S 1995 Újvidék

S – 1995 – Újvidék

 

Q: Tehát most Újvidéken laksz.

A: Igen.

Q: Meddig éltél Törökbecsén?

A: Törökbecsén születtem, ott jártam általános iskolába, Újvidéken iratkoztam középiskolába, azóta élek Újvidéken.

Q: Ezek szerint, Újvidék (Novi Sad) is meg Törökbecse (Novi Bečej) is, amellett, hogy mindkettő elnevezésében ott az új előtag (novi), multikulturális, többnemzetiségű helység, város. Milyen az élet ilyen környezetben?

A: Szerintem, mondjuk, Törökbecsén, bár sokkal kisebb város, az emberek józanabbak és könnyebben fogadják be  a jövevényeket, a más nemzetiséghez tartozókat. Újvidék sokak szerint egy nagy falu, és az emberek ott valahogy sokkal zárkózottabbak. Én sokkal többet vártam Újvidéktől, azt gondoltam, hogy hajlandóak több mindent elfogadni, nem is tudom… Nem tudom, hogy magyarázzam meg.

Q: Miből gondolod, hogy ott zárkózottabbak a multikulturalizmus iránt, mint Becsén?

A: Ott jártam középiskolába, Törökbecsén meg többé-kevésbé mindenki ismeri egymást, nincs különbség a romák, magyarok, szerbek között, ez senki számára nem lényeges. Itt pedig valahogy érzed a határokat, bizonyos előítéletek uralkodnak arra vonatkozóan, hogy faluról jöttél-e, vagy egy kisebb településről, mintha ettől kevésbé lennél művelt, mintha sok mindenről nem volna tudomásod. Ezt tapasztaltam amíg középiskolába jártam.

Q: Gondolod, hogy a nemzeti kisebbségek úgy általában… vajon milyen a nemzeti kisebbségek helyzete Vajdaságban?

A: Hát úgy mondják, hogy elnyomják őket. Nem tudom most milyen, a romák egyre több jogot élvezhetnek. Őszintén, nagyon szeretem a roma kultúrát. Van néhány roma barátunk, ők itt járnak az egyetemre, és semmi baj nincs velük. De ott vannak azok a romák, akik továbbra is úgy viselkednek, mintha elnyomnák őket, pedig úgy gondolom, ez nincs is így. Egyesek lenézik az embert a bőre színe miatt, kinézése miatt, nemzeti hovatartozása miatt, ez mindig is így lesz függetlenül attól, milyen jogaik lesznek nekik a mi jogainkhoz képest.

Q: Milyen viselkedés utal arra, hogy lenézik őket?

A: Úgy vélem, ők is ludasak ebben. Van egy haverom, aki ugyan roma, de őt nem nézik le annyira, mivel ő beilleszkedett a társadalomba. Idejött, elvégezte az egészségügyi  középiskolát, beíratkozott az orvosi egyetemre. Gondolom, amúgy jó fej és az ő esetében nem tesznek különbséget. De mégis, ha egy nemzeti kisebbség kifogást emel valami ellen, akkor ők maguk kezdték el, ők maguk az okai annak, hogy mások nemzeti hovatartozásuk miatt lenézik őket.

Q: Honnan ered az identitás?

A: Általában úgy gondolom, hogy minden a családból ered. Úgy van ez, hogy a szülők a saját mintájukra nevelnek, fokozatosan formálnak személyiséggé, majd később, amikor már eléggé felnőttél, te magad találod meg saját személyiségedet, énedet. Úgy gondolom, a nevelésnek van a legnagyobb hatása.

Q: Meg tudnád határozni, milyen arányban játszanak szerepet az öröklött tulajdonságok, valamint saját  magunk által kialakított tulajdonságaink, amikor önazonosságról van szó?

A: Erős a szüleinktől kapott befolyás, ám a személyiségtől is függ, attól, milyen a személyiséged, mennyiben hagyod, hogy a szüleid hassanak rád, vagy egyszercsak azt mondod:  mostantól magam szabom meg az értékrendem, magam határozom meg a megítélésem. Úgy gondolom, döntő fontosságú  az, hogy magad építsd fel a saját egyéniséged, személyeséged körvonalait. De az is döntő, milyen nevelésben részesülsz, milyenek a családi körülményeid. Ha elég erős személyiséged van, ki tudod magad vonni a család értékrendje alól, ha úgy érzed, valami nincs rendben.

Q: Honnan ered az előítélet?

