L 1994 Temerin

L – 1994 – Temerin

Q: L, mondd meg, mit jelent számodra a hovatartozás?

A: Valahová tartozni? Azt jelenti, hogy szabadnak érzed magad, az legyél ami vagy, ahol az emberek azt tisztelik benned, ami vagy. Nem is tudom, de azt hiszem, alapvető dolog az, hogy ne különböztessenek meg hátrányosan.

Q: Milyen érzés valahova tartozni?

A: A szabdság érzése, meg az, hogy odatartozol, ugye.

Q: Van-e számodra olyan hely, ahol azt érzed, hogy teljesen odatartozol?

A: Attól függ. Az azoktól függ, akik körülvesznek. Van ilyen hely, az otthontól kezdve, ugye, ahol összejövünk mint legszűkebb társaság, ahol évek óta barátkozunk és ahol szó szerint testvérek vagyunk.

Q: Tehát, abban a társaságban, ahol mondod, hogy úgy érzed magad és már évek óta ismeritek egymást…

A: Nem kell, hogy évek óta ismerjük egymást, csak hogy megértsük egymást.

Q: Ezt akartam megkérdezni.

A: Az a fontos, hogy azonos hullámhosszon legyünk.

Q: Igen, igen. Ha társaságban vagy és meglátsz valakit aki odajön, behívod-e a társaságba?

A: Az attól függ, kedve van-e annak a személynek csatlakozni hozzánk. Ha igen, persze, hogy segítek neki beilleszkedni a mi témáinkba, hecceléseinkbe, mindenbe.

Q: Máris egyezünk abban, hogy léteznek csoportok. Milyen érzés tudni, hogy igenis vannak csoportok?

A: Nem is tudom, hogy határoznám ezt meg. Ez a megosztottság… Az emberek különféleképp csoportosulnak. Ez egyrészt nem jó, de ugyanakkor jónak is mondható. Mindennek megvan úgy a pozitív, mint a negatív oldala, nemde? Nem tudom, attól függ. Valóban sok mindentől függ.

Q: Mikor mondható jónak?

A: Akkor jó, ha az emberek valamilyen pozitív céllal csoportosulnak mások javára, de a maguk javára is változtatnak valamin, hiszen azért hozták létre a csoportot, ami teljesen OK.

Q: Igen. A csoportok mindenképpen változtathatnak a dolgokon. De vajon vonatkozik-e ugyanez az egyénre?

A: Az egyén is változtathat. Minden az egyéntől kell hogy kiinduljon. Később ez fejlődik, terjed, eljut az emberek tudatáig, mire ők csoportokba verődnek, s később konkrét lépéseket tesznek.

Q: Gondolod, hogy te is azok közé az egyének közé tartozol, akik megpróbálnak…?

A: Nem tudom. Attól függ. Valóban nem tudom. Pillanatnyilag igyekszem segíteni az ifjúsági  tevékenységekben. Mindannyian tagjai vagyunk a csoportnakj, bár vannak vezetőink is. Úgyhogy bizonyára lehetne tenni valamit .

Q: Mondd, már születésünktől fogva tartozunk valamilyen csoportosuláshoz?

A: Nem tudom, hogy határoznám meg. Nem tudom. Attól függ, mit nézünk. Ha etnikai közösségről van szó, nem tudom…

Q: Gondolod, hogy a nemzeti hovatartozásunk már eleve meghatározza identitástunkat?

A: Nem tudom. Talán nem lenne muszáj, de sokaknál meghatározza identitásukat. A legtöbb embernél úgyhiszem, hogy meghazározza.

Q: Találkoztál ilyen példával?

A: Úgy gondolom, mindannyian találkozunk nap mint nap olyan emberekkel, akik nacionalisták és akik kizárólag a saját közösségüket pártolják – a szerbek csakis a szerbeket, meg így valahogy. A magyarok, vagy a többi nemzeti kisebbség ugyanúgy. Mindegy melyik. Azt gondolom, hogy ez teljesen téves hozzáállás.

Q: Vajon születéssel, vagy valami mással lehet ezt meghatározni?

A: Elsősorban a neveltetéstől függ.

Q: A neveltetéstől?

A: Igen. Ahogyan a szüleid hatnak rád, úgy viselkedsz te is. Lényegében a környezeted is hatással van rád. Én olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a környezetmben vannak szerbek is meg magyarok is és magam se tudom még ki mások. Mi mindig is jól megvoltunk egymással, kialakult köztünk a tolerancia meg a közösségi kapcsolat, ami természetes és normális. Köztünk nem létezik semmilyen megosztottság. Az embereket kizárólag jókra és rosszakra lehet osztani.

Q: A rossz emberek vajon jókká válhatnak-e?

A: Persze, hogy jókká válhatnak, feltéve ha akarnak.

