po tebi podrazumeva pod identitetom? Šta je, u stvari, identitet jedne osobe?

A: Identitet osobe je, zapravo, nešto što se stiče. Mi osnovu za to, naravno, dobijamo po rođenju. Ali, problem se dešava kada počnemo da se uključujemo u društvo. Svi smo različiti, to je činjenica. Ali, čini mi se, što je malo i tužno, da veliki broj nas pokušava da tu svoju ličnost odbaci da bi se uklopila u šire mase, u njihovo razmišljanje, u njihovo ponašanje. Od najbanalnijih stvari, muzičkog ukusa… Zapravo, to nije najbanalnija stvar, uopšte nije. Tu sam malo kiksnula. Stil oblačenja, nije ni to, ali najbanalnijih stvari do svega ostalog. Sve je povezano, ne mogu da isključujem ništa. Sitnice su ono što nas identifikuje isto.

Q: Na koji način si ti gradila svoj identitet?

A: Slobodom. Slobodom razmišljanja, slobodom kretanja, ponašanja. Mislim da je to. Ali, bila sam svesna da moram da učim. Ne mislim samo na formalno obrazovanje. Naravno u svakom smislu i to doživotno. To sam naučila i trudiću se da tim putem idem do kraja života, da neću izgubiti onu životnu energiju.

Q: Pomenula si ljude koji se više uklapaju, pripadaju određenoj grupi koja je vladajuća, da bi bolje prošli. Šta misliš kakvu vrstu sigurnosti oni pronalaze u tome? To je jedno pitanje. Drugo bi bilo na koji način bismo mogli da im pomognemo da možda izgrade neki sopstveniji identitet?

A: Uh, to su ozbiljna pitanja. Da li dobijaju sigurnost time? Prividno. Oni misle da da. Zapravo, to je put koji je lakši, čini mi se, i oni time ne dobijaju bog zna šta ukoliko nisu glavni u toj nekoj grupi mediokriteta. Mislim da će lakše postati žrtva te iste grupe, nego neko ko je van toga, ko ima svoj odbrambeni mehanizam i svoje stavove i svoju ličnost, naravno koji nije preterano ograničen, jer to ne vodi ničemu. Mislim da bi u nekom trenutku čak i lošije prošli od onih koji su van. Ako se ne ističu.

Q: Sad bih se malo prebacila, pošto je to sve negde vezano i za ovaj deo. Pošto živiš ovde u Temerinu, ovde si provela ceo život, misliš li da ovde ima dovoljno mladih?

A: Mislite na broj?

Q: Pa, mislim na broj, ali mislim negde delimično i na zadovoljstvo mladih i na želju da ostanu ovde da žive. Ostvarenost. Kulturološki, muzički, socijalno, na bilo kom nivou.

A: Mislim da brojčano mladih ima dosta, koliko sam uspela da primetim, ali ta neka lična satisfakcija, mislim da je na lošem nivou. I potpuno razumem svakog mladog čoveka koji želi da svoj život učini boljim, kvalitetnijim, makar to bilo da ode iz zemlje. Potpuno to razumem. Ne mislim da je dobro za ovu državu, ali ljudi koji su mogli da odlučuju o tome šta je dobro za ovu državu izabrali su loš put, tako da zbog čega optuživati jednog mladog čoveka koji samo želi da učini svoj život kvalitetnijim… A opet, ako se izabere put takav da se ostane ovde, ne znam koliko bi taj isti čovek mogao da pronađe zadovoljstvo u onome što radi, koliko bi bio nagrađen za to što radi, koliko bi bio srećan. Ne znam, još uvek nisam došla do tog stepena da razmišljam jasno o tome. Natravno da se to prožima kroz svakodnevnicu, ali nisam konkretno razmišljala šta bih ja uradila po tom pitanju. Mada, ukoliko ovde ne bih imala neke šanse, ukoliko ne bih mogla da pronađem satisfakciju, ne bih se ograničavala.

