N 1992 Temerin

N – 1992 – Temerin

Q: Mit jelent számodra minden tevékenység terén elégedettnek lenni?

A: Minden téren elégedettnek lennni? Tulajdonképpen, én minden téren elégedett vagyok, de leginkább az emberek, a barátaim tesznek boldoggá, valamint egyes érdekes emberek, esetleg bizonyos helyek. De valójában legjobban a természetet élvezem, meg a projektek lebonyolítását. Elmondhatom, hogy elfoglalt vagyok, elég sokat dolgozom, de szívesen és boldogan csinálom, habár nem jut sok iszabad dő. Az apró dolgokban örömöm lelem.

Q: Mi az, ami a élvezetes számodra a természetben?

A: Például itt, ebben az Ifjúsági klubban, abban a hátsó udvarban… Ha leülök a lépcsőre és azt a három fát nézem, azt a három fát, ahogy ott a szélben susognak, miközben az ágaik hajladoznak, rezegnek, az engem boldoggá tesz.  

  1. És a projektek?

A: A projektek… A projektek lebonyolítása is boldoggá tesz, mert azzal foglalkozom, amiben kedvem lelem, amit szeretek illetve azt, ami a fiatalok számára fontos. Az effajta tevékenységek összekovácsolnak egy nagyszerű csapatot, s ekkor mindannyian mindent beleadunk és persze, hogy boldogok vagyunk ezért, mert sikerült az amit szerettünk volna elérni, azt amire szükségünk van, vagy ha egy bizonyos probléma megoldásán munkálkodunk, úgyhogy…

Q: Mit gondolsz, mitől függ az, hogy minden téren bizonyítani tudjunk, hogy elégedettek legyünk? Milyen tényezőktől?

A: Milyen tényezőktől függ? Nem is tudom, úgy gondolom, hogy bármit is csinálunk, azt szívből tegyük. Igyekszem is mindent amit csinálok tehetségem szerint, elveimmel összhangban végezni s természetesen ennek köszönhetően minden téren elégedett is vagyok. Olyan dolgokkal, amelyek nem érdekelnek, vagy nem tesznek boldoggá, nem is foglalkozom. Nem azért csinálok valamit, csakhogy csináljak valamit, hanem azért, mert valóban szeretem azt csinálni. Elég sok szolgáltatást végzek itt, jönnek a fiatalok, valóban hasznos dolgokkal foglalkozunk, ezért érthető, hogy boldoggá tesz a munka.

Q: Hogyan fogadja mindezt a környezeted?

A: Kölönféleképpen reagálnak az emberek. Attól függ. Mindig egy bizonyos célcsoportot célzok meg, és az a célcsoport általában jól szokott reagálni. De mindig akadnak olyanok, akik találnak valamilyen kifogást , leginkább akik azt mondják „Ez nem jól sikerült” vagy „Lehetett volna jobban is” vagy „Többen jöhettek  volna el”. De mi sem vagyunk ám mindig elégedettek önmagunk teljesítményével. Mindig jobbra, többre törekszünk. Állandóan tökéletesíteni szeretnénk a tevékenységönket, s ezért van abban jó is, ha nem vagyunk mindig elégedettek. Mert ha állandóan teljesen elégedettek vonánk mindavval, amit csinálunk, soha nem javítanánk a minőségen.

Q: Gondolod, hogy rossz hatással van az emberre, rongálja önbecsülését az, ha kedvezőtlen visszhangra talál valamilyen tevékenysége? Ha mondjuk ő maga elégedett, de valaki valami elmarasztalót mond, akkor máris kevésbé érzi magát sikeresnek?

A:  Bizonyára ez is hatással  lehet, ám úgy gondolom, hogy a környezet hatása, meg azoké az embereké, akik megértik a törekvés lényegét… Gondolom, ki mondhatja meg azt, hogy valami jól sikerült-e vagy sem? Nincsenek sokan olyanok, akik mérvadóak lehetnének. Egyébként azok, akik esetleg jogosultak véleményt mondani, ők tapintatosak, mivel az ő érdekük is az, hogy haladjanak a dolgok. Ha meg valami hibát találnak, akkor pozitív vagy kielégítő feedbacket kapunk, asszertív módon, úgy ahogy kell. Úgyhogy… Nem hallunk kifogást a munkánk ellen, nem mondta senki, hogy „Minek csináltátok ezt vagy azt”? vagy, hogy „Ezt nem jól csináltátok”. Ilyesmi ritkán fordul elő. Vannak olyanok, akik bármi legyen is az, mindig kifogásolják, hogy „Minek ez, én ebben nem veszek részt”. Az ilyen emberek nem vesznek részt a munkánkban. Ezért elégedettek vagyunk amiatt, hogyan fogadják a tevékenységünket.