Q: Mondd, milyen érzés tartozni valahova, közösségben lenni?

A: Fogalmam sincs, ezen valóban nem gondolkodtam.

Q: Nem gondolkodtál ezen soha?

A: Nem. Nincs olyan benyomásom, hogy ez a csoport valaminben is kitűnne, nem tudom. Nem tudom megmagyarázni.

Q: Toleránsnak tartod magad??

A: Határozottan állítom, toleráns vagyok.

Q: Tanúja vagy-e nap mint nap a tolerancia hiányának?

A: Elég gyakran. Lépten nyomon.

Q: Elmondanál erre egy példát?

A: Nem is tudom. Tanúi vagyunk a vallási tolerancia hiányának, meg az LGBT lakosság iránti tolerancia hiányának. Pillanatnyilag aktuális ez a prájd felvonulással kapcsolatban, mert nem tolerálja őket egyáltalán a Szerb Pravoszláv Egyház sem meg a többi szélsőséges beállítottságú sem, hogy is hívják őket. A jobboldaliak főleg, ugye.  Hogy csak néhány példát említsek. Megáll az ész.

Q: Mit gondolsz erről a kijelentésről, hogy ha nem vagy a megoldás része, akkor a problémának vagy a része?

A: Nem tudom.

Q: Nem gondolkodtál ezen?

A: Valóban nem. Már miért volnék a problémának része, ha nem vagyok a megoldás része?

Q: Ha mondjuk, példának hozzuk fel a LGBT közösséget vagy a nemzetiségeket… ha például te soha nem kerültél olyan helyzetbe, hogy sértegessenek sexuális orientáltságod miatt vagy nemzeti hovatartozásod miatt, akkor úgy gondolod-e, hogy nem kell segítened azoknak, akik ilyen problámákkal szembesülnek?

A: Ilyen helyzetben mindenkinek segíteni kell. Egyszerűen úgy gondolom, hogy az emberekben nem eléggé kifejezett az empátia, nem képesek együttérezni azokkal, akik valamilyen erőszak áldozataivá válnak. Hiszen a pszichikai elnyomás is egyfajta erőszak. Mindenképpen segítenék. Egyszer voltam olyan helyzetben, hogy egyik haveromat azért heccelték, mert magyar s én pártfogoltam, de utána nem bántották, elfogadták olyannak, amilyen.

Q: Helyesen tetted.

A: Igen. Együtt nőttünk fel, négy éves korunk óta állandóan együtt voltunk.

Q: Te itt Temerinben nőttél fel?

A: Igen, igen.

Q: Ez mindig így volt, vagy…?

A: Kezdetben nem lehetett ezt olyannyira érezni. De az utóbbi időben jelentkeztek nemzetek közötti feszültségek, ahogy ezt a média megfogalmazta. Bár én azt hiszem, nem erről van szó. Ahogy hallom, ez inkább a jobboldali szervezetek miatt van, ami minket illet, meg ami őket illeti, úgyhogy köztük történnek a leszámolások, nevezzük őket így, de másokat is belekevernek, akik egyébként semlegesek. Úgy történik meg, hogy nekik is bajt okoznak. Már amennyire tudomásom van róla, de nem vagyok benne biztos. Nem érdekel túlságosan a dolog, mivel ezek az egyének említésre sem méltóak, meg kevesen is vannak ahhoz, hogy túl nagy kárt okoznának azoknak a közösségeknek, akik egymás között toleránsak, jóban vannak.

Q: Mennyi tolerancia van a világon?

A: Attól függ. Nem tudom.

Q: Toleranciával, vagy az ellenkezőjével találkoztál-e gyakrabban?

A: Általában, országunknak ebben a részében a tolerancia a jellemzőbb, mint mondjuk másutt. Legalábbis amennyire ezt én… Errefelé a többnemzetiségű közegekben az emberek megszokták egymást, hozzászoktak a különbözőségekhez és tisztelik egymást.

Q: Jó dolog a többnemzetiségű együttélés?

A: Igen.

Q: Milyen következtetést lehet ebből levonni?

A: Ez mind OK, mert egymás megbecsulésére tanít bennünket, arra, hogy nem szabad konfliktust szítani, hanem békésen kell egymás mellett élni, OK viszonyban lenni egymással. Jószomszédok módjára. Már az is elég ha csak úgy odaköszönünk: „Szervusz, szomszéd”!

Q: Említetted a médiumokat. Mit gondolsz, mekkora a médiumok szerepe az ellenségeskedés szításában?

