A 1997 Temerin

 A – 1997 – Temerin

Q: Itt születtél? Elmondanád, hogyan töltötted itt a gyerekkorod?

A: El. Főleg annak a tömbháznak a közelében, ahol laktunk. Társaságunk ott alakult ki, mert úgy hozták a körülmények. Egymás közt barátkoztunk. Gyerekkoromban nagyon ragaszkodtam a társasághoz, fontos volt számomra, hogy beilleszkedjek, tekintet nélkül arra, mit szólnak mások ahhoz, ha hozzájuk csatlakozom. Voltak szép időszakok is, de emlékszem kevésbé szép eseményekre is. Úgy gondolom, ezekre nem tudtam döntően hatni és a gyerekkoromra vezethető vissza a későbbi gondolkodásom a társadalomról. Megtanultam egyet s mást, mondjuk azt… hogy nem kell feltétlenül tolakodnod oda, ahol látod, érzed, hogy nincs semmi keresnivalód. Lehetséges, hogy ez annak tudható be, hogy nem vagyok kifejezetten beszédes alkat, bár komunikatív vagyok, ami jó tulajdonság.

 

Q: Mivel azt mondtad, hogy nem kell tolakodni oda, ahol érzed, hogy nincs keresnivalód. Ha ezt érted a rossz gyerekkori emlékek alatt, elmondanád, vagy leírnád valamelyik ilyen esetet?

A: Ezeket a szituációkat már elfelejtettem, és nem hagytak érzelmi sérüléseket bennem, mint mondjuk a szüleimben, mert akkor nem tulajdonítottam ezeknek túl nagy jelentőséget. Csak az volt fontos számomra, hogy barátaim leygenek és voltak is, ennek köszönhetően  maximálisan élveztem a gyerekkorom. Mondhatom, hogy az egész gyerekkorom játékkal telt el, még akkor is, amikor iskolába indultam, elhanyagoltam az iskolát az alsó tagozatokban, s csak később jöttem rá, amikor már okosabb lettem és megértettem, miért is kell komolyan venni a tanulást, miért fontos az iskola. Voltak bizonyos helyzetek, de úgy hiszem kialakítottam védekezési mechanizmusokat, melyek segítségével a mai napig tudok védekezni, gondolom eredményesen, függetlenül attól ki mit mond, vagy tesz. Gondolom, hatékony védekezési mechanizmust tudhatok magaménak. Azért- e, vagy talán a természetemnél fogva, nem tudom.

Q: Mindkét opció jó. Mondj valamit a védekezési mechanizmusodról!

A: Személyesen én alakítottam ki, senki nem segített benne, tudtommal senki nem játszott benne szerepet se tanáccsal se másképp. Ez egyszerűen magától jött és nagyon sokban segít. Olyan személyeknek akik számodra nem fontosak, nem engeded meg, hogy közeledjenek és hogy fájdalmat okozzanak neked. Az említett védekezés alatt nem azt kell érteni, hogy megsértek másokat, vagy megkárosítok másokat, nem, ezt semmi képpen sem, hanem a tartásom, természetes távolságtartásom megvéd. Igen, úgy gondolom, hogy mindenkinek kell hogy legyen személyes védekezési mechanizmusa, és nem kell megengedni, hogy bárki megtudjon rólad olyasmit, amit te nem szeretnél és így megbántson. Vannak elkerülhetetlen helyzetek, de te megvéded magad a védekezési mechanizmusod segítségével , felül emelkedsz az adott helyzeten és helyre billensz.

Q: Köszönöm.

A: Kérem.

Q: Ezzel kapcsolatban szeretnélek megkérdezni, mivel azt mondtad, hogy mindannyiunknak ki kell alakítanunk saját magunk védekezési mechanizmusát. Hogyan alakíthatnánk ki a magunk védekezési mechanizmusát,  hogy megvédjen bennünket a szorongás ellen, vagy hogy megőrizhessük önállóságunkat, magánszféránkat a külvilággal szemben? Hogyan lehetne jobbá tenni az egymás közötti  komunikációt , hogy ennek eredményeképpen mások ne bánthassanak meg bennünket?

A: Elsősorban komunikációval. Ezek a dolgok komunikáció révén oldhatók meg. Fontos az adott esetben nyíltan megbeszélni a dolgokat, elmondani saját problémáinkat és hagyni, hogy ők is elmondják övéiket. Nem kell feltétlenül nagyon kitárulkozni, csak a másikkal meg kell értetni, hogy őszinték vagyunk. Mások megismerésével, különböző egyénekkel való beszélgetés által toleránsabbak leszünk, valamint együttérzést nyilvánítunk, ami az életben igen fontos. Bár azok, akik nem adnak sokat erre jobban járnak, de ez is állásfoglalás kérdése, vagy inkább az ember természetéből fakad.