Q: Tudom, hogy itt Temerinben fele-fele arányban vannak magyarok és szerbek: Hogy férnek ők meg egymással? Egyetértenek, együttműködnek?

A: Együttműködnek, de vajon mennyire vagyunk voltaképpen… mennyire vagyunk multikultúrális közösség, az vitás. Bizonyos tevékenységet végző csoportok jobban működnek, egyesek kevésbé. Például, egyes struktúrák sikeresen dolgoznak, mások kevésbé. Az utóbbi időben az ifjúság részt vesz a munkában, de az oktatásban elég sok a hiányosság, az iskolákban is, de intézményekben is. Azért mert harminc  százalékú a magyar lakos, mi itt kétnyelvű közösséget alkotunk, tehát minden programot, amit itt bonyolítunk, két nyelven kell levezetni. De nincs elég kapacitásunk erre, ezért gördülnek elénk akadályok.  Amikor én szerbül tartok oktatást, azok a gyerekek, akik az általános iskolában magyar nyelven tanulnak, nem értik jól az anyagot, ezért olyan fiatalokat vonunk be, akik magyarul is meg szerbül is jól tudnak s miközben velünk együtt dolgoznak,  meg tudják magyarázni ha valami nem elég világos. Néhány projektumunk pont ilyesmivel foglalkozott.  Vagyis több projektumunk foglalkozott ilyen témával. Akármivel is foglalkozunk, mindig igyekszünk bevonni a Kókai Imre iskolát. Ott magyarul folyik az oktatás. De a Petar Kočić iskolát is, ahol meg szerbül folyik az oktatás. Mivel nagy község vagyunk, itt van még két település, Bački Jarak meg Sirig. Ott is van két iskola, a Danilo Zelenović meg a Slavko Rodić. A Lukijan Mušicki középiskola kétnyelvű, szerb és magyar tagozatai egyaránt vannak, s mi igyekszünk összehozni a fiatalokat. Csak most, az Ifjúsági Iroda meg más egyesületek segítségével fogtunk olyan munkába, amely hatására változtathatunk a közhangulaton. Nekünk itt kávézóink is vannak, szórakozóhelyeink vagy itt a Tájház, meg ott a Brvnara is, de mindez többnyire megosztott. A szerb fiatalok olyan kávézókba járnak, ahová magyar fiatalok nem járnak, mert nincsenek ott barátaik, meg nem a kedvükre való zene szól… tehát más akadályok vannak. De a legnagyobb akadály a nyelv. Én ebben a környezetben 22 éve élek, pont azóta, amióta a világon vagyok és nem tudok magyarul. Ha tudnék magyarul, talán könnyebben megtalálnám a közös hangot a többiekkel és ha ők jobban tudnának szerbül, jobban tudnának velünk komunikálni. De nálunk az a helyzet, hogy ha magyar vagy, pontosabban, ha magyar az anyanyelved, te  itt zavartalanul beszélhetsz úgy az üzletben, az egészségházban, meg számos más helyen az anyanyelveden. Nincs szükséged szerbül megtanulni egészen az egyetemig. Ekkor kezdődnek a problémák. A fiatalok vagy Magyarországra mennek, vagy olyan helyen helyezkednek el, ahol a munkájukat a saját nyelvükön végezhetik.

Q: Nem gondolod, hogy azok, akik idegen országban élnek, meg kell hogy tanulják az adott ország nyelvét?

A: Hát kellene, de…

Q: Már úgy gondolom, azért, hogy tudjanak beszélni a többiekkel.