Q: Šta je ono što bi tebi najviše zasmetalo?

A: U kom smislu?

Q: U smislu da bi želela da napustiš Temerin ili eventualno da…

A: Da, zapravo, smetalo bi mi, smeta mi i sad kad pogledam kako prosečan čovek živi. Prosečan čovek koji je obrazovan ili koji nije obrazovan. Jednostavno, posmatranjem situacije, ne znam koliko bih mogla da se istaknem, ne znam koliko bih mogla da budem nagrađena za to, jer je to veoma bitno ako mi odaberemo životni put, mi treba i da ostanemo u životu od nečega, tako da videćemo, ne znam, ali razumem. Ne mogu da kažem da podržavam, razumem potpuno i nikada ne bih optuživala nikog ko želi da poboljša svoj život.

Q: Kako misliš da bi to moglo da se promeni?

A: To je jako teško. To je nešto što se gradilo, gradilo i gradilo i rekla sam da sam optimista, ali ponekad sam stvarno preplavljena pesimizmom u nekim slučajevima, u nekim situacijama gde jednostavno ne vidim izlaz, bar ne da ga pojedinac može naći. To je nešto što se sistematski radi i to je nešto što zahteva upornost i to je nešto što zahteva odlučnost, bez ikakvih kikseva, bez ikakvih kompromisa. Mislim da je to jako teško i da prosečan čovek u Srbiji ne može da odlučuje ni najmanje o tome, što je tužno, jer s obzirom da mi kao možemo da biramo ko će nam biti na vlasti, ali zapravo i ne možemo.

Q: Da li si prisustvovala ovde nekim situacijama koje su bile problematičnog karaktera, baš zbog takve vrste neke loše organizacije ili…?

A: U egzistencijalnom smislu?

Q: U društvenom smislu, socijalnom smislu, ne želim sada da ti namećem neko konkretno pitanje. U bilo kom smislu da su se mladi suočavali sa nekim problemom koji im je bio nametnut zbog toga što nešto nije bilo uređeno onako kako bi trebalo da bude. Može da bude u okviru škole, može socijalno, možda između prijatelja. Znam da je široko pitanje, ali…

A: Jeste. Jako nezgodno. Ne znam koju temu da načnem, koji problem. Što se tiče mladih i njihovih sukoba, ne znam šta bih trebala da dodam po tom pitanju osim da nam je svašta nametnuto od strane medija, od strane nekih kvazi autoriteta i da uvek, uvek, uvek fali kritičkog razmišljanja. Ne toliko teorija zavere, ali kritičkog razmišljanja. Da, i to je nešto što možda ima veze sa vaspitanjem, možda od kuće polazi to da ti treba svaku informaciju da malo obradiš u glavi, da povežeš one što si do tad čuo neke stvari, a ne samo da uzmeš zdravo za gotovo. Ne znam, ali mislim da je to problem kod mladih, ali ne samo kod mladih, mislim kod svih i da to dovodi do lakših, ali i težih sukoba, do nerazumevanja, do problema inače. Mislim. Ali, opet, to ne možemo da promenimo. Možemo samo da kritički razmišljamo iako to nije baš „samo“.

Q: Na koji način misliš da bismo mogli unaprediti kritičko razmišljanje, jednostavno povećati ga?

A: Sistemom obrazovanja opet. Mislim da je veoma bitno da mi u školi kritiki razmišljamo, ali i kod kuće i na ulici, i to neko neformalno obrazovanje u vannastavnim aktivnostima, dok gledamo TV naročito, dok smo na internetu. I tamo isto je jako bitno, selektovati ono što ćeš slušati i što ćeš gledati, ne upijati sve. To je jako bitno. Naučiti tu tehniku koja se gradi postepeno. Ne može odjednom ništa.

Q: Hvala ti puno na razgovoru, bio je jako lep.

A: I tebi hvala.

[:]