Q: Nem lehet tudni, hol van a két véglet. Jó. Említetted az őszinteséget. Az őszinteség az egyik alapvető vezérfonál életünkben. Elmondanád, mely alapelvekhez tartod magad az életed során?

A: Alapelveim a belső energiám és nyitottságom. Azt gondolom, őszinte vagyok, habár nincs sok barátom és pont ezt sajnálom. Sokszor bánom ezt, de hiába, magam választottam ezt az utat. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne változtatni valamin, de pont az olykor kínos helyzetekben igyekszem még mélyebb viszonyt kialakítani a hozzám közel álló személyekkel, s íly módon teszem magam túl ezen. Vagy egyszerűen olyasvalamit kezdek csinálni, ami örömetszerez nekem.

Q: Elmondanád, mivel mondod, hogy nincs sok barátod, bár komunikatív személy vagy, egyébként te mondtad magadról, hogy nincs sok barátod, hogy íly módon biztonságot teremtettél magadnak, vagy így próbálsz elhatárolódni azoktól, akikkel nem érdemes érintkezned?

A: Inkább ez utóbbi. Kerülöm azokat, akiknek a személye nem felel meg nekem első pillantásra. Lehetséges, hogy ez nem jó így, de nem eröltetem, és valószínűleg a gyengébb ellenállást választom  így. Ismervén olyanokat, akik…  a többségnek fontos az, hogy beilleszkedjen a társaságba, de nem vagyok benne biztos, hogy ez gyengébb ellenállást jelent-e. Passzív hozzáállás lehet, de úgy gondolom, hogy sokkal könnyebb hagyni ,a dolgok menjenek maguktól, mintsem árral szemben úszni. Mégis könnyebb, még akkor is ha passzívak vagyunk.

Q: Mit gondolsz, hogy lehet a társadalomban jelentkező konfliktusok bármelyikét megoldani? A konfliktus lehet társadalmi természetű, gazdasági, vagy politikai. Hogyan tudod elképzelni egyes konfliktusok megoldását? Mondanál erre példát?

A: Azt kérded, büntetésre gondolok vagy pedig…?

Q: Válaszolhatsz ahogyan akarsz. De a konfliktus megoldása… Ha neked vannak bizonyos érdekeid, a másik személynek meg valami más érdekei vannak, csak nem vagytok annak tudatában, hogy közös megoldást tudtok találni. Élhettek mondjuk együtt, dolgozhattok együtt, bizonyos közös célt próbáltok megvalósítani, habár végső céljaitok eltérnek.

A: Igen, elérni… Komunikációval lehetséges jó viszonyt megteremteni, kiegyensúlyozott kapcsolatot, talán kompromisszumot, ha megvannak ehhez a feltételek és ha van közös akarat, de ha úgy ítélik meg, hogy ez nem lehetséges, ha az energiák nem találkoznak, ha az érdekek nem azonosak, ha semmi sem jön össze, akkor nem látom miért kellene eröltetni bármit is.

Q: Milyen állásponton vagy, ha mások véleményéről vn szó?

A: Ha valaki azt állítja, hogy „nem érdekel bármit is gondolnak rólam”, akkor nem őszinte, mert nem lehet közömbös az iránt amit a többiek gondolnak. Közömbös csak az iránt lehetsz, aki semmit sem jelent számodra, de mindannyiunknak vannak olyan ismerősei, akiknek a véleményére igenis adunk. Számomra fontos az, milyen benyomást keltek másokban. Akik az ellenkezőjét állítják, ezt úgy ismételgetik, mint valami mantrát, és nem gondolnak bele abba, hogy mennyire fontos számukra az amit mások gondolnak róluk. Persze, hogy fontosnak tartjuk.

Q: Jól van. Most érkeztünk el az előítélet kérdéskörhöz. Mivel úgy tűnik, hogy mindenki tudja, mit is szeretne az a másik, meg tudnád-e határozni az előítélet fogalmát? Hogyan keletkezik az előítélet?

A: Nem ismerünk valamit, de állást akarunk foglalni valamiről, amit nem ismerünk, mondjuk egy személyről, vagy egy csoportról. A kellő ismeret hiányából fakad, de még rosszabb ha meg sem próbáljuk megismerni azt a valamit, amiről véleményt kell alkotnunk. Utána kell járni, felkutatni, nem pedig felszínes véleményt mondani. Így lehet harcolni az előítélettel szemben.

Q: Mit gondolsz, hogy lehet másokra átvinni a pozitív energiát?

