T – 1991 – Temerin

T – 1991 – Temerin

Q: Kérlek, mutatkozz be!

A: Tóbiás a nevem, 24 éves vagyok, Temerinben élek. Újvidéken vagyok egyetemi hallgató a Műszaki Egyetem Mehatronika szakán. A maszter fokozatot végzem. Röviden ennyit. Itt helyben a „Falco” természetbarát egyesület tagja vagyok. Fotózással foglalkozom, Röviden ennyi.

Q: Nagyszerű. Köszönöm.  Kezdjük az identitás kérdésével. Mennyire fontos az identitás?

A: Az identitás igenis fontos. Kinek mennyire. Attól függ, de fontos az önbecsülés is meg az, ha komolyan vesszük önmagunkat. Mindenki számára fontos az identitás.

Q: Úgy értettem, te azt gondolod, hogy mindannyiunkban több identitás rejlik.

A: Valóban, több identitás rejlik és még azt is mondtam, hogy az önbizalom fontos, mert mindenki egyféleképp viselkedik otthon, másféleképp másutt, attól függően milyen társaságban van éppen.

Q: Mitől függ a különböző viselkedés?

A: Hát az emberek közti különbségtől, kultúrák közti különbségtől, szokásoktól, attól, mi elfogadott és mi nem. Nem mondhatsz el mindent egyformán rokonoknak, nagymamáknak, nagypapának, azoknak, akik nem értenek a mostani dolgokhoz, mert nekik meg kell magyarázni egyes dolgokat, míg a barátokkal más. Ők értik a modern elnevezéseket, értenek a mai technológiákhoz, nekik nem kell magyarázni.

Q: Teljesen egyetértek. Mondd, honnan ered az identitás? Hogyan kapjuk az identitásunkat?

A: Részben magunk teremtjük meg, valószínűleg, részben pedig a környezetünk alkotja rólunk, annak alapján, ahogy az emberek látnak minket. De ez már filozófia.

Q: Filozofálhatsz nyugodtan. Ezek olyan kérdések, hogy megengedik ezt. Mi az, amit öröklünk? Mi képezi az örökségünket?

A: A géneket bizonyára örököljük. A kultúrát meg a nyelvet kicsi korunktól tanuljuk, ezeket túlnyomórészt tanuljuk.

Q: Mióta élsz Temerinben?

A: Születésem óta.

Q: Hogy érzed magad Temerinben?

A: Hát, jól. Nem mondhatok semmi rosszat. Vannak gondok, de általában minden rendben van.

Q: Melyek azok a gondok?

A: Pillanatnyilag gondot okoz a társadalmi helyzet az országban, általában a gazdasági helyzet. Sok a munkanélküli, nincs az embereknek munkájuk, nincs pénzük, ebből kifolyólag nehézségekkel küzdenek s ezért bosszúsak. Ez a legnagyobb gond. A társadalom rétegeződik, szórakozóhelyek vannak , másfajta esemény  meg nemigen van, és ez is gondot okoz. Temerinben, amint látom, óriási gondot okoz az emberek passzivitása. Bármit is rendezzenek, vagy itt a KIC-ben, azelőtt is, most is, egy időben figyelmmel kísértem, kiállítás – megnyitók vannak,  megjelennek a szervezők, a kiállítás szerzője, meg annak a rokonai, összesen öt ember. Ha nem esik az eső, eljön húsz. Ez, úgy gondolom, lesújtó. Sehova nem jönnek el, nincs semmilyen megmozdulás, nincs semmi. Lassan már a vallás se érdekli az embereket. Minden téren gond van.

Q: Ez engem is foglalkoztat, mivel már régóta próbálkozom rendezvények szervezésével. Mit lehetne tenni, hogy megváltozzon a heyzet?

A: Nem tudom. Nehéz kérdés. Attól függ hol és hogyan, de mit lehetne megszervezni, mihez volna kedvük az embereknek, hogy a fiatalok is eljönnének, mivel a fiatalokra kellene építkezni, azokra a harminc évesnél fiatalabbakra, mert hatminc felett már családjuk van, gyerekeik, el vannak foglalva és nem érnek rá. Ezért ők kevésbé veszik ki részüket úgy a civil mint a társadalmi feladatok végzésében.