A: Feltétlenül. Gondolom, az emberek igyekeznek, de tudod mi a legnagyobb baj? Itt vagyunk mi, az általános iskolában… legalábbis amíg én oda jártam, tanultunk angolul is meg németül is. Az idegen nyelvek alapjait megtanulod, de ha nem beszélsz ezeken a nyelveken, nem fogsz tudni jól megtanulni. Ha a magyar gyerekek ott a Kókai Imre iskolában csakis magyarul tanulnak és nincsenek szerb barátaik, akikkel szerbül beszélnének, ők akkor nem használják azt a nyelvet és nem beszélik. De ha ide jönnek és alkalmuk van szerbül beszélgetni, lassacskán tökéletesítik, mivel ők már tulajdonképpen ismerik a nyelv szabályait, meg elég sok szót is ismernek, csak nem volt alkalkmuk másokkal beszélgetni.

Q: Nem gondolod, hogy talán szágyellik magukat és azért visszafogottak mert nem tudnak jól szerbül?

A: Eleinte persze, hogy szégyellik magukat a mi programjainkban, amikor összehozzuk őket, kezdetben szégyellik magukat. Később már megy simán, mivel beindul a komunikáció. Azt látom, hogy később a Facbook-on is üzengetnek, meg barátkoznak. Ez azt mutatja, hogy a mi programjainknak megvan az eredménye. Én ennek a fontosságát nem tudom eléggé kihangsúlyozni az adományozónak vagy a környezetemnek, de úgy gondolom, hogy az ilyen programok igen fontosak, azért mert különböző nemzetiséghez tartozó fiatalokat hoznak össze és mert ez az egyetlen alkalom, amikor ők egymással komunikálnak. Minden más különválasztja őket, olyan alapon, hogy „Ti ott magyarok beszéljetek csak magyarul, mi pedig itt majd szerbül beszélünk és minden rendben lesz“. Vajon rendben lesz-e minden?

Q: Mi a véleményed, hogyan tudja egy nemzet a legjobban kifejezni önazonosságát úgy, hogy ne sértse meg a másik nemzetet, amellyel együtt él?

A: Úgy, hogy nem fogja nemzeti identitását fitogtatni. Nekünk itt különféle programjaink vannak, ahol előtérbe kerülnek az identitást taglaló témák s előfordul, hogy a mindkét nemzethez tartozókat az jellemzi, hogy a saját identitásukat helyezik előtérbe, ami mindig helytelennek bizonyul. Bármelyik egyént is vesszük, legyen ő magyar vagy szerb, és jobban megnézzük, hogy mi rejlik identitásában, elénk tárul egy nemzeti  tulajdonságokból összetevődő gyűrű. Ha jobban megznézzük, látni fogjuk, hogy abban kultúra van, tradíció, és nyelv. Sok mindent foglal magában az identitás gyűrűje, ami nagyon érzékeny pontja mindenki személyiségének s ezért nem nagyon szabad bolygatni. Na most, ha egy olyan aktivitást kezdeményezünk, amelyben azt mondjuk, hogy „Gyerünk szerbek is meg magyarok is, mindenki a maga zászlajával“, mert mi most itt valamit csinálni szeretnénk, akkor az eleve rosszul fog elsülni. De ha mellőzzük azokat a zászlókat, s a nemzetiségeket is, és azt mondjuk, hogy „Gyerünk, mindannyian fiatalok vagyunk, ez a közös bennünk. Emberek vagyunk. Hasonló kulturális tartalmak érdekelnek bennünket“,  akkor az már erős kötelék és jó eredményhez vezet.

Q: Gondolod, hogy a környezettől függ, Szerbiától függ, hogy valamilyen kultúrát itt nem lehet kibontakoztatni, mivel más országban élsz, vagy ez az egész világra jellemző?