A: A mai információs világban a médiumok szerepe óriási. Az amit ők sugároznak, s ebben aztán sok minden van, közvetlen hatással van az emberekre, akik a híreket olvassák. Például ott van a Blic, Kurir, meg a többi… Ezek mint hülyeségeket firkálnak, hogy úgy mondjam, a nép meg olvassa, és kritikátlanul hisz nekik, gondolkodás nélkül, anélkül, hogy utánanéznének a dolgoknak. Határozottan lehet állítani, hoga a médiumok hatással vannak egyes emberekre. De könnyen meglehet, hogy a többségre. Ez lehetséges.

Q: A szavaidból azt veszem ki, hogy a médiumok rossz hatással vannak az emberekre.

A: Nem kellene feltétlenül, hogy rossz hatással legyenek, de ezt teszik. Az utóbbi időben én nem kísérem a TV műsort. Egyáltalán nem érdekel. Összevissza tájékoztatnak, semmi köze a józan észhez, amit sugároznak. Lehet, hogy van, nem tudom. De nem érdekel amit sugároznak, nekem nem számít. Azt, hogy Novak Đoković lezuhanyozott, meg ilyesmi, csupa hülyeség.

Q: Igen, igen, igen.

A: Ez engem nem érdekel.

Q: Mit gondolsz, mennyire fontos az iskola szerepe a helyes véleményformálás kialakulásában?

A: Még az óvodában kezdődnek a dolgok. Oda kezdenek járni, majd miközben növekszenek, fejlődik a személyiségük a csoportokban, osztályokban, ott ahol a gyerekek ismerkednek meg együtt tanulnak. Ott formálódik az egyéniségük.

A:  Mennyiben járul hozzá az iskola ahhoz, hogy elfogadjuk a különbözőséget? Mennyire tanít meg bennünket toleránsnak lenni?

A: Ebben valóban nem vagyok biztos. Itt Temerinben, azelőtt olyan iskola létezett, amelyben együtt voltak a szerb és a magyar tagozatok is, és akkor jobban érvényesült a tolarancia mint manapság, mert a szerb és a magyar iskolákat különválasztották. Így a gyerekek majdhogynem egyáltalán nem ismerik egymást és egy bizonyos feszültség… keletkezik köztük, mert nem is tudják… azt gondolják… „Jé, ő magyar, semmirekelő”, meg azt, hogy „Hé, ő szerb, nem akar szerbül beszélni”. Tiszta őrültség.

Q: Mennyire tudunk szavakkal mi magunk befolyásolni másokat?

A: A befogadó féltől függ. Attól függ, nem tudom.

Q: Vigyázol-e te arra, mit beszélsz?

A: Leggtöbbször igen. Leggtöbbször igen. Kivéve ha a társaságommal vagyok, akkor nem figyelek annyira oda.

Q: Adsz a szavak jelentőségére? Vigyázol-e arra, hogy amit mondasz, azt ne negatív szövegkörnyezetben mondd, mert szavaid esetleg negatív értelmezést kaphatnak?

A: Lehetséges, mert ha nem fejezem ki magam jól, akkor mondanivalóm olyan jelentést kaphat, bár attól a személytől is sok függ, akihez szólok.

Q: Vajon visszaélnek-e az emberek a hatalmukkal?

A: Határozottan. Bizonyára.

Q: Tudsz erre példát mondani?

A: A politikusok a hatalommal való visszaélésnek ékes példái.

Q: Mennyire járulnak ők hozzá a helyzet javulásához, meg ahhoz, hogy a többnemzetiségű hangulat működjön?

A: Hozzájárulnak, de nem kellő mértékben.

Q: Te min változtatnál?

A: Sok mindenen. Nem tudom.

Q: Mondj valamit!

A: Valamit a politikával kapcsolatban?

Q: Te min változtatnál, ha politikus volnál?

A: Isten ments, hogy én politikus legyek! Nem tudom. Én nem tehetek… Már annyira elfajultak a dolgok, hogy azok ott… lehetsz tenem tudom milyen jó ember, ha belépsz a politikába, elrontanak.

Q: Gondolod?

A: Száz százalékban.

Q: Gondolod, téged is elrontana a rendszer?

A: Pont azért nem is lépnék be abba a rendszerbe.

Q: Mondd, milyen érzés „otthon lenni valahol”?

A: Hát, otthon érzed magad.

Q: Ez mit jelent? Ezt csakis otthon érezhetjük, vagy…?

A: Nem, tulajdonképpen bármelyik környezetben érezheted magad otthonosan, ott, ahol kellemesek az emberek, a légkör… Nem tudom. Mint a beszélgetésünk kezdetén.

Q: Gondolod, hogy csak mások teremthetnek kellemes légkört, vagy ilyet te magad is teremthetsz?

A: Magam is teremthetek. Csak az unalmas emberek szoktak unatkozni.

Q: Te mit szoktál tenni az unalom ellen?