Q: Mi az, amit nélkülöznek itt a fiatalok, ami kimozdítaná őket?

A: Több lehetőséget kellene felkínálni nekik,ki kellene kérni véleményüket. Arról beszélhetek, ami velem történt, mivel én fényképezéssel foglalkozom. Öt éve volt egy természetfotókat bemutató kiállítás, nem emlékszem a címére. Öt vagy hat alkotó vett rajta részt, mindegyikük öttől tíz fotóval, és ez azóta nem ismétlődött meg. Egyszer sem. Akkor voltam kezdő. Nem vettem rajta részt. Azóta nincs ilyesmi, pályázatot sem írtak ki, semmilyen kiállítás sincs. Láttam valami felhívást, hogy lehet i alkotásokkal jelentkezn kiállításra, öten – hatan vehetnek részt a pályázaton. Lehet úgy is, de ez így nem elég közvetlen. Én legalábbis ezt gondolom.

Q: Tapasztalatod szerint odafigyelnek mások a te véleményedre, ezzel kapcsolatban? Fordul valaki hozzád a kérdéssel:”Mi a véleményed, milyen programok kellenének”?

A: Vannak, akik megkérdezik. Engem nem kérdeztek meg. Egyszer érdeklődtem valami esemény felől, érdekelt közelebbről, mivel ha fényképezek, tudnom kell előre a részleteket is, de még válaszra sem méltattak.

Q: Hogyan lehetne javítani a komunikáción?

A: Nehéz ezen javítani. Zárkózottak az emberek. Nincs semmilyen ötletem.

Q: Hogyan zárkózottak?

A: Nem tudom. Ha nyilvánosan kérnek véleményt, tudtommal  nem érkezik válasz. Semmilyen válasz, semmilyen. Lehetséges, hogy valami kevés akad, de többnyire nem. Itt és most a „Falc”-cal valamit megjelentetünk és általában nincs válasz. Nem érkezik semmi. Két évvel ezelőtt kezdeményezték egy kerékpárút megépítését. Tudtuk mi jól, hogy azt nem lehet egy hónap alatt kivitelezni, hogy az egy olyan folyamat, mely éveket vesz igénybe, talán öt-tíz évet is, de ezt a választ kaptuk: ez nincs az idei tervben, jelentkezzünk legközelebb. Elvetették a kezdeményezést. Elfelejtettük. Előbb is volt már hasonló tervünk és lassan megszerettük volna valósítani, el akartuk kezdeni a projektet, belefogni a dologba, persze hogy pénzbe kerül. Az önkormányzat egymaga, vagy valamilyen egyesülettel közösen nyújtsa-e be a pályázatot, itt nálunk, vagy az IPA projektek keretében? Egymagunk ezt nem tudjuk megvalósítani. Az önkormányzatnak kell a vezető szerepet vállalnia.

Q: Támogatásra van szükség. Te pedig hiányolod a kommunikációt és a visszajelzést. Egy valami érdekel. Mivel te magyar vagy, milyennek látod a nemzetek közötti komunikációt Temerinben? Mit gondolsz, van-e különbség…

A: Nyilvános kommunikáció?

Q: Úgy általában.

A: Külön jelennek meg az újságok, magyarul és szerbül. A rádió fél műsoridőben magyarul, fél műsoridőben pedig szerbül sugároz műsort, sajnos a médiára jellemző, hogy elég sok hibával közlik a híreket. Ez baj. Úgy az újság, mint a rádió. Ellenőrizni kell, nem lehet hinni nekik, a hírek viszont egyoldalúak, nincs rájuk tágabb rálátás. A Fiatalok Irodája kapcsán szó volt róla, hogy ott az önkormányzatoknak saját TV csatornáik vannak. Tudom, hogy itt a szomszédságunkban is volt kábel TV, amit elég könnyen létre lehetne hozni, de nálunk még nincs ilyen. Pedig lehetne.

Q: Hogyan hat ki ez a médiumok közott uralkodó  elkülönülés az emberek közötti komunikációra?