A:Nem, te igenis kifejezésre juttathatod kultúrád, az nem gond. Úgy gondolom, erre senkinek sincs panasza. A magyaroknak is megvannak az ünnepeik, megünneplik őket és minden ami ezzel jár megengedett. De ha mindkét nemzetiséget össze kell hozni… Mondjuk, te magyar ünnepet szeretnél megünnepelni. Ha ott az én környezetemben ünnepelni szokták azt a bizonyos ünnepet, jómagam elmegyek rá, semmi gond nélkül. De hogyan fog valaki más reagálni egy ilyen eseményre, ahol kizárólag magyarul beszélnek és ahol  magyar zászló leng? Lehet, hogy ők felteszik a kérdést „Várjunk csak, Szerbiában vagyunk?“ . Minidig lesznek olyanok, akik erre elmarasztalóan néznek. Da ha azt mondod „Itt van egy műsor, mely mindkét nemzetet összeköti“… Például magyar egyesületek készítettek műsort, melyre meghívták a helybéli lakosokat s ahova te el is elmész, csakhogy a mikrofonba a műsorvezető kizárólag magyarul beszél. Én nem értek magyarul és nem arról van szó, hogy elutasítom vagy kifogáson lenne a nyelv ellen, de egyszerűen nem értek magyarul. Lehet, hogy ez az én hibám is, de nem akarom magam hibáztatni. Inkább hibáztatom azt a rendszert, mely ebben a közegben nem tanított meg… nem tett gazdagabbá egy nyelvvel. Mert én ma a 22 évemmel, ha tudnék két nyelvet, még egy értékkel gazdagabb lennék. Számomra ez gazdagságot jelentene, de kérdés, hogy ugyanakkor másoknak is ugyanezt jelentené-e.

Q: Voltál már olyan helyzetben, amikor valakinek, aki magyar, kellemetlen volt egy másik magyarhoz magyarul odaszólni, csak úgy futólag, mert valaki emiatt rossz szemmel nézett rá? Vagy hasonló?

A: Itt voltak programjaink… Gondolom, vannak jobboldali szervezetek, melyek az ilyen korlátolt felfogást képviselik. Hirdetik az egynyelvűséget, az egy kultúrát, Szerbiát, három újjal mutatják a hovatartozásukat. Mi nem osztjuk velük az effajta viselkedést, s ezentúl sem fogjuk. Az említett értékrendnek nem szabad teret hódítania az intézményekben, mert ellenkezőleg borzasztó következményei lehetnek. Vannak emberek, akik osztják az effajta véleményt. E felett nem lehet szemet hunyni. Ilyen mindenütt előfordul. Nemcsak Szerbiában, a környezetünkben is. Az ilyen megnyilvánulások ellen tiltakozni kell. Nem tudom, hogyan kommentározhatnám az általad felvetett példát. Hasonló esetek megtörténtek, de meg is oldódtak.

Q: Hogyan értelmezed a nemzet fogalmát? Számodra mit jelent, ha valaki azt mondja, hogy egy bizonyos nemzethez tartozik?

A: Őszintén szólva, itt nálunk nem érzékelem a nemzet fogalmát, mint olyat. Inkább a közösséghez való tartozást érzem jobban, mint a nemzethez való tartozást. Vannak barátaim, akik, például Lettországban jártak s tapasztalták, hogy ott minden Lett állampolgár büszke lett mivoltára, mivel az ő hagyományuk és kultúrájuk nem szorítja őket körlátok közé. Ők, például, rajonganak az életért és a természetért. Az ő nemzeti dalaik is a közösség továbbfejlődéséről szólnak. Nálunk viszont a dalaink is meg általában a kultúránk olyan, hogy mi magunkra mint valami mennyei nemzetre tekintünk. Én bizony nem osztom az ilyen nézeteket. Szabadabb szellemű vagyok, inkább vagyok a közösségi szellem híve, mint a nemzeti hovatartozást hangsúlyozó szellemé. Ha már a mindannyiunkat érintő érzésről van szó.

Q: Gondolod, hogy olyan értékeket kell kialakítanunk, amelyeket mindannyian egyöntetűen hirdetünk?

A: Igen. Ilyen közösségekben, mint amilyen a miénk.

Q: Egyetértek. Számodra mit jelent a boldogság? Mikor vagy a legboldogabb?

A: Már az elején válaszoltam neked erre a kérdésre. Akkor érzem magam legboldogabbnak, amikor…

Q: …amikor valamilyen projekten dolgozol.

A: Igen.

Q: Mit gondolsz, egy ember identitása… Hogyan tud valaki a legjobban az lenni aki, adnia önmagát, minden megjátszás nélkül?