A: Szintén a családból. Úgy gondolom, minden a családból ered. Abból, milyenek a szüleid, megengedik-e, hogy te… beléd táplálnak-e eleve bizonyos előítéleteket, vagy, gondolom, minannyiunknak vannak előíteletei. Ez természetes. Csak sok függ attól, hogyan viszonyulsz hozzájuk, hagyod-e, hogy hatalmukba kerítsenek.

Q: Lehet-e valahogy túltenni magunkat az előítéleteken?

A: Hát, lehet. Nekem is vannak előítéleteim, ha megpillantok valakit. Nincs rendjén, hogy előre ítélj meg valakit a külseje szerint, de nemritkán az a valaki meglepetéssel szolgál. Ha megismerünk valakit, mindig  esélyt kell neki  adnunk.

Q: Hogyan tudunk hatni másokra, hogy leküzdjék előítéleteiket?

A: Nem tudom hogyan tudunk hatni másokra eredményesen, de talán a beszélgetés a legjobb módszer. Megengedni, hogy megismerjenek. Így.

Q: Vannak-e szomszédaid, akik valamilyen más nemzetiséghez tartoznak?

A: Vannak. Törökbecsén mindenkinek van ilyen.

Q: Milyen viszonyban vagytok egymással?

A: Kezdetben, amíg mindannyian kicsik voltunk, Törökbecse kis település s mindenki  mindenkivel jóban volt. Most pedig, attól függ. Sok barátom magyar nemzetiségű. Most is. Velük szemben nincs előítéletem. Ez csakis attól függ, merre visznek az élet útjai. Én nem barátkozom többé velük. Van akivel igen. Kiskorunkban mindannyian barátkoztunk egymással, együtt játszottunk.

Q : Kissé bonyolult kérdést tettem fel. Vannak-e szituációk, amikor a nemzeti hovatartozással vagy konfliktussal hozzuk összefüggésbe őket, ám tulajdonképpen más az eredetük?

A: Nem jól értettem.

Q: Mivel azt mondtad, nem a származás miatt szakadt meg köztetek a barátság, hanem egyszerűen ketté váltak útjaitok, az érdekel, hogy melyek azok a szituációk, melyek miatt emberek eltávolodnak egymástól, illetve konfliktusba sodródnak, ami egyébként természetes dolog, de amelyeknek okai nemzeti hovatartozásukra vezethetők vissza.

A: Én erről másként gondolkodom. Ha én szakítok valakivel, az nincs összefüggésben nemzeti hovatartozásával. Talán az érdeklődésünkkel van csak összefüggésben. Példának okáért, az én legjobb barátom elment innen. Nem voltak közös érdekeink, egyszerűen gyerekkorunk óta barátok vagyunk. Mint két testvér. Ő messzire ment innen a karrierje miatt. Én erről nem tehetek. Se nem gyűlölöm emiatt, se nem vagyok féltékeny vagy egyebek. Nem fogom megengedni, hogy barátságunk megszakadjon. Egyszer  majd úgyis találkozunk.

Q: Hogy reagálsz a médiumok tájékoztatására, ami a vajdasági kisebbségeket illeti?

A: Eleve az, amit a médiumok közölnek, lehet, hogy nem is igaz, lehetséges, hogy a kívánttól ellenkezőleg hat, mintha valaki sajnálná a kisebbségeket, s ez ellenkező  hatást válthat ki. Lehet, hogy provokálják a szóban forgó kisebbséget, amelynek a jogaiért szállnak síkra, de ez nem helyes.

Q: Hogyan kellene helyesen cselekedni ennek érdekében?

A: Úgy, hogy a kisebbség jogokhoz jusson, vagy úgy, ahogy a médiumok teszik?

Q: Mindkét féleképp. Mi az, ami jobban hangzik neked?

A: Bizonyára több effajta műhelymunkát kellene tartani ahhoz, hogy kialakuljon velamiféle tolerancia. Nincs semmi szükség a kisebbségi beállítottságú médiumokra, egyszerűen azért, mert az ilyesmi nem érdekel és el sem olvasom. Én arra törekszem, hogy minél toleránsabb legyek. Nem engedem meg, hogy valaki elnyomjon vagy ilyesmi, de jómagam toleráns leszek és esélyt adok másnak. Mi mindannyian különbözőek vagyunk, függetlenül mindentől.

Q: Azt mondtad, Újvidéken, ahol most laksz, mások a körülmények, mint Törökbecsén voltak és azt is mondtad, hogy ott kevésbé nyitottak a kisebbségek iránt és, hogy te ott néha kisebbséginek érzed magad.

A: Igen.

Q: Hogyan kellene az újvidékieknek viselkedniük ahhoz, hogy ez a benyomás megváltozzon?