A: Hát eléggé kihat. Az ősszel faültetési akciót rendeztünk a belgrádi minisztérium támogatásával, nem tudom pontosan, honnan kaptunk pénzt. Értesítettük a médiát. Ha nem tévedek, egyedül a temerini rádió magyar szerkesztőségétől jöttek el, a többiekhez mi írtunk cikket, elküldtük nekik, de nem közölték le. Vagyis egy töredékét, alig tized részét. Lejegyeztük azt, amit csináltunk, de én azt szeretném, ha inkább a honlapon jelentetnénk meg ezeket a dolgokat, ott jobban hozzáférnének az emberek.

Q: Érzésed szerint ez azért van, mert eltérnek a nyelvek és csak a komunikáció teszi, vagy másban rejlenek az okok?

A: Részünkről is történt hiba, a szöveg egyébként le volt  fordítva, csak meg kellett volna jelentetni. De nem akarták. Videófelvétel is készült ekkor, a vágás is elkészült, minden készen volt. Sehol nem közölték, nem akarták, állítólag nem szóltunk időben, hogy kijöjjenek. Tudtommal időben bejelentettük. De ők nem jöttek ki, aztán meg azt állítottak, hogy nem szóltunk időben.

Q: Mennyi kifogás!

A: Kevés az érdeklődés, az aktuális esemény, vagy mi. Tavaly, a robotikai verseny után megkérdeztek, ez a magyar nyelvű RTV részére készült, amikor én az egyik versenyző voltam a robotikai vetélkedőn és 10-15 percig beszéltem, a végén megkérdeztek, szívesebben mennék-e külföldre dolgozni, vagy maradnék itthon, a végén csak ezt a munkára vonatkozó részt közölték, meg arra vonatkozó kommentárt,  hogy az emberek el szeretnének-e menni külföldre, úgyhogy ha nyilatkozatot adsz, nem tudhatod mi lesz belőle a végén.

Q: A maguk izlése szerint átfogalmazzák.

A: Igen, a szövegkörnyezet az akkor aktuális politikai és társadalmi helyzethez igazodott, a riporter azt mondta, ami akkor éppen aktuális volt, legalább két éve már. De hogy a robotikai verseny nyilvánosságot kapjon, az már nem lehetséges. Nem mondom, egyetemisták meg mások részére szervezték a versenyt, több, mint 15 csapat vett benne részt. Mindegyik csapat sok munkát fektetett bele, rengeteg munka volt benne meg pénz is, amit a szponzoroktól kaptunk, mégis kevesen számoltak be róla. Idén is megtartottuk. Én nem vettem benne részt. Három újvidéki csapat bejutott a Svájcban megtartásra kerülő világ-fináléba. Amennyit a médiában erről megjelenni láttam, arra vonatkozott csupán, hogy az utolsó hétig nem lehett tudni, lesz-e szponzor, s ki fizeti az utiköltséget. Személyenként körülbelül ezer munkaórát fektettek be az előkészületekbe, ha nem többet, az egyetem részéről meg egyes csapatok részéről, mert mindannyian az egyetemről jöttek, egyesek már felsősök voltak és a tanársegéd vezette őket, de túlnyomórészt az egyetem fektetett be anyagi eszközöket.

Q: Ismét az anyagiakra terelődik a szó, mondtad is, hogy az emberek másképpen viselkednek.

A: A végén sikeresek voltak, a legjobb csapat negyedik lett a világ-finálén, nem tudom hány országból voltak versenyzők.

Q: Ez valóban jelent valamit.

A: igen.

Q: Most visszakanyarodok a többnemzetiségű és a különböző nyelvű nemzetekre Temerinben. Mondd, van-e más nemzetiségű szomszédod?

A: Van. Körülöttem túlnyomórészt magyarok élnek, de vannak szerbek is. Egymás mellett élünk, gond nélkül. Ismerjük egymást. Ha valami felmerül, megbeszéljük, ezzel nincs gond.

Q: De a problémáktól eltekintve mennyit szoktatok beszégetni?

A: Hát keveset. Úgyanúgy mint a többi szomszéddal. Nem kávézunk együtt, nem szomszédolunk, hanem ha valamelyik szomszédnak szüksége van segítségre, szól és mi elmegyünk segíteni. Ennyi. De ott, ahol csak odapillantanak, hogy mit csinál a szomszéd, vagy mit művel, ott aztán nincs valami komunikáció.