A: Nehéz kérdés. Nem adatott meg mindenkinek, annál is inkább, mivel van akinél az életvitelhez szükséges energia kialszik, ekkor igazi nehézséggel találja szemben magát az illető s érthető, hogy elfogy a pozitív energiája. Másfelől pedig az az ember, akinek kiapadhatatlan az életenergiája, pozitívan tud hatni másokra. Természetéből fakadóan, vagy egyszerűen elégedett az életével. Persze, hogy tud másokra hatni. Persze, hogy fontos pozitív kisugárzású emberekkel körülvenni magunkat, de nem mindenáron. Persze, nem mesterségesen kiváltott optimizmussal. Nem így gondoltam.

Q: Azok, akikre mondod, hogy lassan elfogy az energiájuk, sajnos visszavonulnak. Mit nyernek ezek az emberek az effajta elszigetelődéstől? Jót vagy rosszat, véleményed szerint?

A: Kezdetben talán jót, elkerülik hogy mások alkossanak róluk véleményt, vagy nyerjenek betekintést abba, ami velük történik, magukba roskadnak, magányosak lesznek, ezért ezeknek az embereknek segítségre lesz szükségük, de előfordulhat ilyesmi a családtagunk valamelyikével is. Igen, tanácsra van szüksége, és ha komolyabb nehézség  válik belőle, akkor még pszichológusra, talán pszichijáterre is szüksége lehet, miért is ne? Mindig van megoldás.

Q: Mit gondolsz, többet lehet tanulni szavakból vagy példákból?

A: Egyikből is, másikból is. Bár az elmélet semmit nem ér gyakorlat nélkül. Az elméleti tudás is fontos, mert bevezet bennünket a gyakorlatba. Úgy gondolom, hogy egyik is másik is fontos. Nem tudom, engem mi vezérel. Amióta középiskolába járok, sokat fejlődtem a beszélgetéseknek köszönhetően, nem be hozzák magukkal, de én elsősorban az iskolának és a ismeretszerzésnek tulajdonítom.

Q: Mit értesz az identitás fogalmán? Mit értünk egy ember identitásán?

A: Az ember i úgy alakítja ki dentitását. Az alapot születésünkkel kapjuk. Akkor kezd bonyolódni a dolog, amikor bekapcsolódunk a társadalomba. Külömbözőek vagyunk, ez tény. Úgy vélem, hogy szomorú az, ha sokunk megtagadja saját egyéniségét csak azért, hogy beilleszkedjen a többségbe, elfogadja a többség véleményét, viselkedésformáját. Legyen aza a legegyszerűbb valalmi, mondjuk a zenei izlés… Nem is a legegyszerűbb dolog ez. Tévedtem. Az öltözködés talán, de nem, ez sem. A legbanálisabb dolgokra gondolok, meg másra is. Minden összefügg, nem mellőzhetünk semmit sem. Apróságok is összetevői identitásunknak.

Q: Hogyan építetted ki te az identitásod?

A: Szabad gondolkodással, szabad mozgással, viselkedéssel. Erre gondolok. De tudatosodott bennem a tanulás fontossága is. És most nem csak a formális tanulásra gondolok. Hanem az élethossziglani többsíkú tanulásra. Ezt jól tudom és ezt fogom életem során szem előtt tartani, s igyekszem majd megőrizni az élethez szükséges lendületet.

Q: Olyan emberekről beszéltél, akik be tudnak illeszkedni a domináns csoportba s ezáltal jobban járnak az életben. Mit gondolsz, miféle biztonságra  tesznek íly módon szert? Ez lenne az egyik kérdésem. A másik kérdésem arra vonatkozik, hogyan tudnánk nekik segíteni, hogy kialakítsák saját identitásukat?

A: Komoly kérdések ezek! Biztonságra tesznek így szert? Látszatra. Ők úgy gondolják, hogy igen. Tulajdonképpen ez a könnyebb út, úgy hiszem, és ők így nem is nyernek valami sokat, kivéve ha nem vezéregyéniségek a középszerűek társaságában. Gondolom, hogy inkább válnak ugyanannak a csoportnak az áldozatává, mint az a valaki, aki kívülálló, akinek van saját védekezési mechanizmusa, hozzáállása, egyénisége és aki nem túlzottan korlátolt, mert az meg nem vezet sehova. Úgy gondolom, hogy még a kívülállóktól is rosszabbu        l járnának ha nem tűnnének ki.

Q: Most ugranék egyet, mivel ez összefüggésben van valami mással is. Mivel itt élsz Temerinben, itt éltél születésedtől fogva, mit gondolsz, vannak-e itt kellő számban fiatalok?