A: Úgy, hogy pont azért mert újvidékiek, ne viselkedjenek házigazdák módjára. Talán toleránsabbnak kellene lenniük mindenki iránt, aki a városba érkezik, ilyen tekintetben úgy gondolom, nem a legjobb fényben mutatkoznak. Mintha ők elfoglalták volna a várost, s ezért az csakis az övék lenne. Önfejűek. Nem tettem szert túl sok barátra Újvidéken. Ha megismerkedem valakivel és barátkozom vele onnantól kezdve, kiderül, hogy szintén vidéki. Teli vannak előítélettel, s az amiről beszélek,  szintén előítéletre vall. Nem mindenki ilyen.

Q: Nehéz mindig korrektnek lenni.

A: Valóban.

Q: Pláne mindenkivel. Esetleg volnának-e programok vagy olyan rendezvények, melyek mindenki számára hozzáférhetőek lennének? De amilyenek pillanatnyilag  nincsenek. Van-e Vajdaságban, a te városodban, vagy környezetedben olyasmi, ami egy bizonyos csoport számára hozzáférhető, de egy másik csoprt számára már kevésbé az?

A: Iyen mindig van. Hozzáférhető az mindenki számára, csakhogy különbségek jönnek létre. Én rendszerint olyan körökben forgok, ahol kevesebben vagyunk, mert nekem jobban megfelel a közvetlen hangulat. Nincsenek éles határok, mindenki eldönti, hogy hová megy, mit csinál. Minden városban vannak olyan klubok, rendezvények, ahova a többség eljár, ilyen Törökbecsén a Velika Gospojina (Nagyboldogasszony) ünnepség, ahova bárki elmehet, nemcsak én. Nekem ott nem tetszik, nem is megyek el oda, de van egy kisebbség, akinek tetszik.

Q: Mitől lesz egy valami mindenki számára hozzáférhető? Mitől lesz az a Gospojina vagy bármi más kulturális rendezvény mindeki számára hozzáférhető?

A: Attól, hogy barátkozunk, mindannyian egy helyen vagyunk, függetlenül a zenétől… Nincs megszabva, ki jöhet el s ki nem, mindenki maga döntheti el, hogy eljön-e, mit csinál illetve kivel van.

Q: Hol lehet meghallani a kisebbség véleményét?

A: Elvileg, bárhol. Gondolod, valahol nyilvános helyen vagy így? Bárhol, ahol kisebbséggel találkozol. Meghallhatom a barátom véleményét, akit a kisebbség soraiba  sorolnak, bár ő nem érzi magát annak. Hiszem, hogy ő nem érzi magát annak, mert mi elfogadtuk őt és ez nem okoz gondot. A kisebbség véleményét bárhol meg lehet hallani, úgy az utcán, beszélgetés közben, ahol éppen véletlenül telálkozol velük.

Q: Hogyan lehet meggyőződni arról, hogyan érzik magukat az emberek?

A: Hát, meggyőződni éppen nem lehet.

Q: Meggyőződni nem lehet, csupán hinni valaki szavának. Hány nemzeti kisebbség  él Vajdaságban?

A: Kizárólag Vajdaságban?

Q: Vagy a te szülővárosodban. Hány kisebbségről tudsz a közvetlen környezetedben? Szám szerint, vagy nagyság szerint.

A: Nem tudom, a magyarok kisebbségnek számítanak-e vagy sem. Én nem sorolnám őket a kisebbségbe, mivel tulajdonképpen ugyanannyian vagyunk, úgy gondolom. Az albánok, az akkor már három. Nem is tudom, jönnek emberek Kínából is, lehet hogy ők is kisebbségieknek számítanak. Igaz, mindannyian kisebbségiek ugyan, de én nem tekintek úgy rájuk, mivel mi engedtük be őket. Miért ne jöhetnének?

Q: Akkor hát ki tartozik a kisebbséghez?

A: Valójában ők tartoznak a kisebbség fogalmához, csakhogy sokan sértésnek veszik, mintha a kisebbségeket vagy el kellene innen távolítani, vagy még több joggal ruházni fel őket. Miért nincsenek minannyiunknak egyforma jogaink? Gondolom, ne legyen az, hogy valakinek több legyen, ha már mindannyian ugyanabban a városban, ugyanabban az országban élünk, miért is ne lennének egyforma jogaink?! Sok beszélgetés hangzik el a kisebbségről, miszerint a kisebbségeknek nincs mindig elég jogaik, kisebbség így, kisebbség úgy. Ami engem illet, én minden jogot megadnék nekik. S el is fogadom őket.

Q: Melyek azok a jogok, melyeket valamennyien élvezünk?