Q: Hiányzik-e neked valami ebben a közösségben? Temerin városára gondolok.

A: Hát, amint látom, Temerinben annyi a gond, hogy azt sem tudjuk mitévők legyünk. Máról holnapra tengődünk. Tervek hol vannak, hol nincsenek. Vannak civil szervezetek, egy részük működik, egy részük meg nem, megszűnnek. Mi is szembesülünk avval, hogy nincsenek embereink. Nem tudjuk, hogyan vonjunk be több embert, aki khajlandók volna dolgozni, mert nincs aki dolgozzon. Elképzelésből volna elég, csak időnk nincsen. Nem tudom mit mondhatnék. A legnagyobb gondot az emberek passzivitása okozza, mert ember az van, mind otthon ül, filmeket néz, játékokkal szórakozik, a fiatalok zöme pedig nem csinál semmit, reggeltől estig a számítógép előtt ül. Aki iskolába jár, annak az a dolga, de vannak sokan akik elvégezték az iskolát, nincs munkájuk, otthon sem csinálnak semmit, lenne idejük valamilyen hasznos társadalmi munkára, de nem akarnak tenni semmit sem.

Q: Vajon az aktívabb társadalom több konfliktust is hordoz magában?

A, Bizonyos tekintetben igen. De ha aktív az a közösség, a konfliktusokat párbeszéddel meg tudja oldani. A nagyobb méretű konfliktusok, mind amilyenek a verekedések, általában este történtek, szórakozóhelyeken. Olyankor, amikor mindkét fél már részeg. Ha a kelleténél többet ittak, hirtelen előjön, hogy az a másik másmilyen, vagy többje van. Akkor már baj van, de azt is meg lehetne úgy oldani, hogy időben be kellene zárni  a szórakozóhelyeket, mert most este tizenegykor mennek el szórakozni. Jó, jó, a társaságtól függ, de nem kellene megengedni, hogy egyig nyitva tartsanak, hogy reggel fel tudjanak kelni és dolgozzanak ha van mit, akkor nem lenne annyi probléma. Általában azok közt jelentkeznek gondok, akik keresik a bajt. Előfordul, hogy csak az egyik fél keresi a bajt, a másik nem, de ez a ritkább.

Q: Temerinben úgy van, hogy az iskolák különböző tannyelvűek, minden nemzet a saját nyelvén folytat oktatást és az iskolaépületek is külön vannak. Gondolod, hogy ez is hatással van arra, hogy a fiatalok Temerinben hogyan érintkeznek?

A: Nem kellene, hogy ez hatással legyen rájuk, mert az iskoláskor előtti intézmény együtt van. Az a tény, hogy az iskolák külön vannak valamelyest befolyásolja, hogy ne érintkezzünk annyit, de ha egy épületben lennének az iskolák, akkor sem biztos, hogy jobb volna a komunikáció. Egyedül az, hogy egy helyen lennének tornaórán, de az is könnyen konfliktushoz vezetne, mert egymás ellen játszanának a csapatok, általában úgy szokott lenni, hogy az egyik nemzethez tartozók  a másik nemzethez tartozók ellen, szerbek a  magyarok ellen játszanának, futballoznának vagy kosárlabdáznának mindegy, de nem hiszem, hogy ez javítana  viszonyokon. Külön vannak az épületek, nincsenek távol egymástól, eltérnek az órarendek is, más időpontban kezdődik a tanítás. Ebből nem származik konfliktus. A másik nemzet szokásairól több információ kellene. Ami a vallást illeti, sok mindent nem ismerek a pravoszláv szokásokból. Jó, tiszteletben tartom őket, őnáluk az a szokás. Én más szokásokat ismerek. Más szempontból, gondot okozott amikor azok költöztek közénk, akik eddig soha nem láttak más nemzetiséget, nem szokták meg, hogy létezik másmilyen nép is.

Q: Milyen gondok ezek?