A: Attól függ. Pillanatnyilag vizsgákra készülök, úgyhogy a vizsgákkal vagyok elkeveredve. Úgy általában olvasni szoktam, tréningekre járok, a videójátékokat is kedvelem, a társaságot, az utazásokat, természetet, minden egyebet…

Q: Említetted az utazásokat.Mit gondolsz, jó az, ha az ember utazhat, megismerhet más kultúrákat, embereket?

A: Persze. Tágítja a látókörét…

Q: Neked jelentett valamit?

A: Mindenképpen. Láttam, megismertem embereket, eloszlattam azokat a sztereotípiákat, amelyeket rólunk meséltek nekik.  Mindenképpen sokat jelent.

Q: Mennyire nyitott látókörűek a temerini lakosok?

A: Meglehetősen nyitott látókörűek. Nem volt alkalmam mindegyikkel külön elbeszélgetni, ugye.

Q: Természetesen.

A: De ezek, akiket ismerek, nyitottak.

Q: Igazán?

A: Igen.

Q: Mondd, milyen szórakozási lehetőségek vannak itt Temerinben?

A: Attól függ. Számomra nincs annyi lehetőség, mert én a rock-and-rollt kedvelem meg a keményebb zenét. Van egyetelen rock- kávézó, ahová néha eljárok, de lényegében nincs nagyon. Szeretnék ezen változtatni, de… Alapvetően azok részére van szórakozóhely, akik a fő irányzatú zenét kedvelik, a turbofolkot meg ilyesmit, úgyhogy számunkra alig van lehetőség. De azért  az utóbbi időben látok változást, gyakoribb lett a rock és ennek igazán örülök.

Q: Remek. Mondd, vannak-e olyan szórakozóhelyek, ahol magyar zenét játszanak?

A: Valóban nem tudom. Azt hiszem vannak, de vegyesen játszanak angol meg rockzenét. A koncerteken szoktak találkozni a magyarok és a szerbek Temerinben, mivel ők nemigen hallgatnak turbofolk zenét. Ezért mondhatni, hogy a rock- kultúra az összekötő kapocs köztünk, mert ezeket a zenei irányzatokat hallgatjuk.

Q: A zenei irányzatok iránti vonzódás szerint csoportosultok?

A: Minden zenei irányzat maga köré csoportosít fiatalokat. Így aztán vannak a folkerek, a metálosok, a rockerek. „Aha, az a zsíros metálos, Metallica”, vagy hogy hívják őket. Így tesz külömbséget köztünk. De egyáltalán nem lényeges az effajta külön csoportosulás, nem tulajdonítok neki fontosságot. Számomra minden ember OK.

Q: Azt mondod, nem tudod, hogy van-e olyan szórakozóhely, ahol magyar zenét játszanak. Vannak-e olyan szórakozóhelyek, ahol szerb zene is meg magyar zene is szól?

A: Igen, van ilyen.

Q: Hogyan férnek meg ott egymással az emberek?

A:Járnak ezek is meg azok is. Minden rendben van. Nincs ott semmi zűr. Teljesen jó a légkör.

Q: Amikor arról volt szó, hogy mi szokott boldoggá tenni, említetted, hogy edzésre jársz. Milyen sportot edzel?

A: Karatézok.

Q: A biztonságod megvédése végett?

A: Nem, nem… Csak úgy. Véletlenül kerültem oda. Kilenc éves voltam, a szomszéd edzésekre járt és hívott „Gyere, te is, nézd meg milyen ”! Elmentem. Belecsöppentem egy edzésre és megtetszett. Így kezdtem el tréningekre járni és mostanra megszerettem. Nem akarom abbahagyni, addig fogok tréningekre járni, amíg csak tudok. Az én szenszeim azt mondja, a karatézók mind fiatalon, úgy a kilencvenes éveikben halnak meg.

Q: Alkalmaztál-e te valamit abból, amit ott megtanultál?

A: Sajnos volt alkalmam egyszer Temerin központjában, de nem magyarok meg szerbek közti  konfliktusban, hanem a mieink közt. Valami veszekedés tört ki, a mi haverjaink is köztük voltak, és mindenki elszaladt. Mi hárman maradtunk nyolcukkal szemben. De még jól jártunk, mivel nyolcukkal találtuk magunkat szemben, a barátaim az aikidóhoz értettek én meg a karatéhoz, így aztán gyorsan elintéztük őket és megléptünk. Ezegyszer volt ilyen direkt összetűzésem. Hála istennek, azóta nem fordult elő ilyesmi. Nem vagyok az erőszak híve, nem szeretem az erőszakot annak ellenére, hogy harci sporttal foglalkozom. Ha bármilyen konflikusba kerülök, mindig igyekszem szavakkal elintézni a dolgot, lecsillapítani a helyzetet. Ha ez nem lehetséges, akkor nem marad más hátra, mint az önvédelem.

Q: Természetesen. Köszönöm a beszélgetést.