A: Kitűnő kérdés. Úgy gondolom, különösen ami a fiatalokat illeti, elég sok időre van szükségük, hogy magukra találjanak. A boldogsághoz pedig a legfontosabb az, hogy először megismerd önmagad, saját értékeidet, érdeklődéseidet, azt hogy mit szeretsz, és csak ezután fogod mindezt élvezni. A fiatalokkal való foglalkozásom során arra késztetem őket, hogy minél többet komunikáljanak önmagukkal. A legjobb módszer erre a célra a napló. Ha mondjuk ez az apróság… ha például  arra késztetnék a fiatalokat, hogy naplót vezessenek… mert naplóírás közben önmagadra figyelsz, saját magaddal folytatsz beszélgetést, próbálsz bizonyos dolgokat megmagyarázni. Néhány év múlva aztán, amikor fellapozod az oldalakat, belátod, mennyit fejlődtél, hogyan formálódott mindenről a véleményed, hozzáállásod, rájöttél-e az élet rejtelmeire, a körülötted  zajló jelenségekre, saját képességeidre. Önvizsgálat kérdése az egész. A veled megtörtént eseményeket, benyomásokat letisztázod magadban. Ugyanezt megteheted, ha elbeszélgetsz barátaiddal, elmondod az aznap szerzett benyomásaidat, és ha ezt nap mint nap gyakorlod, fejlődni fogsz. Ez biztos. Hogyha a fiatalok megismerik önmagukat, örömüket lelhetik mindabban, ami kedvükre való. Van aki rájön, melyik a kedvenc zenekara, milyen zenét szeret hallgatni, meg ilyesmi. Választhatsz magadnak valamilyen foglalatosságot és kifejezheted magad általa, mondjuk olyan kézimunkát, mint amilyen a decoupage, vagy valamilyen bizsut készíthetsz, csészéket agyagból, vagy hasonló. Millió módja van annak, hogy kifejezd önmagad. De mindenek előtt meg kell ismerned önmagad.

Q: Gondolod, ezt többek között naplóírással tudod elérni?

A: A naplóírást jónak tartom és kötelező foglalkozásként bevezetném az iskolába.  Mondjuk azért nem köteleznék rá senkit, csupán elbeszélgetnék a gyerekekkel : „Figyeljetek, nagyon fontos lenne ha naplót vezetnétek, amelybe beírnátok  a veletek megtörtént eseményeket”. Nekem nagyon tetszik amikor az emberek hírekre reagálnak. Kritikus szemszögből véleményt nyílvánítanak. Ez is hasznos foglalkozás. Mint ahogy a kreatív műhelymunkát is hasznosnak találom, oda elmenni és valamit megalkotni. Íly módon kifejezed magad a rád jellemző módon, és ezt elmélyítheted ha következetes vagy a munkádban. Úgy gondolom, sokféleképpen ki tudjuk fejezni magunkat és ez csakis hasznunkra válhat.

Q: És a szeretet? Csak annak ajándékozzuk, akibe szerelmesek vagyunk, vagy a barátainknak, családtagjainknak is? Vagy mindenkinek egyformán? Számodra mit jelent a szeretet?

A: Különös kérdés. Hogy kinek… van akinek többet adunk  s  van, akinek kevesebbet. Talán attól függ…

Q: Gyakran előfordul, hogy valaki amiatt panaszkodik, hogy kevesebb figyelmet szentelsz  neki, mint mondjuk a kedvesednek?

A: A barátaim szoktak panaszkodi amiatt, hogy nem szentelek nekik elég figyelmet, de tudják, hogy elfoglalt vagyok. Nem is tudom. Általában azokkal szoktam barátkozni, akikkel megértjük egymást, meg persze hogy számíthatnak rám, de nem kényszerítem magam arra, hogy mondjuk minden másnap találkoznom kell néhány barátommal 18:55-kor, mert úgymond mi kedveljük egymást. Akkor szentelsz valakinek figyelmet, ha időd van rá. A szeretet meg, nem is tudom, fejlődik. Ha úgy érzed, nagyobb figyelmet kell valaminek szentelned, akkor azt meg is teszed.

Q: Megértik az emberek, ha mondjuk szereted a művészetet és a szeretetet nem csupán a barátokra meg a szerelemre érted, hanem másra is? Megértik, vagy csodálkoznak azon, hogy szerethetsz mást is?

A: Én azt csak úgy mondom. (Nevet). Kezdetben csak mondani szoktam. Például azt, hogy mindent tiszta szívből csinálok, ami szintén jelenthet szeretetet, csak nem hívom annak nehogy félreértsenek. Fogalmam sincs mit mondhatnék neked erről. A szeretet az élet maga.