A: A háború után jelentkeztek. Temerin egyik részében, egy helyen csupa ilyenek települtek le. Azt beszélik, hogy szándékosan történt ez így, mert Temerinben ötven százaléknál több volt a magyar lakos. Most meg, tudtommal, harminc százalékuk csak a magyar.

Q: Igaz, hogy körülbelül 20-30 évig…

A: Most szándékosan megváltoztatták. Megfordították az arányt.

Q: Ki tehette ezt? Kinek volna akkora hatalma, hogy megváltoztassa a lakosság összetételét?

A: Az akkori kormány és nem tudom még  ki támogatta ezt. Azelőtt is volt ilyesmi, de azt lassan, fokozatosan kellene csinálni. Azelőtt is megtörtént ilyesmi, a második világháború után is bekövetkezett ez, csak kisebb arányokban. Ide települtek emberek, akik nem tudták használni  még a konyhát se, és itteni asszonyok tanították őket arra, hogyan kell konyhában főzni. Meg azt se tudták, mire való a parketta, azt hitték, tüzelnek vele. Ilyesmit beszélnek róluk.

Q: Azt mondod, annó az okozott gondot, hogy azok az emberek nem ismertek más kultúrát. De milyen most a helyzet?

A: Hiszem, hogy valamelyest nyugodtabb azóta, csak ez a gazdasági válság ne tartana már évek óta. Most úgy van, hogy igenis mindenki azt nézi, hogy elmenjen innen. Magyarok is meg szerbek is. Hallom a buszban, hogy rendben van, itt elvégzik az iskolát és elmennek külföldre állást keresni. Nem akarnak itt maradni. Komoly gondokkal fogunk szembesülni, nem maradnak fiataljaink, már most látni mennyien elmentek, de ha egész évfolyamok mennek el, hogy úgy mondjam, nem maradnak fiatalok, már most nem indítanak osztályokat a magyar tagozaton az iskolában. Volt négy osztály, húsz diáknál több mindegyikben, amikor én jártam iskolába, huszönöt is volt. Most három tagozat van, mindegyikben húsz-húsz diák. Ez nagy különbség húsz év leforgása alatt. Ezt a folyamatot egyelőre semmi sem tudja visszafordítani.

Q: Te ettől hogy érzed itt magad?

A: Hát úgy terveztem, úgy nézem, hogy itt találjak munkát, csakhogy egyre kevesebb szervezet és egyesület létezik már. Civil szervezet, de másmilyen is, mivel nem lesznek emberek, akik majd részt vesznek a bennük folyó munkában és dolgoznak. Nem tudom, hányan vannak itt és hányan dolgoznak aktívan. Az egyetemisták megegyeztek valamiben, másodjára is szerveződtek, mivel tudtommal először öten voltak  . Öt ember még nem tükrözi az egész közösséget, vagy azt a szervezetet, ha a többiek mindannyian passzívak, nem csinálnak semmit. Eltűnik az egyesület, itt a bökkenő. Rendben van, megvagyunk, de milyen lesz itt az élet azt nem tudjuk, nem is tudjuk előre megjósolni.

Q: Sérülnek-e bizonyos jogok, amelyek egyébként megilletnének téged?

A: Van iskolánk, biztosított a tanulás, igaz, magyar nyelvű egyetem nincs, csupán bizonyos szakok léteznek. De mivel itt élünk, muszáj megtanulnunk a nyelvet, de az nem olyen borzasztó, meg lehet tanulni. Az igazat megvallva, nem esett jól, amikor a tanár azt mondta, hogy meg kell tanulnom rendesen a nyelvet, mert ha nem nézi meg ki írta a dolgozatot, nem is tudja. Megnézte ki írta, különben nem ismerte volna el a választ, mely technikai részről pontos, csak nyelvtani hibák voltak benne, de azt se tudom igazán, hogy mi.  Különben semmi baj nincs az egyetemen, egyedül én vagyok magyar az osztályban. Észrevettem, hogy többen, akik egyébkénet szerbek, úgy ahogy, jól beszélnek magyarul is, vannak hárman vagy négyen ilyenek. Csak nem szólalnak meg magyarul. Tudnak ugyan, de én azt csak akkor hallom, ha valamelyikőjök mobilon beszél. Ez így három év múlva egy kicsit furcsa.