A: Talán mindannyiunknak joga van a szórakozáshoz, barátkozáshoz, a rendes élethez, az iskoláztatáshoz, bár ha az iskoláról esik szó, a kisebbség előnyt élvez másokhoz viszonyítva, valószínűleg azért, mert olyan kép alakult ki a kisebbségről.

Q: Miféle előnyt?

A: Olyan előnyt, hogy előbb jut neki hely a kollégiumban, előbb íratkozhat be az egyetemre. Tudomásom szerint, ami a romákat illeti, ez így van. De azokat, akik egyetemre akarnak íratkozni, véleményem szerint, elsőbbségben kell részesíteni, ha már olyan hátrányosak a körülményeik. Helyet biztosítani számukra a kollégiumban, igen… Viszont, ha a mi oktatási rendszerünket nézzük, nem más mint egy valóságos maffia…

Q: Mit jelent az örökség?

A: Az örökség azt jelenti, amit a családunktól kapunk. Az örökség lehet szellemi örökség illetve anyagi, az, amit ránk hagytak. Nem tudnám jobban meghatározni. Örökség… valami, amit kapunk, anélkül, hogy kértük volna.

Q: Hogyan írnád körül a te kultúrád annak, aki soha nem találkozott vele, kivéve minden olyasmit, ami politikával kapcsolatos…

A: Ha minden rólunk alkotott előítéletet mellőznék, akkor úgy határoznám meg, hogy egy… Úgy gondolom, igen érzékenyek vagyunk, ragaszkodunk környezetünkhöz, családunkhoz és ha valaki kívülről érkezik közénk, vendégszeretőek vagyunk vele szemben. Ha visszagondolok azokra a helyekre, ahol eddig jártam, ott az emberek nem annyira közvetlenek, nem annyira… Bennünket nem kizárólag a munka érdekel, hogy úgy mondjam, csakis a munkahely meg az otthon, aztán ismét munkahely, hanem szórakozunk is, meg összejárunk. Úgy gondolom, mint nemzet közvetlenebbek vagyunk sokkal,  mint mások, nagyon barátságosak vagyunk, eltekintve minden más előítélettől…

Q: Milyen előítéletekről van tudomásod?

A: Arról, hogy szegények vagyunk, hogy talán túlságosan együgyűek vagyunk, meg civilizálatlanok, hogy piszkosak vagyunk, meg, hogy például nem tudunk angolul. Ez volt az egyik előítélet, amelyet akkor hallottam, amikor Svájcban voltam két hétig diákcsere programon, Iszidórával. Ott előítéleteinkről számoltunk be a fehéroroszok meg mi és az első, amit rólunk mondtak az volt, hogy a szerbek nem tudnak angolul s a végén kiderült, hogy jobban tudtunk, mint ők.

Q: Hogy reagálsz, amikor előítéletekkel találod szembe magad?

A: Szükségét érzem, hogy kimondjam, ez nem igaz. Nem akarok én ellentmondani, hanem egyszerűen, ha el tudom oszlatni valaki előítéletét, miért ne tenném? Azért, mert nem szeretem ha bármiért is elmarasztalnak, legyen az kultúra, küllem, vonatkozzon arra, mit hallgatok szívesen, hogyan beszélek és így tovább.

Q: Van-e az előítéletekben bármi, ami hasznos vagy pozitív?

A: Valószínűleg van. Hadd gondolkozzam valami példán. Nem is tudom… Hát, nem tudom. Semmi nem jut eszembe.

Q: Úgy gondolom, nem untatlak többé. Szeretnél-e mondani valamit ezzel a témával kapcsolatban, amit én nem kérdeztem?

A: Úgy gondolom, több ilyen műhelygyakorlatra lenne szükség, nemcsak Temerinben, hanem másutt is. Valószínűleg Újvidéken is van ilyen, csak én nem hallottam róluk, több felé kellene működniük, hogy minél többen szerezzenek róluk tudomást és kedvet kapjanak a részvételre. Ez egyik módja lenne annak, hogy eloszlassunk minden olyasmit, amit el kell oszlatni.

Q: Mit gondolsz, mi ösztönözheti az embereket arra, hogy részt vegyenek ilyen projektekben?

A: Hát, nem is tudom. Talán ha valamilyen rendezvény keretein belül kerülne rájuk sor, ahol zenei előadó is szerepelne vagy valamilyen előadás és akkor egész nap műhelymunkák folynának, úgy mint valami minifesztiválon. Az talán összekovácsolná az embereket, de talán nem, nem tudom. Én hajlandó voltam segíteni, miért is ne?