A: Számszerint gondolod?

Q: Úgy gondolom, hogy számszerint elég a fiatal, amennyire látom, de a személyes elégedettség nem kiekégítő. Megértem azokat a fiatalokat, akik jobb életre vágynak s ezért akár külföldre távoznak. Megértelek. Nem gondolom, hogy az jót tesz ennek az országnak, de azok akik dönthettek volna arrók, mi tenne jót ennek az országnak, rossz utat választottak. Ezért nem kell megvádolni azokat a fiatalokat, akik nem vágynak másra, csupán jobb minőségű  életre… De ha azt választaná az ember, hogy itt marad, nem tudom hogyan tudna örömet lelni munkájában, mennyire becsülnék meg a munkáját, mennyire lenne boldog. Nem tudom, nem jutottam még el odáig, hogy elgondolkozzam azon, én mit tennék. Ámbár ha itt nem akadna számomra esély s nem volnék elégedett, nem  ragaszkodnék a maradáshoz.

Q: Mi zavarna téged itt leginkább?

A: Milyen értelemben?

Q: Amiért esetleg elhagynád Temerint.

A: Zavarna, mint ahogy zavar az is amint látom, hogyan élnek az átlagemberek. Az iskolázott átlagemberek, de azok is, akik nem különösebben iskolázottak. Figyelem a különböző eseteket, nem tudom mennyire tudnék bizonyítani, hogyan jutalmaznák a munkámat, ami igen fontos az ember hivatásában , mert valamiből meg kell éleni. Majd meglátjuk, nem tudom. Nem vagyok a külföldre való távozás híve, bár senkit sem  hibáztatnék azért, ha a jobb élet reményében elhagyná szülőföldjét.

Q: Mit gondolsz, hogyan lehetne ezen változtatni?

A: Igen nehéz dolog ez. Hosszú időt vett igénybe amíg idáig jutottunk. Mondtam, hogy optimista vagyok, de néha elszomorít egy-egy eset, van amikor néha  nem látok kiutat, olyat, amit az ember magától megtalálhat. Ez aprólékos munka eredménye, kitartást igényel meg határozott fellépést, semmi hiba, semmi kompromisszum nem jöhet számításba. Úgy gondolom, ez nagyon nehéz, és Szerbiában egy átlagember nem dönthet erről. Ez szomorú, mivel látszólag megválaszthatjuk ugyan, hogy ki legyen hatalmon, de voltaképp ez nem lehetséges.

Q: Voltál-e tanúja olyan kínos eseteknek, melyek a rossz szervezés miatt fúltak kudarcba?

A: Egzisztenciális értelemben?

Q: Szociális értelemben. Nem szeretnék konkrét példával untatni. Arra gondolok, hogy találkoztál-e olyan esettel, amikor a fiatalság nehézséggel találta szembe magát azért, mert valami hiba csúszott a szervezésbe. Az iskolában, szociális téren, vagy barátok között. Tudom, hogy tágan tettem fel a kérdést…

A: Igen. Nagyon nehéz így. Nem tudom, melyik témával kezdjem, melyik problémával. Ami a fiatalságot illeti, az ő konfliktusaikat, nem tudom mit mondjak, hacsak azt nem , hogy a médiumok mindenfélét állítanak, meg afféle tekintélyes személyek is, ám ugyankkor mindig, de mindig elmarad a kritikai gondolkodás. Nem összeesküvésre gondolok, hanem kritikai gondolkodásra. Valóban ennek is köze van a neveltetéshez, a családban kell megtanulnod, hogy minden hírt át kell gondolnod, s nem kritikátlanul elfogadnod. Úgy látom, ez hiányzik a fiatalokból, de nem csupán a fiatalokból, mindenkiből hiányzik, s ez vezet sokszor mindenféle kisebb vagy komolyabb bajhoz. Erre gondoltam. Ezen nem lehet változtatni. Mindig jobb ha kritikus szemszögből nézzük a dolgokat.

Q: Hogyan fejleszthetjük kritikus gondolkodásunkat?

A: Tanulással. Fontosnak tartom, hogy az iskolában, otthon meg az utcán is, kritikus szemmel figyeljük a dolgokat. Hogy a kötelező tantárgyak mellett is képezzük magunkat, kritikusan gondolkozzunk akkor is, amíg TV-t nézünk vagy az interneten böngészünk. Mindenütt szelektálni kell, mit nézel, mit hallgatsz, nem pedig elfogadni bármit. Ez nagyon fontos. Ezt a módszert fokozatosan kell kialakítani magunkban. Egyszerre nem lehet.

Q: Köszönöm  a tartalmas beszélgetést.

A: Én is köszönöm.