Q: Hogy éreznéd magad, ha több szerb ember beszélne magyarul?

A: Valamennyivel jobb volna a helyzet, mivel vannak, akik nem tudnak jól szerbül, én sem tudoktökéletesen. Van amit muszáj elintézni vagy kitölteni valami kérdőívet, mondjuk egészségüggyel kapcsolatban. Muszáj emberekhez szólni, mégpedig úgy, hogy megértsenek. Mondjuk betegségről nehezen tudok szerbül beszélni, erre ritkán is van alkalmam, tehát nem tudok. Van rá példa, hogy egyes szerbek  megtanulnak magyarul, lehet úgy is. Volt egy tanár, akinél letettem a vizsga elméleti részét, de nem akarta beírni a kilencest, mivel egy vagy két pont hiányzott. Azt mondta, fel kell javítanom tizesre. Nahát. Előröl kellett átvennem az egész anyagot, ekkor meg a tanársegéd felajánlotta, hogy megírhatom magyarul is, a tanár megérti. Utána hallottam, hogy magyarországi vendégekkel , törve ugyan, de magyarul beszélt. A végén mégsem írtam magyarul, mivel szakkifejezésekre lett volna szükségem. Kerestem magyar nyelvű könyvet is és utánanéztem, de arra már nem jutott időm, hogy minden szakkifejezést megkeressek.

Q: Mindenesetre ez megnehezíti a tanulást.

A: Igen. Három héttel ezelőtt alkalmam volt, mivel egy tantárgyból vendégtanár adott elő nálunk Szlovéniából. A tantárgyat angol nyelven adta elő, a megjelölések eltértek attól, amit mi használunk. Egy matematikai rövidítésről volt szó, ami a diferenciális egyenletek szorzóját jelöli meg. Igyekszem megérteni amennyire csak lehet, mert nem könnyű anyagról van szó, és erre a tanársegéd kérdez tőlem valamit szerbül. Először nem is értettem, hogy mit kérdez, mert tudom, szerbül van. Megpróbálom megérteni, mit mond angolul, ugyanakkor magyarul gondolkozom, ő meg szerbül teszi fel a kérdést s e zmár túl sok volt nekem. Akkor. Különben két nyelvet még jól tudok követni. Előfordul, hogy tévét nézek, valami filmet, a szerb fordítást olvasom, aztán azt se tudom, milyen nyelven volt az a film. Nem tudom, szerbül vagy magyarul beszéltek-e.

Q: Túlnyomórészt milyen nyelven kíséred a médiát?

A: Általában magyarul. Ha a facebook-on látok egy linket szerbül, azt is megnézem. A híreket nem szoktam nézni, az aktuális eseményeket nem követem figyelemmel, át szoktam lapozni a vasárnapi újságot. Úgyis minden ugyanaz.

Q: Léteznek-e információk melyeket egy bizonyos nyelven megjelentetett folyóiratban találsz meg?

A: Előfordul. Megintcsak az egyetemen fordult elő, hogy sokáig keresetem egy bizonyos kifejezést. A tanár azt mondta, nehezen fogjuk megtalálni. Magyarul nincs semmi, szerbül semmi, angolul semmi, németül sem találtam. Három napig kerestem de nincs erről semmi az interneten. Fontos pedig a szakma szempontjából, az iparosok tudnak erről valamit, nyilvános adat nincs erről. Több minden van most magyarul, szakkifejezés, képlet, ami a radioaktivitásról szól. Tudom, hogy létezik erről, szerbül nem kísérem annyira, de ami az újabb eredményeket illeti, minden angolul van. Úgyhogy ez, amit fél éve találtak fel, és századszor nem hazugság, hogy feltalálták a daganatos betegségek elleni gyógyszert, arról nem írnak az újságok, hanem csak szakdolgozat alakjában lesz meg angolul és így is kell keresni.

Q: Múlik az idő, hosszúta nyúlt a beszélgetés, hosszabbra mint ahogy azt az utasításban meghagyták, de jól sikerült a beszélgetés, ezért nem szakítottam meg előbb.

A: Van még?

Q: Mégcsak egy kérdés maradt hátra.